„Az ének, hitünknek egyik kifejezési módja” – Interjú Ungvári Boldog Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet kórusának tagjaival

A szovjethatalom 1949. februárjában elkezdte véglegesen felszámolni a görögkatolikus egyházat. A kárpátaljai görögkatolikusok, s így a kórus számára is igen nehéz időszak következett be – az elhallgattatás kora. A hívek, a kórustagok azonban a némaság 42 éve alatt is megőrizték az újjáéledésbe vetett reményt és hitet.

Amikor egy fiatalember elfogadja Isten meghívását és a papi pályát választja, akkor már sejti, az ének is fontos része lesz életében. Különösen jellemző ez a görögkatolikus szertatást végző lelkészekre. Nem túlzás azt állítani, hogy az ungvári papnevelő intézet összes diákja szép énekhanggal rendelkezik. Tizenhatan közülük mégis úgy döntöttek, hogy hobbiként, külön szolgálatként, egy kis kórust alakítanak, szebbé téve az érseki miséket, nagyobb ünnepeket, találkozókat, de a szürke hétköznapokat is. Több év lefolyása alatt végezték a szolgálatot, mint az Ungvári Szeminárium kispap kórusa, és az Ungvári Székesegyház kórusa.Karnagyaik kiváló személyek voltak, mint például: Matezonszki Konstantin, Lichvárcsik Mihály, Talapkovics Emil, Kacsanovski Jószef, Drohobeczki Gyula, Zseltvai Emil, Boksai János, Csucska Alekszij, Gyurkó Gyula, Fenczik Ferenc, Szilvai Uril, Hladonik István, Petrásevics Nicefor, Szemedi János.

Az Ungvári Boldog Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet kórusának jelenlegi tagjai: Zékán Szerhij (VI. évf.), Lengyel András (IV évf.), Holodnyak Vaszil (I. évf.), Racin Mihajlo (IV. évf.), Fedák Sztaniszlav (I. évf.), Pősze Gergő (II. évf.), Szavcsuk Vladiszlav (IV. évf.), Szpaszkij Pál (I. évf.), Popovics Vaszil (I. évf.), Fedoránics Jaroszláv (I. évf.), Dudura Iván (VII. évf.), Zoltán György (II. évf.), Szosznickij Pavlo (VI. évf.), Pronyo András (VII. évf.), Lucska Péter (II. évf.), Szopko József (I. évf.).

– Mi a kórus hivatalos neve?

Szerhij: Egyszerű, de hosszú nevünk van: az Ungvári Boldog Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet kórusa vagyunk.

– Hány tagot számlál az énekkar?

Szerhij: Összesen tizenhatan vagyunk. A szemináriumban mindenkinek van énekórája, de a tanárunk egy kisebb csoportot választott ki, akik az úgynevezett kis kórust alkotják. Ezt a létszámot egy amerikai utazás alkalmával véglegesítettük, mivel kiválasztásra kerültek a legtehetségesebb énekhangú fiúk.
Közben megjegyezném, hogy nem csak a szép énekről van szó. Nem vagyunk színház, sem cirkusz. Inkább hitünknek ez az egyik kifejezési módja.

– Ki látja el a karmesteri feladatokat?

András: Jelenleg Vaszil Holonyak első évfolyamos kispap, zenei végzettséggel rendelkezik, idén ő vállalta el a kórus vezetésének feladatait.

Szerhij: Korábban Miroszlav atya vezette a kórust, aki a papnevelő intézet énektanára is volt. A jelenlegi zenész szeminaristánk is nagyon jól végzi a feladatát, ő valóban Isten ajándéka számunkra.

– Vaszil, milyen élmény elsősként már karmesterként tevékenykednie?

Vaszil: Elsősorban azt kell mondanom, hogy váratlanul ért ez a felkérés, mert elsősként az ember még azon fáradozik, hogy felismerje hibáit, rossz tulajdonságait, hogy ezáltal jobb emberré váljék. Tehát ez az alázatnak az időszaka. Éppen ezért elég nehéz megmondanom egy ötöd-, hatodéves kispapnak, hogy mit csináljon. A fiúk viszont megértők, együttműködnek velem. Ez nagyban segít engem a szolgálat végzésében és a közös cél elérésében, ami nem más, mint: Isten dicsőségének hirdetése énekkel.

– Ezek szerint Miroszlav atya már nem vezeti a kórust?

Vaszil: Van egy nagyobb kórusunk, melyben több szeminarista énekel, azt Miroszlav atya vezeti. Ennek a tizenhat személyes kórusnak pedig én vagyok a karmestere.

– A kórus tagjai közül másnak is van zenei végzettsége?

András: A kórus legtöbb tagjának nincs zenei végzettsége, de sokat énekeltünk a liturgián gyerekként, fiatalként is.

Mihajlo: Én egy rövid ideig gitároztam. Most itt a szemináriumban tanulunk zenét.

Sztaniszlav: Én jártam zeneiskolába, ének- és zongoraszakon végeztem. Ennek köszönhetően most egy kicsit könnyebb. Ha megkérnek, másoknak is segítek, amikor nem sikerül saját szólamukat tisztán énekelni.

– Milyen műveket ad elő a kórus?

András: Az egyházi kórusműveket részesítjük előnyben. Az amerikai utazásunk során viszont kárpátaljai népdalokat is előadtunk. Mind a vallásos, mind a népi dalok segítenek az érzések feldolgozásában.

Vaszil: Énekelünk Bortnyanszkij-műveket, valamint Boksay János darabjait is előadjuk, aki az egyik kárpátaljai görögkatolikus zeneszerzőnk. A Hiszekegy című szerzeménye a kedvencünk.

– Hány szólamban énekelnek?

Gergő: Négy szólamban énekelünk. Van első- és második tenor, bariton és basszus.

– Hol, milyen rendezvényeken lépnek fel?

Vladiszlav: Sok helyen éneklünk, különösen egyházmegyénk területén. Gyakran szolgálunk az érseki misén, találkozókon, külföldön több helyen léptünk fel Magyarországon, Lengyelországban, Olaszországban, és mint már többen említették, volt egy turnénk Amerikában is, ahol képviselhettük vidékünket és vallásosságunkat.

Gergő: Nem csak külföldre járunk énekelni, hanem Kárpátalján is több helyre. Nemrég Főtisztelendő Pősze Sándor atyától kaptunk meghívást Tiszapéterfalvára.

– Meséljenek bővebben erről a híres amerikai turnéról!

Szerhij: A meghívást már korábban megkaptuk, de nem volt lehetőségünk arra, hogy megszervezzük a hosszú utat. Végül tavaly szeptemberben sikerült meglátogatni az ott élő ruszin testvéreinket, de magyar vagy szlovák nyelvű parókiára is ellátogattunk. A turnénk három hétig tartott. Minden napra volt programunk.

Gergő: Egy amerikai út, véleményem szerint, mindenkinek nagy álma. Az emberek másabbak, mint nálunk, közvetlenebbek. Nagyon tetszett nekik az, amit énekeltünk. Magyarul beszélő emberekkel is találkoztunk.

Szerhij: Az embereknek nagyon tetszett az énekünk, hiszen egyes húsvéti vagy karácsonyi, illetve népi- vagy ószláv egyházi éneket valamikor gyerekkorban hallottak utoljára szüleiktől, nagyszüleiktől. A magyar énekek mellett készültünk néhány angol dallal is.

– Mit jelent Önök számára a kórus?

Szerhij: Az ének által tudjuk legjobban kifejezni a lelkiállapotunkat.

Vaszil: Számomra nagyon fontos a kórus. Örülök, hogy az éneklésemmel én is hozzátehetek valamit a mű megszólalásához, ezzel is Istent dicsérve, mert igaz a mondás, mely szerin,t aki énekel, az kétszer imádkozik.

Jaroszláv: Számomra is nagyon fontos a kórus, mivel nagyon szeretek énekelni és örülök annak, hogy beválogattak.

András: Nagyon fontosnak tartom, hogy közösen énekelünk, és közben Istenre és egymásra figyelünk. Képesek vagyunk hallani a másikat, meghallani a hangját, alkalmazkodni hozzá. Azért is fontos számunkra a kórus, mert, mint leendő papoknak nem árt, ha jó hangunk van. Nekünk kell majd tanítani a híveket a szép énekre.

Szerhij: Legfontosabb viszont az, hogy az énekünk egyben ima. A templomban nem magunkat mutogatjuk, szolgálatunk elsősorban Isten dicsőségét hirdeti.

– Mennyire tudnak odafigyelni az Istenre, amikor éppen a kottát, a szöveget, egymást kell figyelni?

Vaszil: Ahhoz, hogy éneklés alatt Istenre tudjunk figyelni, egy bizonyos lelki fejlettségre van szükség. Bármilyen szolgálat lehet egyben imádság is. Egyébként úgy gondolom, hogy ha már eléggé rutinosan megy a kottaolvasás, akkor igen is lehet figyelmünket Isten felé irányítani.

– Ez a próbákon is így működik?

Dudura: Nyilván figyelmünk nem tud kettéválni. Amikor kigyakoroltuk a műveket, akkor tudunk imádkozni teljes szívvel. Ez a próbákra is vonatkozik.

András: Sokfelé kell figyelnünk a próbán, de nagyon fontos megemlíteni, hogy minden gyakorlást imával kezdünk, tehát Isten jelenlétébe helyezzük magunkat. Majd a végén áhítattal zárjuk le a próbát.

– Mindig szívesen vesznek részt a próbákon?

Szerhij: A próbák időnként áldozatot jelentenek számunkra, hiszen a többiek ebben az időben focizhatnak, vagy olvashatnak. Erőt kell venni magunkon, hogy összegyűljünk. Ebben az esetben is mindig tudatosítjuk magunkban, hogy nem magunkért, hanem Istenért tesszük. Ez az interjú is erősíti bennünk annak a tudatát, hogy a szolgálatunk fontos. Ha az Isten megadta nekünk a tehetséget az énekhez, fontos, hogy ne tékozoljuk el ezt az adományt.

Vladiszlav: Nem csak az az értékes kispap, aki énekelni tud. Nem vagyunk különlegesebbek a többieknél, minden szeminarista jó valamiben. Van olyan, akinek az ikonfestés vagy a szónoklat a karizmája.

– A liturgián a hívek is együtt énekelnek a kórussal. Nem jelent ez gondot?

Pál: Inkább örülünk annak, hogy mindenki közösen énekel és imádkozik. Nekünk úgy kell megszólalnunk, hogy követhető legyen az ének.

 

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma