57 éve hunyt el Kassák Lajos
57 éve, 1967. július 22-én hunyt el Kassák Lajos Kossuth-díjas költő, író, képzőművész, esszéista, a magyarországi avantgárd művészet egyik legjelentősebb alakja.
1887. március 21-én született Érsekújváron. Patikussegéd apjától a rideg keménységet, analfabéta mosónő anyjától a mindig új küzdelmekre kész akaraterőt kapta örökül. Az elemi iskola elvégzése után az érsekújvári
főgimnáziumban folytatta tanulmányait, ám az első év után rájött, hogy nincs kedve tanulni, s a második osztályban megbukott. Vonzotta a fizikai munka, az ember nyers erejével létrehozott alkotás lehetősége, s lakatosinasnak állt.
Előbb Győrben volt segéd, majd felköltözött Budapestre, s Angyalföld különböző gyáraiban dolgozott. A munkásmozgalommal is itt került kapcsolatba, belépett a Munkásegyletbe, sztrájkokban és tüntetésekben vett részt, olykor a munkanélküliséget is megtapasztalta.
Részben emiatt is 1909-ben két barátjával „világcsavargásra” indult, s félig-meddig gyalogosan bejárta Ausztriát, Németországot, Belgiumot, végül Párizsba is eljutott. Alkalmi munkákból tengődött, olykor nyomorgott, de útja során megismerkedett a modern művészet formáival, az expresszionizmussal, a futurizmussal, a kubizmussal.
Hazatérése után elhatározta, hogy az írói hivatást tekinti életcéljául.
Fáradhatatlan volt az önművelésben, Berzsenyi versei, Ady forradalmisága, a Nyugat irodalmi sokszínűsége, s a külföldön megismert alkotások hatottak rá leginkább. Első írásai 1910-től a Renaissance és a Független Magyarország hasábjain jelentek meg.
Nyugtalan útkeresésének, a társadalmi igazságtalanságok miatti keserűségének, a munkásság, a kisemmizett tömeg sorsával való együttérzésének prózai és lírai művekben adott hangot. 1912-ben megjelent első regénye, a Misilló királysága, 1914-ben egyfelvonásosainak kötete, az Isten báránykái, 1915-ben pedig első verseskötetét is kiadták Eposz Wagner maszkjában címmel. Itt már egyértelműen elkötelezte magát az indulatokat, érzéseket
akadálytalanul áramoltató, az egész világról kialakult összbenyomását nagy ívű képekben megfogalmazó szabad vers iránt, amelynek kialakította a sajátos kassáki formáját.
1915-ben megalakította A Tett című antimilitarista folyóiratát, amelyet egy év múlva betiltottak, de Kassák – némileg megszelídítve – Ma címmel indította újra 1916-ban. Közben belépett a szociáldemokrata pártba, részt vett a párt mozgalmaiban, majd a Tanácsköztársaság idején tagja volt az Írók Direktóriumának, s a Közoktatásügyi Népbiztosságon dolgozott.
Ebben az időszakban került vitába Kun Bélával a művészet pártossága miatt, Kassák ugyanis a pártirányítástól független, osztályok feletti művészet létjogosultságát vallotta.
A polémia miatt el is távolodott a hivatalos baloldaltól, ám élete végéig baloldalinak tartotta magát, s legfőbb törekvése volt, hogy művészetével a szegényekért, az elesettekért, sőt az egész emberiségért harcoljon.
A Tanácsköztársaság bukása után egy ideig börtönben ült, majd feleségével, Simon Jolán előadóművésszel Bécsbe emigrált, ahol megindította a 2×2 című művészeti folyóiratot. Itt ismerkedett meg a konstruktivizmussal, amely a természet rendezetlenségével szemben az emberi kultúra szervezőerejét hirdeti. Ebben az időszakban már nemcsak írt, hanem képzőművészként is bemutatkozott, sajátos nonfiguratív jellegű képarchitektúrákat alkotott.
Bécsi korszakában születtek olyan jelentős összegző művei, mint a Máglyák énekelnek, illetve A ló meghal, a madarak kirepülnek című lírai eposzai.
Hazatérése után 1926-27-ben Dokumentum címmel szerkesztett lapot, majd 1928-tól elindította a Munka című folyóiratot. 1928-tól a Nyugat közölte folytatásokban egyik legismertebb, legnépszerűbb regényét, az Egy ember életét, amelyben szigorú őszinteséggel, puritán, érzelmességtől mentes stílusban vallott gyerekkoráról,
munkáséveiről, csavargásairól, az irodalomról.
A harmincas évek közepétől, felesége öngyilkossága után művészete fokozatosan elkomorodott, egyre lassabban áramló szabad verseiben a magány, a bezártság kapott hangot, a közéleti tematika mellett felerősödött az emberi lét örök kérdései iránti kíváncsiság. Ez a folyamat a háború utáni időszakban is tovább folytatódott, ekkor már közéleti szerepet nem nagyon vállalt, 1947-48-ban az Alkotás, majd rövid ideig a
Kortárs szerkesztője volt. Az ötvenes években képzőművészeti alkotásai külföldön arattak nagy sikert, majd az évtized végén itthon kezdődött meg regényeinek életmű-kiadása. Erős érzelmi telítettségű, lassú sodrású öregkori költészete pályájának ismételt megújulását jelentette, sorra jelentek meg kötetei (Költemények,
rajzok; Szerelem, szerelem; A tölgyfa levelei; Mesterek köszöntése).
Munkásságáért, életművéért 1965-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Budapesten hunyt el 1967. július 22-én. Nemes Nagy Ágnes így méltatta:
„Ady önálló, utánozhatatlan szimbólumrendszert teremtett, Babits a bonyolult értelem vonásait véste a magyar költészet arcára, Kassák pedig egy nagyméretűen egységes formába egy mindmáig egységes magatartást öntött belé maradandóan.”
Forrás: MTI