Könyvajánló: Messze még az alkonyat

Nagy Zoltán Mihály: Messze még az alkonyat (Versesregény-variáció). Intermix Kiadó, Ungvár, 2008.

Nagy Zoltán Mihály kárpátaljai író – aki a Sátán fattya című regényével szerzett magának ismertséget és elismertséget a hazai könyvbarátok körében -, új trilógia írásába kezdett. A merész témaválasztás mellett már a Sátán fattya is az újszerű formával hívta fel magára a figyelmet: a sorok tördelése, a szöveg tagolása ragyogóan ábrázolta a gondolatok zaklatottságát – egyfajta lírai hangsúlyt adva a leírtaknak.
Az író fölismerte, hogy ez a fajta szövegkezelés alkalmat teremt az érzelmek sajátos ábrázolására, és a „Messze még az alkonyat című regénytrilógiáját kifejezetten úgy építi fel, hogy a költészet és a próza eszköztárát egyaránt használja.
A trilógiából eddig két kötet látott napvilágot: a címadó darab (Messze még az alkonyat) 2008-ban, a folytatás (Fogyó fényben) 2010-ben jelent meg. Mindkét kötet egyetlen drámai monológ, amelyben a főhős az öregedés köznapi terheinek megéléséből fakadó „lelki kínok és halvány örömök” felmutatása mellett az élet értelmét, az egyén lehetőségeinek korlátait és az isteni gondviselés fukarságát kutatja.
A monológszerű narráció eredményeként a történéseket a főhős – egy 67 éves özvegyember – szemüvegén keresztül látjuk. A könyv szorosan véve egyetlen nap eseményeit meséli el, ám az emberi agy váratlan asszociációi, a hirtelen fölötlő gondolatok, a burjánzó emlékek, különböző forrásokból származó napihírek több év történéseinek egyvelegét tárják az olvasó elé. A cselekményszövés ennek okán csapongó: ahogy a töprengés során a gondolatok egymásba fűződnek, úgy vált egyik témáról a másikra.
A történet a temetőkertben kezdődik, ahol a főhős elhunyt asszonya sírját rendezgeti. A fájdalom megemészthetetlen. Felesége halálával az ő kis mikrovilágának legfontosabb tartóoszlopa dőlt ki. Bár – mint az hamar világossá válik – az elvesztett nő még holtában is a legfontosabb támasza marad. Az ő emléke ad tartást és kitartást.
Hősünk jobbára önmagával polemizál, de időnként megszólít vagy idéz más személyeket is, mi több: vitába száll az eltérő véleményt alkotókkal – mintegy megerősítve és rögzítve a saját (valójában a szerző) véleményét, egyértelmű álláspontját az adott kérdésben.
A töprengés, a rágódás útban hazafelé is folytatódik. A „muszájkézfogások”, a választ sem váró „hogyvagyok” még inkább erősítik benne a magány-érzést. A házaikba zárkózó, tévé előtt üldögélő falusiak élete, életmódja már csöppet sem hasonlít az általa ismert és megélt világra. Egyre erősödik benne a fölöslegesség tudata. Elképzeli saját halálát. „Csak lenne / vége már” – sóhajt fel, miközben mégis szinte minden oldalon, minden sorban az életigenlést jelző kitöréseknek lehetünk tanúi. Mert akit foglalkoztat az őt körülvevő környezet, aki törődik mások gondjával-bajával, az igenis élni akar – még ha közben konfrontálódik magával a Teremtővel is.
Az öregedés, a magárahagyatottság és a kisebbségi lét kérdéseit feszegető, érdekes könyv Nagy Zoltán Mihály regénye, melyben egy önmagával és Istennel perlekedő öregember felfogása szembesül korunk szétesőben lévő világával.