Veszélyes dolog a fészek szélén állni. Beszélgetés Kovács Eleonórával

Kovács Eleonórával a 2012-es Ünnepi Könyvhéten találkoztam először, de az írásait már korábban is olvastam az Együtt és a Partium című folyóiratokban, illetve saját blogján. A Szalókán született ifjú hölgy történész diplomát szerzett az UNE-n. A novellák és elbeszélések mellett könyvajánlókat, kritikákat is ír. Nyolc prózai műve bekerült a közelmúltban megjelent Szárnypróba című antológiába.

– Személyedben történész kollégát üdvözölhetek. Miért éppen a Hunyadi család története foglalkoztat? A kárpátaljai „múlt-kurkászok” inkább szülőföldünkkel kapcsolatos kutatási témákat választanak.
– A Hunyadi család története a népmesékből ismert igazságos Mátyás király alakja miatt foglalkoztatott. Amikor megtudtam, hogy ez minden valóságalapot nélkülöz, egy eszmében csalódtam. Azért kezdtem a Hunyadi család történetével foglalkozni, hogy megtudjam, mekkora a különbség a valóság és a mese között. Álruhában igazságot szolgáltató bíró helyett a humanista műveltség pártolójára ismertem Hunyadi Mátyás (1443-1490) személyében. Édesapja, Hunyadi János (1407-1456) vezér volt a történelmi események sakktábláján, bástya az uralkodó mellett, a keleti és a nyugati civilizáció közötti harc központi alakja. Ezek az okok alapot és értelmet szolgáltattak ahhoz, hogy a Hunyadi családnak a magyar történelemben betöltött szerepkörét kutassam.

– Egy kis történelmi kitérő után – irodalom. Mikor, hogyan, miért? Kedvencek, célok, merre is az arra? Hogyan indult kapcsolatod az irodalommal?
– A könyvek olvasásával kezdődött, évekkel később írással szövődött szorosabbra az irodalom, a próza iránt való érdeklődésem. A gimnáziumi magyar nyelv és irodalom tanárom felhívta a figyelmem arra, hogy terjengősen fogalmazok. Később megírtam első, csattanó nélküli novellámat. Ebben az időszakban leginkább Albert Camus Közönye, valamint Franz Kafka Átváltozása hatott rám a leginkább. Megfogott a világtól érzelmileg elzárkózó Mersault élete. Döbbenettel töltött el a családja és a külvilág számára féreg formájában létező Gregor Samsa története. Jelenleg a kedvenc külföldi szerzőim közé tartozik Umberto Eco (A rózsa neve, A Foucault-inga), Gabriel García Márquez (Száz év magány) és Murakami Haruki (Norvég erdő). A kortárs magyar irodalom képviselői közül leginkább Szvoren Edina (Pertu) prózai világa ragadott meg. Fontos számomra az íráskészségem fejlesztése. A szerkesztőktől és a témában szakértő emberektől kapott kritikát minden esetben megfontolom. Ez segít a fejlődésben.

– Kizárólag prózát írsz. Szándékosan hanyagolod a lírát, vagy írtál már verseket is, csak nem publikáltad őket?
– Azért írok prózát, mert leginkább ebben a formában tudom kifejezni a gondolataimat és a mondanivalómat. Közlésre alkalmatlan verseket írtam már. Egyelőre nem tervezem a versírást, mert úgy vélem, formailag és technikailag is közelebb áll hozzám a próza.

– Főként kárpátaljai írók köteteiről írsz recenziókat, de ez olykor nem éppen hálás feladat. Volt már olyan, hogy egy szerző nemtetszését jelezte feléd?
– Két történelmi és két irodalmi témához köthető recenziót írtam. Az első recenzióm a Zubánics László szerkesztésében megjelent, A magyar–ukrán közös múlt és jelen: összekötő és elválasztó fehér foltok című tanulmánykötetről szólt. A kiadvány egy Beregszászban rendezett konferencia történelmi témájú előadásainak szövegét tartalmazza. A szerzők főként az 1938-39-es kárpátaljai eseményekkel foglalkoztak. A gyűjtemény bizonyítja, hogy a Kárpátalja helytörténetéhez köthető kérdések felvetése és megválaszolása ma is időszerű. Legutóbbi recenzióm Bartha Gusztáv Sajgás című regényéről szól. A kisregény cselekménye az 1975-86 közötti időszakban játszódik. Helyszíne egy tetszőleges kárpátaljai falu, főhőse Valló Péter. A kisregény által az olvasó számára egy ma már nem létező világ nyílik meg (a Szovjetunió létezésének utolsó évei), melynek gyermekei (a felnőtt Valló Péterek) közöttünk élnek. Ők hallgatnak. Helyettük mesél a regény. Ezek miatt tartottam fontosnak azt, hogy felhívjam a figyelmet erre a könyvre. Hamarosan olyan recenziókat is írok majd, melyek nem kötődnek Kárpátaljához. Nemtetszést talán azért nem nyilvánítottak, mert kevesen ismernek.

– Ha már itt tartunk, mi a véleményed a kortárs kárpátaljai magyar irodalomról? Kik azok a szerzők, akiknek alanyi jogon helyük van az egyetemes magyar irodalomban?
– Erre a kérdésre akkor tudok majd válaszolni, amikor bölcsebb leszek. Véleményem szerint fontosabb probléma az, hogy a kárpátaljai magyar köztudatban meghonosodjon a gondolat, mely szerint élnek olyan kárpátaljai magyar emberek, akik verset vagy prózát írnak, és a munkáikat érdemes a könyvtárban vagy az interneten keresztül elolvasni.

– A Szárnypróba szerzői közül próza tekintetében a te írásaidat tartom a legerősebbeknek. Különösen a Szappantartó szentképpel és a Krétarajz az úttesten című tetszett. Az elbeszéléseid életrajzi alapokra épülnek. Nem érzed, hogy ezzel egyben önkorlátozást is csinálsz, vagy ennyire fontos, hogy közöld a világgal a veled, a körötted zajló történéseket?
– Köszönöm. Az önkorlátozás eszembe sem jutott. Az sem szempont számomra, hogy a velem történt eseményeket közöljem a külvilággal. Az olvasóval azokat a részben velem történt dolgokat közlöm, melyekkel kapcsolatban úgy vélem, mondanivalót hordozhatnak magukban. Attól függetlenül, hogy egy írásom egyes szám első személyben olvasható, nem jelenti azt, hogy ténylegesen velem történt meg az esemény, amelyről szó van.

– Mosolygós, életvidám fiatal nő vagy, az írásaidban mégis sokszor van jelen a nyomor, a halál, ott lebeg valami megfoghatatlan szomorúság. Mi az oka ennek a komorságnak, vagy te is úgy gondolod, hogy az olvasók szívéhez leginkább a szomorú történetek tudnak utat találni?
– A nyomor és a halál jelen van az életben. Tapasztalható a környezetünkben. Ezért tűnik fel az írásaimban is. Az olvasó könnyebben fogadja be azt a történetet, mely egy általa tapasztalt vagy tapasztalható jelenséghez kapcsolódik. Emiatt kap helyet az írásaimban az említett témakör.

– Az antológia szerzői közül néhányan már saját kötettel, kötetekkel rendelkeznek. Te hogy viszonyulsz a dologhoz? Mikorra tervezed az első köteted megjelenését?
– Örülök annak, hogy ez valós jelenség. Ez azt jelenti, hogy Kárpátalján lehetőség van az önálló és értelmes gondolatok nyomtatott formában való megjelenítésére. A gondot azonban a gondolat terjedésének a lehetőségében látom. Megjelenik egy kiadvány, de ki fogja elolvasni? Ki költ pénzt irodalomra, tudományra? Úgy vélem, első kötetem megjelentetése akkor válik kivitelezhetővé, amikor már összeállt egy igényes és színvonalas írásokat magába foglaló kézirat.

– Végezetül, te mit gondolsz az antológiáról? Megvallom, az elolvasása után hiányérzet maradt bennem, sok esetben a szerkesztői koncepciót sem értettem igazán.
Az antológia megjelenése örömömre szolgál. Abban reménykedem, lesz több is. Örömből és antológiából egyaránt. A vékony kötet tükrözi az eddigi munkánkat. A hangsúly azon van, hogyan folytatjuk. Veszélyes dolog a fészek szélén állni. A következő öt-tíz évben derül ki, hogy lezuhanunk-e. Az is lehetséges, hogy szárnyakat növesztve a fikció és a valóság elegyítésével az életüket művészeti alkotás(ok) által értelmesebbé tévő emberek közé kerülünk.

– Köszönöm a beszélgetést, további sok sikert kívánok!