30 éve történt az USA egyik legszörnyűbb terrortámadása

A 30 évvel ezelőtt végrehajtott oklahomai robbantásos merénylet több mint 160 halálos áldozatára emlékeztek hozzátartozók és akkor hivatalban lévő politikusok, köztük Bill Clinton korábbi amerikai elnök szombaton.

Oklahoma állam fővárosában, Oklahoma Cityben a merényletben felrobbantott szövetségi irodaépület helyén kialakított emlékhelyen gyűltek össze a résztvevők, hogy megemlékezzenek az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb belföldi terrorcselekményének áldozatairól. A beszédeket a zuhogó eső miatt fedett helyen tartották.

A robbantásos merénylet idején hivatalban lévő elnök,

Bill Clinton felidézte a 30 évvel ezelőtti napokat,

és megismételte akkor elmondott szavait arról, hogy a hozzátartozók „túl sokat veszítettek, de nem mindent veszítettek el”, mert Amerika mögöttük áll. A 78 éves korábbi elnök úgy értékelte, hogy az akkori ígéretet sikerült teljesíteni, ugyanakkor felhívta a figyelmet az embereket megosztására építő modern politika veszélyeire, ami akár erőszakban is testet ölthet, ahogy történt 30 éve.

Az egykori demokrata párti elnök mellett felszólalt Frank Keating, Oklahoma állam volt republikánus párti kormányzója és Ron Norick, Oklahoma City 1995-ben hivatalban lévő polgármestere.

Harminc éve, 1995. április 19-én egy robbanóanyaggal megrakott teherautó robbant fel Oklahoma City központjában egy szövetségi irodaépületnél, amely a detonáció nyomán összeomlott.

A terrortámadásban 168 ember vesztette életét, és mintegy 700-an sebesültek meg.

A merénylet egyik elkövetője egy Michiganből származó amerikai állampolgár, Terry Lynn Nichols volt, akit radikális politikai nézetein túl a kormányzati politikával való elégedetlensége vezetett a terrortámadás végrehajtásáig. A merényletben egy tettestárs, Timothy McVeigh is közreműködött.

Nicholst tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, amit jelenleg is tölt. A halálbüntetésre vonatkozóan az esküdtszék sem a szövetségi, sem az állami bíróságon nem tudott egyhangú döntésre jutni, ezért a bíró az Egyesült Államok történetének máig legsúlyosabb büntetését állapította meg: 161-szeres életfogytiglant, a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül.

Az Oklahoma Cityben 30 éve elkövetett merénylet az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb belföldi terrorcselekménye,

vagyis olyan támadása, amit amerikai állampolgár követett el saját hazája ellen.

Forrás: hirado.hu
(Nyitókép: illusztráció)