Kallweit: a korábbi gazdasági modell nem jelenti a jólét automatikus garanciáját
A koronavírus-válság után az ukrajnai háború következményei, különösen az energiaválság, kíméletlenül feltárták Németország mint üzleti helyszín gyengeségeit – mondta Manuel Kallweit, a VDA (Verband der Automobilindustrie) vezető közgazdásza.
„A geopolitikai fejlemények meggyőző módon megmutatták, hogy a korábbi gazdasági modellünk nem jelenti a jólét automatikus garanciáját. Miközben intenzív verseny indult a nemzetközi gyártási telephelyek között, Németország most – a folyamatban lévő válságkezelés mellett – azzal kénytelen szembesülni, hogy az üzleti stratégiában ezentúl sokkal jobban össze kell hangolnia a gazdaságpolitikai és geopolitikai szempontokat”
– mondta.
Müller egyúttal figyelmeztetett arra, hogy Európának tudatos és célzott gazdaságpolitikával kell gondoskodnia arról, hogy ne kerüljön ki vesztesként a globális súlyponteltolódás folyamatából.
– hangsúlyozta Müller.
„Kiváló infrastrukturális feltételeket kell biztosítani ahhoz, hogy Németország továbbra is vonzó helyszín maradjon a beruházások, az innováció és a termelés számára”
– szögezte le.
Forrás: MTI
Nyitókép: korábbi felvétel, portfoloio.hu