77 állam című kárpátaljai népmesegyűjtemény

A 77 állam című mesegyűjtemény mind a 32 meséje az ökörmezői járásban fekvő Repinne hegyi falu lakóinak a története.

Olena Mészáros és Volodimir Fedinisinec írók még fiatal házasként elhatározták, hogy népmeséket gyűjtenek az utókor számára.

„Most már mindenki laptoppal és diktafonnal jár, de régebben ez egy hatalmas munkát jelentett: meg kellett kérni az egyszerű embert, hogy jöjjön haza a mezőről, és lelkesen meséljen el egy mesét. Az édesapám mesélte, hogy néha még egy „fél litert” is kellett adni, hogy hajlandóak legyenek elmondani egy történetet. Több rokonunk, akiket könnyebb volt beszéltetni, sok történet szerzőivé váltak: az édesapám anyukája, és a nagymamám is.

A meséket a XX. század 60-as éveiben gyűjtötték és „Vad körtefa” néven terveztek kiadni egy gyűjteményt. De abban az időben nem volt olyan befolyásos ember, aki segített volna nekik a könyv kiadásában, ám 2008-ban a kéziratokat az Olekszandra Harkusa Kiadó-hoz vitték. Sajnos a válság miatt akkor nem tudták kiadni a könyvet, viszont 2011-ben a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal információs központjának segítségével sikerült kiadni a gyűjteményt.

A „77. állam” című kárpátaljai népmesék gyűjteményének illusztrációit Fedir Manajlo, híres kárpátaljai művész készítette.

Ha valakiben felmerül a kérdés, hogy miért pont „77. állam” a könyv címe, akkor a választ megtalálhatja az előszóban, amelyet Mihajlo irt: „Van a világon egy csodálatos hely, ahol a hegyek a vállaikon tartják az eget. Ezen a vidéken sok féktelen és gyors folyó van, a föld alól gyógyító és ezüst ásványvizek forrásai erednek. A könnyű, illatos szél pedig a magas fenyők csúcsainál kavarog. Az erdőben könnyen meg lehet rázni a medve mancsát, a rókától pedig meg lehet kérdezni a legújabb híreket. Éjszaka a barátságos csillagok, akár a gyémántok, ragyognak a fejünk fölött. Ezen a csodálatos vidéken, ahol a hegyi falvak lakói évszázadok óta a réteken bárányokat legeltetnek, a folyókon a hegyről a völgybe fákat úsztatnak, szőnyeget és báránybőrből kabátot készítenek, ingeket hímeznek, fajátékokat készítenek, amelyek rajzokkal voltak díszítenek, ahol a lányok olyan gyönyörűek, mint a királylányok, a fiúk pedig olyan bátrak, mint az „opriskok” (nemzeti felszabadító harc résztvevői), és erősek, mint a tölgy – ott található a 77. állam. Igen, ott, ahol a hetes a „szerencsés szám”. Ott 7 napja van a hétnek. 7 színe van a szivárványnak. Heten nem várnak egyre. Ott, mielőtt levágnak valamit, hétszer megmérik. Ott tudják, hogy mit jelent „hetedig izzadásig dolgozni”. Ott az a szokás, hogy a boldogságot 7 tengeren túl keresik. A 77. államot még Kárpátaljának, Csillagos vidéknek, Ezüst Földnek is nevezik.”

Iván Chlanta, a művészettörténelem doktora, a filológiai tudományok kandidátusa, aki jól ismeri a meséket, megjegyezte, hogy „amióta él a nemzet, azóta él a mese”. De Iván Vasziljovics azt is elmondta, hogy napjainkban a szülők sokkal kevesebbet esti mesét olvasnak (egyesek egyáltalán nem olvasnak) gyermekeiknek, annak ellenére, hogy a picik nagyon szeretik. Iván Chlanta elmondta, hogy Kárpátalján már a XIX. század 60-70-es éveiben kezdték el gyűjteni a népmeséket. Ezt a munkát Mihajlo Fincickij jogász, fordító és néprajzkutató kezdte el (emléktábláját Ungváron a Duchnovics utcán lehet megtekinteni.

Mihajlo Fincickij fordította le az összegyűjtött meséket magyarra, de nem tudták kiadni, mivel az I. világháború ezt megakadályozta s csak 1970-ben sikerült, amelyet később Jurij Skrjobinec lefordított ukránra és „Az üveghegy titkai” néven lett kiadva. A népmesegyűjtés terén nagyon sokat köszönhetünk Petro Linturának.

a zakarpattya.net.ua nyomán