141 éve született Juhász Gyula
141 évvel ezelőtt született Juhász Gyula magyar költő, újságíró, a XX. századi magyar irodalom egyik legismertebb alakja. Az Anna-versek költőjének élete sok szenvedéssel volt teli.
Juhász Gyula 1883. április 4-én született Szegeden. Tanulmányait a szegedi piarista gimnáziumban kezdte.
A költő elég hamar, már 1899-től publikált.
Édesapját 1902-ben vesztette el, ugyanettől az évtől Budapesten magyar-latin szakon tanult. Az egyetemen kötött barátságot Babitscsal és Kosztolányival.
1906-tól tanárként helyezkedett el, először Máramarosszigeten, de dolgozott Nagyváradon, Szakolcán és Makón is. Egész tanári pályája alatt egyik várostól a másikra vándorolt. A szakolcai tanároskodása volt számára a legmegrázóbb. Ezen élményei ihlették az 1924-ben megírt Orbán lelke című kisregényét.
Egy évvel később februárban öngyilkosságot kísérelt meg, szerencsére sikertelenül.
Első sikeres cikkét Tetemrehívás címen a Szeged és Vidéke lapban publikálta 1907-ben. Ugyanebben az évben ismét el akarta dobni az életét. Juhász Gyula épp a Dunába akar ugrani, amikor Klima Ilona véletlenül meglátta, és gratulált neki első verses kötetéhez. Itt tudta meg, hogy megjelent első könyve Juhász Gyula versei címmel.
Egyik alapítója volt a Holnap antológiának.
1914-ben ismét öngyilkosságot kísérelt meg, mellbe lőtte magát. A golyót nem operálták ki belőle. Ugyanebben az évben Új versek címmel megjelent második kötete.
Betegsége egész életére rányomta a bélyeget.
1917-ben beteggé nyilvánították. Az évek hosszú sora alatt bebizonyosodott, hogy melankóliája van, emellett depresszióban is szenvedett. Sok időt töltött szanatóriumokban, ópiumot is szedett, ám az orvosok legnagyobb meglepetésére nem lett függő.
Újságíróként sikeres volt: a Délmagyarország vezető publicistája volt, később a Munkának is dolgozott. 1929-ben, 1930-ban és 1931-ben Baumgarten-díjjal tüntették ki.
Sokszor hangoztatta, hogy öngyilkos lesz, hogy elfecsérelte az életét, fiatalkori borívását bánta a legjobban (napi szinten másfél liter bort is elfogyasztott, emellett erős dohányos volt).
Juhász Gyula különleges alakja volt a XX. századi magyar irodalomnak.
A Nyugatosok közül a sajátos népi hangneme emeli ki. Bár keveset publikálhatott, a megjelent műveiből nem lehet fejlődésvonalát egyenesen leszűrni. Eleinte Reviczky, Komjáthy, Kiss József, majd Ady és a francia impresszionizmus hatott rá, a második kötetében önmagára talál. Szerelmi és tájköltészete egyedülálló a magyar irodalomban.
Jelentős tájköltészete, amelyre főleg kortársai és az impresszionizmus hatott. Verseiben a magyar alföldet, ezen belül is szülőföldjének, Szegednek és környékének táját örökítette meg, amibe belevitte hangulatát, nem egyszer a nép sorsát. Első érett tájlírai alkotása a Tiszai csönd volt.
Ugyancsak jelentős a szerelmi költészete, amelynek egy része egy plátói szerelemnek köszönhető. A színésznő Sárvári Anna saját bevallása szerint nem is tudott a költő mély érzelmeiről. Valójában nem a hús-vér Sárvári Anna színésznőt szerette, hanem azt a képet, amit erről a nőről magában alkotott. A szent, a tökéletes, az elérhetetlen nő alakja jelenik meg Anna-verseiben.
A költő másik szerelmi versciklusa, a Júlia-versek már sokkal derűsebbek voltak az Anna-versekhez képest, a hála és a megnyugvás érezhető ki belőlük.
Hiába volt híres és tehetséges, Juhász Gyula élete végéig sikertelennek és ostobának érezte magát, aminek rendre hangot adott orvosai és szerettei körében.
Rettegett attól, hogy elveszíti tudatát. Végül az egészségtelenül sovány testét a rossz alvás és az étvágytalanság teljesen legyengítette. Gyógyszerek hatására tudott aludni és étkezni.
Juhász Gyula 1937. április 6-án hunyt el, altató gyógyszerének, a veronálnak túladagolása miatt.
Nyitóképen: Dutka Ákos költő máriaremetei otthona. Az asztalon Juhász Gyula nagyváradi portréja. Forrás: Fortepan/ Hunyady József