Jó zenész, jó ember – interjú Szolánszky Zoltán nagybőgőssel

Szerző: | 2016.07.31., 13:20 | Felhangolva

Ez alkalommal a zenészszakma által is nagyra becsült kárpátaljai magyar fiatalembert mutatok be, aki nagybőgőjével nemcsak megyénket, de fél Európát is bejárta. Noha profi szinten játszik, tervei között fő szerepben van a fejlődés a tökéletesebb zenélés irányába.

– Mikor és milyen családban születtél?

– 1992-ben születtem Ungváron római katolikus nagycsaládban. Három testvérem van.

– Mióta van jelen a zene az életedben?

– Édesanyám altatódala lehetett az első zenei élményem. Jó hatással volt rám. Keresztapám több hangszeren is játszott: gitáron, szájharmonikán, a bátyám pedig szintén gitározott. Hétévesen beírattak a zeneiskolába.

– Nagybőgő szakra?

– Nem, csellózni tanultam.

– Kinek az ötlete alapján?

– Gitár szakra szerettem volna jelentkezni, de rábeszéltek a csellóra, mondván, hogy megfelelő ujjaim vannak, és hogy gitározni amúgy is csak kilencéves kortól lehet.

– A zeneiskolában sok-sok gyakorlás, fellépés várt rád, találkozhattál a közönséggel, a tapssal. Hogyan fogadtad mindezt?

– Jobban szerettem focizni. Nehezen fogadtam el azt, hogy amíg én zeneiskolába járok, addig a barátaim pihennek, játszanak, rúgják a labdát. A hangszer elsajátításával nem volt gondom, könnyen megtanultam, alig kellett gyakorolnom. Az elméleti órákat viszont nem szerettem. A nyelv is akadályt jelentett számomra: az államnyelvet már gyermekkorom óta beszéltem, csak nehéz volt a sok ukrán gyermek között „ukránosabban” kifejeznem magam.

– Egyházi együttesnek is tagja voltál több éven keresztül.

– Igen, kisfiúként énekeltem, később gitároztam.

– A pályaválasztásnál egyértelmű volt, hogy művészeti intézményben folytatod a tanulmányaidat?

– Egyáltalán nem volt egyértelmű. Egészségügyi szakközépiskolába szerettem volna felvételizni, és a Munkácsi Szent István Líceum is szóba került. Valójában nem szerettem volna otthon maradni. Vonzott a többi város, az önállóság. Végül az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolába jelentkeztem.

Közben az egyik tanárom javasolta, hogy mivel magas vagyok, próbáljam ki a nagybőgőt. Néhány hónapig nem hagyott békén, így végül beleegyeztem.

– Milyen hangszer a nagybőgő?

– Nagy, nehéz, de kellemes. Nem egyszerű vele a közlekedés. Emiatt néha elgondolkodom, hogy miért nem folytattam inkább a csellót, de valójában nagyon megszerettem a nagybőgőt.

– Milyen hangszeren játszol a csellón és a nagybőgőn kívül?

– Gitározom és zongorázom.

– Milyen emlékeid vannak a szakközépiskolás évekről?

– Érdekes volt, sok mindent megtanulhattam, de talán az volt a legfontosabb számomra és kortársaim számára, hogy kijöttünk az iskolából, és egy kicsit felnőttnek érezhettük magunkat.

– Azután következett a lembergi konzervatórium. Miért pont oda jelentkeztél?

– Ha Budapestet választom, akkor ott a határ, ami miatt körülményes az utazás, és az élet is drágább a magyar fővárosban. Kijev nagyon messze van. Lemberg barátságos város. Korábban is jártam már ott, és nagyon megtetszett.

– Addig az ukrán nyelvtudásod is tökéletesedett?

– Persze, már a szakközépiskolában.

szolanszki_zoltan_2

– Milyen volt az öt év Lembergben?

– Nagyon szerettem és szeretek ott lenni. Csak az első év volt nehéz: senkit sem ismertem, visszahúzódóbb voltam. Aztán idővel lettek barátaim, úgy már sokkal egyszerűbb lett.

– Művészeti, zenei téren Lemberg miben gazdagabb Ungvárnál?

– Az első különbség, amely azonnal feltűnt, hogy a konzervatóriumban mindenki valódi zenész. Tehát olyan diákokkal találkoztam, akiket nagyon érdekelt a zene. Ez volt a hivatásuk, a beszélgetésük fő témája. Ungváron a művészeti szakközépiskola után többen felvételiztek angol és egyéb szakra, mivel nem tudták, mit kezdjenek a zenei végzettséggel.

Lemberg nagyobb város, több a lehetőség, talán jobban meg tudják fizetni a zenészeket, de nagyobb igény is van rájuk.

Öt év alatt legalább tizenöt csapattal játszottam. Rengetegszer turnéztunk Franciaországban, Németországban, Csehországban és más európai országban.

– Milyen jellegű zenét játszottatok ezekkel az együttesekkel?

– Volt, például, egy ukrán népi banda, de általában klasszikus zenét játszottunk.

– Idén fejezted be a konzervatóriumot. Milyen terveid vannak?

– PhD-képzésre jelentkeztem Lembergben. Ez további négy évet jelent. Azért szeretnék maradni, hogy legyen még lehetőségem gyakorolni, fejlődni. Ebben az időszakban részt vehetek mesterkurzusokon, és koncerteket is adhatok. Ha hazajönnék, úgy érzem, minden mással foglalkoznék, a gyakorlást viszont hanyagolnám.

– Kárpátalján adtál már koncertet?

– Igen, májusban volt egy szólókoncertem Ungváron. A szüleim öt év után hallottak újra játszani.

– Hogy tetszett nekik?

– Tapsoltak…

– Szerinted mitől lesz valaki jó zenész?

– Nem tudom. Mitől válik a zenész jó emberré? Ez is jó kérdés. Személytől függ.

– Nálad mitől függött? Tehetség vagy inkább szorgalom kellett hozzá?

– A szorgalom az utóbbi években már megvolt, de fontosak a lehetőségek is: egy zenésznek legyen lehetősége a gyakorlásra, a fejlődésre, a fellépésre.

– Kivel koncertezel legszívesebben, leggyakrabban?

– Mostanában a Lembergben székelő K&K Philharmoniker ukrán–osztrák zenekarban játszom.

– Művész vagy. Annak is érzed magad?

– Nem igazán. Pontosabban nem érzem, hogy kiválok a tömegből: valahol mindenki művész, mindenki a saját életének a művésze.

– A zene az egyetlen hobbid, vagy megmaradt mellette a foci is?

– A foci inkább gyerekkori kikapcsolódás volt. Most inkább a zenehallgatás, a séta, az olvasás maradt meg. Emellett szeretem a jó filmeket.

– Nemrég jöttél meg egy gitáros táborból, illetve a péterfalvi zenetáborból. Mi volt a feladatod ezeken a rendezvényeken?

– A gitáros táborba tanárként, segítőként, felügyelőként mentem. Nem volt túl sok résztvevő, jó volt a hangulat és a szervezés. Maga a tábor azért van, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét arra, hogy lehet csatlakozni ifjúsági kórusokhoz, s hogy énekelni, gitározni jó.

A péterfalviban klasszikus nagybőgősként vettem részt. Csak annyi volt a feladatom, hogy részt vettem a reggeli és a délutáni próbákon, majd bemutattuk a megtanult darabokat.

– Kárpátalján kik járnak a klasszikus koncertekre?

– Leginkább zenetanárok, diákok, ismerősök jönnek el meghallgatni bennünket. Az egyszerű emberek inkább a filmdalokat kedvelik, a klasszikusokat nem annyira.

– Hogyan lehetne népszerűsíteni a klasszikus zenét a laikusok körében?

Kicsi kortól kezdve a műfaj tiszteletére kellene nevelni az embereket. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy minél többen találkozzanak a klasszikus zenével. Jelenleg megyénkben csak Ungváron van filharmónia. Ha valaki el szeretne menni például Beregszászból egy jó koncertre, akkor a viszonylag hosszú út miatt nincs hozzá sem kedve, sem pénze, sem ideje. Ezenkívül nagyobb hangsúlyt kell fektetni a reklámra, megfizetni a zenészeket, hogy ne kelljen három munkahelyen dolgozniuk, hanem többet gyakoroljanak, így minőségibb zenét tudjanak kínálni.

 

Bundáné Fehér Rita

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This