58 éve hunyt el Tamási Áron
Ötvennyolc éve hunyt el Tamási Áron, „akit Erdély adott a magyar irodalomnak”.
Tamási Áron 1897-ben született Farkaslakán, Székelyudvarhely szomszédságában. Súlyos sérülése miatt (pisztollyal ellőtte az ujját) került iskolába, mivel szülei úgy látták, hogy nem fog tudni boldogulni a földműveléssel.
Az I. világháborúban behívták katonának, harcolt az olasz fronton is. Katonáskodása után Kolozsváron folytatta tanulmányait, jogot hallgatott. 1922-ben szerzett diplomát a Kereskedelmi Akadémián. Banktisztviselőként kezdte kenyerét keresni.
1923 és 1925 között Amerikába vándorolt ki családjával, ennek hatására fordult az írás felé. Nevét Tamás Jánosról Tamási Áronra változtatta, ezen a néven jelentette meg írásait. Első novelláskötetét 1925-ben publikálta Kolozsváron Lélekindulás címen. Majd sorban jöttek a könyvei: Bajszerző nagyvilág (1926), Szűzmáriás királyfi (1928), Erdélyi csillagok, Hajnali madár (1929) Czímeresek (1931) stb.
Tamási nagyon termékeny író volt, novellák és regények mellett színjátékokat, elbeszéléseket, mesejátékokat, szociográfiákat és különböző publicisztikákat is írt. Központi témája a nép sorsa volt, főleg az Erdélybe szakadt székelyek életéről adott tűpontos leírást és korrajzot.
1929-ben, 1930-ban, 1933-ban és 1943-ban Baumgarten-díjat adományoztak neki. 1940-ben nyerte el a Corvin koszorút. Ugyanettől az évtől nem csupán Erdélyország, de Magyarország életének is aktív tagja. Legnépszerűbb regényei, az Ábel-trilógia 1933-1934 között jelentek meg. Az MTA levelezős tagja volt 1943 és 1949 között. A II. világháborút Budapesten vészelte át feleségével.
A világ bármelyik pontján, ha magyar ember Tamási Áron nevét hallja, azonnal kalandos életű Ábelére asszociál.
Nem véletlenül: a Kolozsváron kiadott 1932-es regény nem csupán az áttörést hozta meg írója életébe, de bele is írta ezzel az egyetemes magyar irodalomba. A kisregényt a Brassói Lapok hozta le részletekben először 1932-től. Magyarországon 1944-ben jelent meg a mű. A regény a tizenöt éves csíkcsicsói Szakállas Ábel felnőtté válását követi nyomon.
Az ünnepelt és elismert Tamásit a második világégés utáni hazai kultúrpolitika nyomtalanul ki akarta törölni. Műveit alig jelentették meg. Az ’50-es években kerül újra középpontba, amikor 1954-ben a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke lett. Ugyanebben az évben ismerték el munkásságát Kossuth-díjjal. 1956-ban a Petőfi Párt Irányító Testületének tagja volt.
A forradalom után többször is kihallgatták és vallatták.
1956 és 1957 között a Magyar Írószövetség társelnöke, 1963-tól haláláig az Országos Béketanács elnöke volt.
Utolsó művét, amelyet feleségének mondott tollba (emiatt neki is ajánlotta), a Vadrózsa ága című önéletrajzi írást nem tudta befejezni.
Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el. Utolsó kívánsága szerint szülőfalujában helyezték örök nyugalomra.
Nyitóképen: Tamási Áron 1963-ban, forrás: Fortepan/Szalay Zoltán