179 éve született Paul Verlaine

Százhetvenkilenc éve, 1844. március 30-án született Metzben Paul Verlaine, francia költő, a szimbolista költészet kiemelkedő képviselője.    

Apja mérnökkari százados volt, ő már középiskolás korában jelét adta tehetségének, de a konvenciókkal szembeni ellenszenvének és deviáns természetének is.

Első versét A halál címmel tizennégy évesen küldte el Victor Hugónak.

Érettségi után hivatalnok lett, irodalmi kávéházakban és szalonokban ismerkedett meg a parnasszistákkal és más jeles kortársaival, köztük Mallarméval és Anatole France-szal.

A Modern Parnasszus című sorozat első, 1866-os füzete nyolc versét közölte, ez évben kötete is megjelent Szaturnuszi költemények címmel.

Hangja Baudelaire-t és Leconte de Lisle-t utánozta, múzsája vélhetően unokanővére, Élise volt, aki férjhez ment és fiatalon meghalt. Második kötete, a Szerelmes mulatozások (1869) a commedia dell’arte és a XVIII. századi rokokó festők, Watteau és Lancret pásztori világába rejtve érzékelteti érzelmeit. 1870-ben feleségül vette a tizenhét éves Mathilde Mautét, verseiben megváltójának tekinti, aki jó útra téríti őt.

1871-ben a párizsi kommün idején Verlaine a tanács sajtótitkára lett. A bukás után félelme a megtorlástól is a bohém életmód felé taszította.

Házassága megromlásához alkoholizmusa és Arthur Rimbaud iránti érzelmei is hozzájárultak, aki 1871-ben költözött hozzájuk.

Verlaine 1872-ben elhagyta feleségét és egyéves fiát, s Rimbaud-val Észak-Franciaországban és Belgiumban kóborolt. Ekkor írta impresszionista vázlatait Dalok szöveg nélkül című kötetéhez. Együtt utaztak Angliába, Verlaine itt fejezte be a Romances-t, e versei a francia nyelvben addig ismeretlen zeneiséggel szólalnak meg.

Darabjai tájakat, személyes hangulatokat adnak vissza, olykor megbánásról ír, máskor feleségét szidja. 1873-ban, Rimbaud-val Brüsszelbe vetődve egy viszályban barátjára lőtt, megsebesítette a karján, ezért két évre ítélték. Könyve 1874-ben jelent meg, ekkor ő még a monsi börtönben ült. Itt, vallásos olvasmányai és az alkohol
hiányának hatására elöntötte a bűnbánat és az áhítat. Felesége elintézte a válást, Verlaine 1875-ös szabadulása után egy ideig a trappista szerzetesek között élt, majd ismét Rimbaud után ment, Stuttgartba. Találkozásuk vad veszekedéssel végződött, Verlaine ezután Angliában francia nyelvet és rajzot tanított. Itt jámborsága mély benyomást tett környezetére, a lázadó Swinburne-nel és a konzervatív Tennysonnal is jó kapcsolatba került.

1877-ben hazatért, 1880-ban jelent meg Bölcsesség című kötete, ebben áhítatos katolicizmusáról, továbbá érzelmi kálváriájáról számol be. 1882-ben jelent meg híres verse, a Költészettan, ez adta az ifjú szimbolisták jelmondatát:

„Zenét minékünk, csak zenét… A többi csak irodalom”.

Később szembefordult a szimbolistákkal, mert azok felhagytak a rímmel, míg Verlaine szerint ez nélkülözhetetlen a francia versben. Egy ideig gazdálkodott, de kudarcot vallott, s feleségével sem sikerült kibékülnie. Ezután visszatért az italhoz és a nemi szabadossághoz, írásaiból élt, de ihlete már nem volt a régi.

Hajdan és nemrég (1884), Párhuzamosan (1889) című köteteibe mindent belevett, ami a korábbiakból kimaradt, bohém és erotikus darabokat is, megmutatva költői alkatának kettőségét. Párhuzamosan élt benne az angyal és a démon –

írja Szerb Antal, Villonnal vetve össze őt. 1888-as kötete, a Szerelem több darabja Tennysont próbálja utánozni, de nem érte utol mintáit. Jelentős prózai műve Az elátkozott költők (1884), ebben hat költőről, köztük Mallarméról és Rimbaud-ról írt portrét, s önmagáról is, nevét a Pauvre (szegény) Lélian anagrammába rejtve. Kórházaim és a Börtöneim című beszámolói,

1895-es Vallomásai is életrajzi jellegűek. Szerepe volt Rimbaud kötete, az Illuminációk megjelentetésében.

Hanyatló éveiben idős prostituáltak voltak a múzsái, de Angliában ifjú rajongói ünnepelték. Jules Renard így jellemzi:

„mogorva Szókratész és mocskos Diogenész, van benne valami a kutyából és a hiénából”.

1894-ben Leconte de Lisle halála után költőfejedelemmé választották. 1895-ben a francia államtól kapott némi támogatást, bár ez igencsak késve érkezett, mégis elismerést jelentett. 1896. január 8-án halt meg barátnője, Eugénie Krantz párizsi lakásán.

Verlaine a leglíraibb francia költő, aki teljesen kihasználta a szavak zeneiségét.

Szakított a retorikus hanggal, s kimutatta, hogy a francia nyelv képes az érzelmekre is hatni. Talán legismertebb
verse (Tóth Árpád fordításában) az Őszi chanson:

Ősz húrja zsong,
jajong, busong 
a tájon 
s ont monoton 
bút konokon 
és
fájón...

Anatole France, aki szent bohémnak nevezte, A vörös liliom című regényében őt rajzolja meg a félbolond és zseniális, vallásos és züllött Choulette figurájában.

Költői világa a pornográfiától a zsoltárig terjedt, de hangja sosem az értelemhez szól, lírája érzéki hatású, gondolatiság nélkül.

Versáradata maga a művészi színvonalon kifejtett véleménynélküliség – állapítja meg Hegedűs Géza. Költészete erősen hatott a nyugatosokra, életvitele főleg Ady Endrére.

Forrás: MTI

Nyitóképen: Gustave Courbet: Paul Verlaine portréja