Perui gleccserolvadások: ezerhatszáz év tűnt el negyedszázad alatt

Megdöbbentő tanulmányban ismertették a perui gleccserek olvadásának folyamatát tengerentúli kutatók.

Lonnie Thompson és csapata szerint a magashegyi jégtömegek eltűnésének tapasztalatai az egész emberiségnek tanulságul kell, hogy szolgáljanak.

Lonnie Thompson, az Ohiói Állami Egyetem gleccserkutatója (glaciológus) többször is járt a perui Andokban. Csapatával együtt többnyire a Quelccaya gleccser környékét járta; most is, tíz évvel ezelőtt is és huszonöt esztendővel ezelőtt is. Fotókat is készített, majd tanulmányt írt. A képek lélegzetelállítóak, a tanulmány – amely a Nature című tekintélyes tudományos folyóiratban jelent meg – és a belőle adódó következtetés pedig megdöbbentő.

A perui Andok gleccseréből ugyanis az elmúlt huszonöt évben annyi jég olvadt el, amennyinek a kialakulásához ezerhatszáz év kellett! A Quelccaya a világ legnagyobb trópusi gleccsere, s visszahúzódásával nem „csak” száraz, sziklás földdarabok bukkantak elő, hanem növények és növénymaradványok is, amelyeket a jég több ezer évvel ezelőtt zárt magába. A növények életkorának meghatározásával pedig Lonnie Thompson és csapata szokatlanul pontosan képes meghatározni a gleccser (élet)történetét is.

A most előbukkant növények – a laboratóriumi vizsgálatok eredményei szerint – körülbelül 6300 (!) évesek, s ez azt jelenti – állítja az amerikai professzor – hogy az elmúlt huszonöt esztendőben annyi jég olvadt el, amennyi az elmúlt ezerhatszáz évben halmozódott fel. Értelemszerűen, a gleccser „sapkája” kisebb, mint hatezer évvel ezelőtt volt. „Ha az ezek a növények az elmúlt hatezer évben bármikor kiszabadultak volna a jég alól, öt év alatt már tönkrementek volna” – nyilatkozta a kutató a The New York Times munkatársának. Vagyis, vonja le a következtetést Lonnie Thompson, a jégnek hat évezreddel ezelőtt még ott kellett lennie.

A jég olvadása most is tart, ráadásul a jégpáncél igencsak gyorsan vékonyodik, még gyorsabban, mint a jégkorszak vége óta bármikor. Az ok – kell-e mondani? – a globális klímaváltozás, amelyet a tudósok többsége szerint elsősorban az emberek okoznak, az üvegházhatást kiváltó gázok nagymértékű kibocsátásával (ennek a hatása egyébként a legmagasabban fekvő vidékeken érezhető a legerőteljesebben).

A perui gleccserek olvadása egyébként nem újdonság. Sőt: a világ különös „lassító” kísérleteknek is tanúja lehetett tavaly és két évvel ezelőtt is. Például annak, hogy a hegycsúcsok feketéllő szikláit fehér festékkel mázolták be, jó vastagon, hogy apasszák a meleget. (A fehérre pingált csúcsokról ugyanis a Nap sugarainak jó része visszaverődik, ezzel lehűl a hőmérséklet, és lassulhat a gleccserek olvadása is.)

A felmelegedés és a gleccserolvadás drámai következményekkel járhat a peruiak számára. Az Andoktól nyugatra fekvő partvidéki területeken él ugyanis a lakosság kétharmada, és ott bonyolódik az ország gazdasági tevékenységének nyolcvan százaléka. Csakhogy a vidék az ország friss ivóvizének csupán alig két százalékához jut hozzá. Ezeken a száraz vidékeknek pedig éppen a gleccserek szállítják a friss vizet, amelynek Peru olyannyira híján van, hogy a kormányzat ötszázmillió dolláros beruházást fontolgat, amellyel mintegy húsz kilométeres alagutat építenének az Andokon keresztül, hogy az Amazonas medencéjéből hozzanak vizet.

Vajon mennyi időnk van még, mielőtt Lima vagy La Paz vízforrásainak ötven százaléka eltűnik? – tette fel a kérdést az egyik kutató, Douglas R. Hardy. Kérdése nem is annyira költői.