106 éve született Devecseri Gábor
Százhat éve, 1917. február 27-én született Budapesten Devecseri Gábor Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító.
Édesapja sokoldalú és igen művelt magántisztviselő volt, aki kiválóan tudott görögül, szabadidejében festészettel és zenével foglalkozott. Édesanyja Guthi Erzsébet műfordító, az angol irodalom szakavatott tolmácsolója, anyai nagyapja Guthi Soma újságíró, népszerű vígjátékok szerzője volt. A család barátai közé tartozott Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső és Somlyó Zoltán is.
Devecseri csodagyerekként indult, már kamaszként páratlan formaérzékről tanúskodó versekkel jelentkezett. Első, Karinthy Gáborral közös Versek című kötete 1932-ben jelent meg Somlyó Zoltán előszavával. A budapesti Református Gimnáziumban érettségizett 1934-ben, utána egy évig magántisztviselőként dolgozott, majd beiratkozott a Pázmány Péter Egyetem görög-latin szakára.
Egyetemi éveiben meghatározó volt számára a világhírű ókortudós és vallástörténész Kerényi Károllyal való kapcsolata, amelynek révén a Stemma-kör tagja és a Sziget című folyóirat munkatársa lett. Már az egyetemen, Kerényi ösztönzésére lefordította Homérosz himnuszait valamint Catullus néhány versét. 1939-ben Kallimakhoszról szóló disszertációjával doktori címet szerzett, tanári diplomáját 1942-ben kapta meg. Zsidó származása miatt azonban tanárként nem tudott elhelyezkedni, s a Baumgarten Könyvtár könyvtárosa lett.
Közben verseit folyamatosan közölte a Nyugat, amelynek harmadik nemzedékéhez tartozott, s egyre inkább elmélyedt a klasszikus görög és római irodalom fordításában.
A háború legnehezebb éveiben a svájci nagykövetségen dolgozott, s gyakran szerzett sorstársai számára életmentő iratokat.
A háború után 1946-tól az egyetem görög tanszékének tanársegéde lett, ezzel párhuzamosan 1945-47-ben a Színművészeti Akadémián művészettörténetet tanított. Életének, gondolkodásának fordulata ezekben az években következett be:
az addig a Nyugat politikamentes költészetét követő Devecserit elragadta a szocializmus építésének láza, s bravúros formákban lelkesítő költeményeket írt szinte minden témában.
Kritikusai szerint a sokat sejtető című Önkéntes határőr elbeszélő költeménye a sematizmus iskolapéldájának tekinthető.
1948-tól hat éven keresztül őrnagyi rangban a Honvéd Katonai Akadémia irodalomtanára volt, 1953-tól a hadsereg Szabad Hazánkért című folyóiratát is szerkesztette. 1949-ben megválasztották a Magyar Írók Szövetsége főtitkárának, e poszton 1951-ig maradt.
A sors különös fintora, hogy ebben a pártos időszakában született meg életművének legkiemelkedőbb alkotása, az Odüsszeia és az Iliász fordítása.
Az Odüsszeia 1947-ben, az Iliász 1952-ben jelent meg, utóbbiért 1953-ban Kossuth-díjat kapott.
Nagy érdeme, hogy az eposzok klasszikus mértékű, rendkívüli zeneiségű nyelvezetét ötvözte a korszerű magyar nyelvvel, ezáltal hozta olvasóihoz közel a homéroszi műveket. A leleményes, az élet minden veszélyén győzedelmeskedő Odüsszeusz alakjában saját irodalmi előképét vélte felfedezni, s több művében, így az Odüsszeusz szerelmei című verses drámájában is őt állította középpontba.
A teljes Homérosz-fordítás mellett neki köszönhetjük Catullus verseinek tolmácsolását, Ovidius Átváltozások és Firdauszi Királyok könyve című művének magyar változatát, Aiszkhülosz, Euripidész, Szophoklész, Plautus, Arisztophanész drámáinak számos fordítását.
A gyerekek körében ma is igen közkedveltek a fiához, Jancsikához írt Állatkerti útmutató című kötet könnyed, humoros versei, amelyek közül többet a Kaláka együttes is megzenésített.
Az ötvenes évek közepétől a kommunizmusba vetett hite egyre inkább megrendült, 1956 eseményei lelki válságba sodorták.
Hátat fordított mindenfajta közéleti szerepnek, csak az irodalomnak élt.
Görögországi utazásairól útinaplókat jelentetett meg Homéroszi utazás, illetve Epidauroszi tücskök, szóljatok címmel, Lágymányosi istenek című memoárkötetében ifjúkorának meghatározó egyéniségeiről, Karinthyék köréről, Kerényiről festett szórakoztató képet. Több verseskötete is megjelent, amelyekben a magánélet élményeit, hangulatképeit rögzítette. Könnyedén és elegánsan fogalmazott, ám mint Szentkuthy Miklós megjegyezte, „a nagy szenvedélyek és nagy témák nem szerepelnek ebben a klasszikusan lehiggadtnak vagy japánosan kecsesnek látszó világban”. Költői főműve, az emberi lét reménytelenségét, az esendő ember kiszolgáltatottságát megjelenítő Bikasirató azonban ellentmond e megállapításnak, benne téma és forma tökéletes egységét valósította meg Devecseri.
Az élet örömeit és szépségeit, a szerelmet, a művészetet rajongva szerető költőnél 1970-ben orvosai rákot diagnosztizáltak, s befektették a Kútvölgyi Kórházba.
A betegség, a közelgő halál tudata megsokszorozta alkotóerejét, s a kórházi ágyon is szünet nélkül dolgozott.
Ekkor fordította le Mozart Thamos, Egyiptom királya című zenedarabjának librettóját, Menandrosz Ítéletkérők című drámáját, hangszalagra mondta A versek alagútján címmel a Bikasirató elemzését, valamint A hasfelmetszés előnyei című szabálytalan naplóját, s több verse is született.
A „görög derű költője” 1971. július 31-én hunyt el.
Forrás: MTI
Nyitókép: MEK OSZK