Lac-Mégantic: majdnem mint egy szellemváros

Visszaköltözik az élet Lac-Mégantic-ba, a mentők és tűzoltók elhagyták a várost, helyüket biológusok és környezetvédők veszik át.

A quebeci vonatkisiklás következtében 47 ember vesztette életét, a túlélők közül sokan csak jövőre költözhetnek vissza. Az anyagi és természeti károk felbecsülhetetlenek.

Több, mint egy hónappal ezelőtt történt a súlyos quebeci vonatbaleset, amely akkora károkat okozott, hogy még azóta sem sikerült helyreállítani a kisvárosban a rendet. Sokan haltak meg, mások otthonaikat veszítették el, mivel a robbanás következtében házaik és lakásaik lakhatatlanná váltak vagy megsemmisültek. Javában tart még a kárfelmérés és takarítás. Lac-Mégantic majdhogynem élhetetlenné vált, leginkább újságírok, tűzoltók és katasztrófavédők töltötték meg a várost az elmúlt hetekben, valamint csökkenő számban a katasztrófaturisták. A károk végleges felszámolása hosszú folyamat, melynek végét egyelőre nem tudják megjósolni a szakemberek.

Mi is történt valójában? Július 5-én este 11 órakor egy tehervonat megállt Nantes közelében, Lac-Mégantic előtt, amely nyersolajat szállított Észak-Dakotából New Brunswick-ba, egy fős személyzettel. A vonat vezetője leállította a vonatot és taxival Lac-Mégantic-ba ment, hogy egy hotelben töltse az éjszakát, így a vonat őrizetlenül maradt. Hajnali egy óra előtt a szerelvény elkezdett gurulni az egy-két fokos lejtőn Lac-Mégantic felé, közben természetesen folyamatosan gyorsult. Negyed kettőkor a vonat kisiklott a város közepén, ennek következtében robbanás és tűz keletkezett. A szerelvény 72 tartálykocsiból állt, ebből csak kilenc kocsi maradt sértetlen.

Összesen 47-re taksálják a halálos áldozatok számát az illetékes hatóságok. Augusztus 2-án fejeződött be az emberi maradványok keresése, 42 holttestet találtak, öt ember pedig eltűnt. A közlekedésbiztonsági hivatal közlése szerint befejeződött a tárgyi bizonyítékok és minták összegyűjtése, melyek vizsgálata jelenleg is folyik Ottawában. Több, mint öt és fél millió liter olaj folyt ki és lobbant lángra, vagy szivárgott a talajba és a környező folyókba.

Vannak azonban a balesetnek még tisztázatlan körülményei is: Ami a tartályok tartalmát illeti, a vizsgálatvezetők szerint abnormális volt a robbanás nagysága, legalábbis a nyersolajhoz képest. Az olajat a Bakken vállalattól szállították, az általuk előállított olaj pedig ismert magasabb benzoltartalmáról. A benzol fokozottan robbanásveszélyes, emiatt pedig már korábban is érte őket kritika. Nem világos az sem, hogy hány kocsi volt befékezve. A vonatot irányító férfi vallomása szerint összesen 11 kocsin aktiválta a fékeket. Edward Burkhardt, az üzemeltető társaság igazgatója viszont kételkedik ebben az események tükrében. A fékek megfelelő állapota is kérdéses.

Vajon ki fizeti a takarítás költségeit? Yves-Francois Blanchet, Quebec környezetvédelmi minisztere megígérte, hogy a takarítás költségeit nem hárítják a lakosságra. Felszólította az érintett olajtársaságokat és a vasúttársaságot 7,8 millió dollár megfizetésére. Ez nem kártérítési összeg, csupán a takarítási költségek fedezése. Az olajtársaságok ezt elutasították, ugyanis szerintük őket semmilyen felelősség nem terheli az ügyben. A vasúttársaság (Montreal Maine & Atlantic Railway) viszont a vele szerződésben álló biztosítótársaságra terelné a költségeket, ami ezt eddig megtagadta technikai okokra hivatkozva. Egyelőre tehát a tartományi és a szövetségi költségvetés fedezi a munkálatok költségeit. Jellemzően tehát senki sem érzi magát felelősnek, az azonban borítékolható, hogy a kormány előbb-utóbb benyújtja a számlát, mint ahogy meg fogják ezt tenni a károsultak és az áldozatok hozzátartozói is.

Nehéz egyelőre pontos adatokkal szolgálni a környezetszennyezés mértékét illetően, mivel érthetően elsősorban a helyi lakosság mentése élvezett prioritást. A környezetvédelmi szakemberek a katasztrófát követő hetekben csak korlátozott lehetőségekkel rendelkeztek a katsztrófasújtott térségben, most már azonban ők is megkezdhették munkájukat. A várost érintő Chaudière folyó súlyosan szennyeződött, sem fürdésre, sem halászatra nem ajánlott. A közeli városok ebből a folyóból nyerték ivóvizüket, most azonban más alternatívát kell talániuk. „Az a legaggasztóbb, hogy hónapokig, de lehet, hogy évekig is eltarthat, mire fel tudjuk mérni a katasztrófa állatvilágra gyakorolt hatását”- mondta Jean Patrick Toussaint, egy a helyszínen dolgozó biológus. A talajszennyezés is óriási problémát jelent és rengeteg elemzést el kell végezni, még mielőtt egyáltalán elkezdődhet a fertőtlenítés. Hasonló méretű és mértékű szennyezésre még nem volt példa Észak-Amerikában, így valóban nem mindennapi kihívás előtt állnak a szakemberek.

A baleset után azonnal evakuáltak kétezer embert. Többségük mára már visszaköltözhetett, de sokan hontalanná váltak, mert házuk megsemmisült a robbanás következtében. Akik háza a katasztrófa által leginkább sújtott területen van/volt (mintegy száz lakosé), még jó ideig nem költözhetnek vissza – ez az időtartam lehet akár egy év is. Elhelyezésüket segélyekkel és lakások biztosításával segítik, de található köztük olyan is, aki a történtek után nem is szándékozik visszaköltözni. „Megértjük, hogy ezeknek az embereknek különösen nehéz szituáció ez, de mindent megteszünk, hogy informáljuk és segítsük az érintetteket”- közölte Colette Roy-Laroche asszony, Lac-Mégantic polgármestere.

„Sok embert ismerek, akik szerencsések voltak és sok olyat is, aki viszont nem. Nem egészen olyan, mint egy szellemváros, de nagyon furcsa”- mondta Jean-Pierre Bédard, aki itt nevelkedett és most visszatért gyerekkori barátait meglátogatni. Bár a város szomorú képet fest, az élni akarás és az újrakezdés jelei már jelentkeznek, a boltok és kávézók lassan újra kinyitnak. Fontos, hogy a quebeci kisváros minél hamarabb visszazökkenjen mindennapi rutinjába, hiszen bármilyen nehéz is, de a történteken túl kell lépni és folytatni kell az életet.