508 éve hunyt el Donato Bramante

508 éve, 1514. március 11-én halt meg Donato Bramante olasz építész és festő, a római Szent Péter-székesegyház tervezője. A felépült templomot soha nem láthatta, művét halála után a reneszánsz egy másik óriása, Michelangelo fejezte be.

Donato di Pascuccio d’Antonio néven született 1444-ben Monte Asdruvaldóban, Urbino közelében, szegény parasztcsaládban. Fiatal koráról szinte semmit sem tudunk, amit a kortárs Giorgio Vasari írt róla, inkább legendának tűnik.

Valószínű, hogy az urbinói herceg építésze vezette be az építészet tudományába, s segédje volt a kiváló korai reneszánsz festő Piero della Francescának, megfigyelte Alberti, Mantegna és Brunelleschi munkáit és építészeti falképeket festett. Fiatalkori művei nem maradtak fenn, feltehetően perspektivikus vázlatokat készített más építészek műveihez.

Az 1470-es évek közepén Milánóba költözött, részt vett a hatalmas, gótikus stílusú dóm néhány részének tervezésében. 1476-ban Lodovico Sforza herceg udvari építésze lett, ekkor tervezte első hitelesen saját művét, a Santa Maria presso San Satiro templomot.

Ennek belseje sokkal nagyobbnak tűnik, mint kívülről, a szentélyt pedig – mivel ennek nem jutott hely – a tér illúzióját keltő festett domborművel helyettesítette. Bramante építette át a Santa Maria delle Grazie templomot, az apszis, a kórus és a sokszögű négyzetes kupola mind az ő műve.

Ő tervezte Vigevano város főterét, 1497-ben építette a milánói Santa Maria Nascente homlokzatát. Bramante udvaroncokkal, humanista tudósokkal és költőkkel állt kapcsolatban a milánói udvarban, ő is írt verseket és részt vett az udvari látványosságok tervezésében.

Az egyetlen neki tulajdonított táblakép, Az oszlophoz kötözött Krisztus ma a milánói Brera képtárban látható. 1492-től a San Ambrogio kolostorudvarának újjáépítésén dolgozott, ez azonban a Sforzák bukásakor félbemaradt.

Amikor a franciák 1499-ben elfoglalták Milánót, Bramante Rómába menekült. Itt Della Rovere bíboros vette pártfogásába, akit 1503-ban II. Gyula néven pápává választottak. A hadvezér és mecénás egyházfő módfelett kedvelte Bramantét, akit építészeti felügyelőjének nevezett ki és elhalmozta megbízásokkal.

Megtervezte a Szent Péter tér és a Trastevere tér szökőkútjait, tanulmányozta a város és környékének antik emlékeit, 1504-ben készült el a Santa Maria della Pace templom kolostora és kerengője.

1502-től foglalkozott a Tempietto (olaszul kis templom) tervezésével: Szent Péter vértanúságának helyén építette meg az antikvitás óta első szabadon álló oszlopokkal övezett, kör alaprajzú templomot, amelynek formái tökéletesek, arányai harmonikusak és már megelőlegezik a Szent Péter-bazilikát.

A pápa 1504-ben bízta meg a vatikáni paloták átépítésével. Bramante elsőként a Belvedere udvarát tervezte meg, az egyetlen hossztengelyre felfűzött épület a későbbi korokra, a manierista és barokk építészetre is nagy hatással volt.

Az új Szent Péter-bazilikát is tervezni kezdte, a régi templom lebontása miatt a rómaiak romboló mesternek csúfolták. Bramante kilencosztatú, középső kupolával fedett, kisebb téregységekre tagolt templomot álmodott meg, de az új székesegyház haláláig alig öltött formát.

Később többen áttervezték, majd 1547-ben Michelangelo lényegében az ő terveihez tért vissza, bár át is alakította őket. A kisebb téregységeket egymásba olvasztotta, ennek köszönhetően jött létre a tisztán áttekinthető, monumentális belső tér, és az épület nem nyolcszögletű, hanem kerek kupolát kapott.

Az igazsághoz tartozik, hogy Bramante és Michelangelo viszonya korántsem volt felhőtlen. Michelangelo egyenesen „legnagyobb ellenségének” tartotta az építészt, és úgy vélte, áskálódásai miatt nem faraghatta ki II. Gyula síremlékét, s Bramante beszélte rá a pápát, hogy szobrász létére őt bízza meg a Sixtus-kápolna kifestésével.

Valószínű, hogy az ellenségeskedés hátterében pszichológiai okok húzódtak meg: a borús kedélyű firenzei zseni nehezen viselte az életvidám és pozíciójában rejlő lehetőségeket kihasználó Bramante társaságát.

Bramante számos kisebb munkán is dolgozott az Angyalvárban és másutt, hadmérnökként is működött. 1508-ban II. Gyula elképzelései szerint elkészítette Róma rendezési tervét kikötővel, új utcákkal és terekkel, megrajzolta a császárkori Róma térképét.

II. Gyula 1513-as halála után az új pápa, X. Leó szolgálatában maradt, de nem sokkal később, 1514. március 11-én meghalt. Vasari szerint „a pápai udvar és valamennyi szobrász, építész és festő igen díszes temetéssel helyezte örök nyugalomra”.

Bramantét tartják az érett reneszánsz építészet megteremtőjének, akit a szokványos megoldások helyett a kifejezésmódok sokfélesége vonzott. Felesége, családja nem volt, állandó nyughatatlanságát alkotói kísérleteivel próbálta csillapítani.

Forrás: MTI