152 éve hunyt el báró Eötvös József
Százötvenkét éve, 1871. február másodikán hunyt el báró Eötvös József író, költő, politikus, államférfi.
Német nyelvű anyja mellett, otthon tanult, így rosszul beszélt magyarul. Apja ezért a budai nyilvános gimnáziumba íratta, s a jakobinusok perében elítélt Pruzsinszky Józsefet fogadta mellé nevelőnek, aki megalapozta szabadelvű gondolkodását. A fiú 1826-1831 között jogot hallgatott Pesten, 1833-ban ügyvédi vizsgát tett.
1834-ben aljegyző Fejér megyében, majd kancelláriai fogalmazó lett. Többször járt a pozsonyi országgyűlésen, itt találkozott Kölcseyvel, Széchenyivel és Deákkal.
1836-37-ben beutazta Trefort Ágostonnal Nyugat-Európát, ottani tapasztalatai alapján írta első politikai tanulmányait, melyek a börtönviszonyok javításával és a zsidók egyenjogúsításával foglalkoztak. Széchenyi és Kossuth vitájában az utóbbi mellé állt, nézeteit a Pesti Hírlapban fejtette ki. 1837-ben az eperjesi kerületi tábla közbírája lett, részt vett az 1838-as pesti árvíz idején a mentésben, s ő kezdeményezte az Árvízkönyv kiadását, amelynek célja a Heckenast kiadó kárainak pótlása volt.
Verseinek zömét az 1830-as és 40-es években írta, ezekben érzelmessége és szociális érzékenysége mellett (A megfagyott gyermek) küldetéstudata is kifejeződik (Én is szeretném…, Végrendelet, Búcsú). A karthausi (1839-40) című regénye külföldi útjainak és hazai törekvéseinek foglalata. E mű ma alig olvasható, de a kor ifjúsága, így Petőfi is bibliájának tekintette.
Ez az első, külföldön is ismertté vált magyar regény, világfájdalma a kapitalizmus ellentmondásain is alapul.
E kérdéseket elemezte Eötvös A szegénység Írlandban című tanulmányában is.
A falu jegyzője (1845) már a magyar viszonyokról számolt be, a vármegye szatirikus rajzával leleplezte a nemesség és a hivatal züllöttségét és korruptságát, s bemutatta a jobbágyság kiszolgáltatottságát.
Magyarország 1514-ben című regényének történelmi képeivel, a Dózsa-felkelés ábrázolásával a liberális alapkérdésekre kereste a választ, és figyelmeztetett: katasztrófát okozhat a nép jogfosztottsága. E két regénye ábrázolásmódjában és témájában is újat hozott, a romantika és a realizmus eszközeivel egyaránt él bennük, ezek irodalmi életműve legjelentősebb darabjai.
Drámái közül A házasulók, Éljen az egyenlőség! című vígjátékai, és Boszú tragédiája említendő. Lefordította Victor Hugo Angelóját és tanulmányt is írt a francia szerző drámáiról.
Ő írta Petőfiről a legértőbb bírálatot, méltányolta népies hangját, bár az távol állt tőle.
Eötvös politikusként az 1839-es országgyűlésen tűnt fel, reformokat javasolt, harcolt a feudális intézmények ellen, a jobbágyság felszabadításáért és az ország demokratikus átalakulásáért. Szalay Lászlóval elindította Budapesti Szemlét, s Kossuth Pesti Hírlapját védve Széchenyivel is szembeszállt. Az 1843-44-es országgyűlésen már Batthyányval ő a centrista ellenzék vezetője.
1848-ban az első felelős magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere lett. Széchenyivel és Deákkal a mérsékelt politika híve volt, s a Batthyány-kormány szeptember 11-i lemondása és Lamberg gróf, királyi biztos szeptember 28-i meggyilkolása után, a várható eseményektől elrettenve emigrált.
Münchenben a nemzetek és az emberiség fejlődési tényezőit kutatta, ennek eredménye lett elméleti munkája, A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra, mely 1851-54-ben jelent meg magyarul és németül. Ezt a legjelesebb állambölcseleti művek közé sorolták külföldön is.
Felfogása a liberális eszméket a korabeli adottságokkal egyezteti össze, a szabadság és egyenlőség mellett a testvériséget a nemzetiség jelszavával helyettesíti, ez jelzi felvilágosult és türelmes álláspontját a nemzetiségi kérdésről.
1851-ben tért haza, s ismét bekapcsolódott a közéletbe. 1856-tól az Akadémia alelnöke, 1866-tól elnöke volt, s részt vett a Kisfaludy-társaság újjászervezésében. 1859-ben Ausztria egységéről és Magyarország különállásáról írt tanulmányokat, ezek a kibontakozás, a kiegyezés irányába mutattak. 1861-től kiadta a Hetilapot, Deák Ferenc híveként részt vett a kiegyezést előkészítő munkákban. 1865-ös, fontos tanulmánya A nemzetiségi kérdés, de ebben kifejtett terveit nem tudta a későbbi törvényben megvalósítani.
A kiegyezés után 1867-ben az Andrássy-kormány vallás- és közoktatási minisztere lett.
Az általa megalapozott iskolarendszer megvalósította a népnevelés reformját, az általános tankötelezettséget, rendezte a felekezetek és az állam viszonyát, nevéhez fűződtek a zsidó vallás és a nemzetiségek egyenjogúsításáról szóló törvények is. Tanárképző főiskolát is felállított, és támogatta az egyetemeket.
Utolsó éveiben csak keveset foglalkozott szépirodalommal. Nővérek (1857) című műve az 1831. évi koleralázadásnak állított emléket, nevelési regény formájában. Elbeszélései és regénytöredékei mutatják, hogy közéleti elfoglaltsága mellett tele volt irodalmi tervekkel. Számos neves személyiségről, így korábban Kölcseyről és Kazinczyról, majd Kőrösi Csomáról, Desewffy Józsefről, Széchenyiről, Reguly Antalról, Vörösmartyról és Szalay Lászlóról mondott emlékbeszédet.
1871. február 2-án halt meg Pesten.
„Márvány szobor helyébe,
Ha fennmarad nevem,
Eszméim győzedelme
Legyen emlékjelem”
– írta magáról Végrendelet című versében.
Fia, Eötvös Loránd a legnagyobb magyar fizikus lett.
Forrás: MTI
Nyitókép: Ede Ellinger