„…a magyar költészet egy feneketlen kút”

A magyar kultúra napját Beregszászban a Misztrál verséneklő együttes nagysikerű jótékonysági koncertjével ünnepelték. Az 1997-ben alakult együttes sajátos és egyéni hangú dalaiban ötvöződik a történelem, a hagyomány és a különleges, gyökereiben magyar és a modern dallamvilág. 1998 júliusában, a XIX. Kaláka Folkfesztiválon megnyerték a Kaláka Alapítvány fődíját. 2006-ban Bartók Béla-díjat, 2008-ban Balassi Bálint-emlékérmet, 2010-ben a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat kapták meg.

A sikeres koncertet követően beszélgettünk az együttes tagjaival.

– Mivel foglalkoztak 1997 előtt, honnan jönnek?

Török Máté (cselló, gitár, mandolin, koboz, ének) – Az együttes minden tagja máshonnan jött. Én óbudai gyerek voltam, az ütős hangszereken játszó Guszti (Pusztai Gábor) balatonföldvári, Mika (Heinczinger Miklós) nagymarosi, a Dunakanyarból, Tamás (Tóbisz Tinelli Tamás) felvidéki, rimaszombati és van egy nagybőgősünk, aki most nincs itt, Hoppál Mihály, aki pedig nagykátai, a hangmérnökünk, Csóka Samu pedig az erdélyi Zilahról származik. Tényleg egy szélfútta banda vagyunk, és ha megkérdezik, hogy miért Misztrál a zenekar neve, akkor magyarázhatnánk ezzel, de ez nem lenne igaz. Bármit mondanánk, nem lenne igaz, mert az elején a névnek számunkra nem volt nagy jelentősége.

– Tehát semmi köze nincs a névválasztásnak a mediterrán vidékek felhőoszlató szeléhez?

Heinczinger Miklós (furulyák, klarinét, doromb, ének) – Prózai az igazság. Már jó ideje zenéltünk együtt, és volt már három-négy koncertünk, amikor elkezdtünk azon gondolkodni, hogy mi legyen az együttes neve. Elmentünk egy kocsmába, és jött velünk egy gyönyörűszép lány, aki hozott néhány A/4-es lapot teleírva nevekkel. Elkezdtük a lehetséges neveket felolvasni, s a sok név közül a Misztrál volt az, ami mindenkinek tetszett, így ez lett a nevünk. Az elmúlt tizenöt évben számos megfejtését hallottuk már, provance-i nyelvjárásban például tanítót jelent a szó, de van ilyen nevű föld–levegő rakéta, meg két irodalmi Nobel-díjas költő is.

– Hogyan keletkeznek ezek a hangulatokat idéző dalok? A zenéhez, a dallamhoz keresnek verseket, vagy a vershez keresnek dallamot?

Török Máté – Kicsit mindenkinél máshogy, mert mindannyian írunk dalokat. Valóban van kétféle irányzat a verséneklőknél, mi inkább a nekünk megtetszett verseknek igyekszünk megkeresni a dallamát. Igaz, nem feltétlenül van mindig így, de ez a gyakoribb. Mindenki maga válogatja ki a verseket, amit megzenésít, és ha ezt megtalálta, akkor közös munkával tesszük össze a legtöbb szólamot. De olyan is volt már, hogy valaki kész dallal érkezett, megmondta, hogy ide csellót szeretne ilyen szólammal, ide furulyát stb.

– Milyen szempontok szerint válogatják a verseket? Van valamilyen koncepció?

Tóbisz Tinelli Tamás (gitárok, ének) – Elsődlegesen aszerint, hogy kinek hogyan alakul az élete. Ki mire talál rá éppen. Nagyban befolyásol minket, ha születik egy gyermek valakinek a családjában, vagy ha szerelmes, esetleg szomorú lesz egyikünk, és épp olyan verset talál, ami passzol az akkori hangulatához. Rá szoktunk „kattanni” egy-egy költőre is, általában mindenki másra. De olyan is van, hogy felkérnek minket egy lemez megírására, ilyen volt például a Dsida-lemez, vagy a Balassi Bálint-lemezünk. De olyan is volt, hogy a Nyugat költőinek verseit próbáltuk megmutatni a nagyközönségnek egy műsor keretén belül.

– Elárulják, hogy milyen verseket olvasnak most? Milyen lemez lehet a következő?

Török Máté – Remélem, nem bánják a többiek, hogy elárulom. Egy új felkérést kaptunk Gryllus Dánieltől, hogy Babits Mihály verseiből válogassunk össze egy lemeznyit. Illetve nagyon szeretnénk egy olyan lemezt is készíteni, amelyen olyan dalok szerepelnek, melyek még nem jelentek meg máshol és semmilyen koncepció köré nem fűzhetőek. Számos olyan dal is született, amelyek arra várnak, hogy együtt összerakjuk őket, de most nagy erőkkel Babits az irány. Nem könnyű olvasmány, de a verséneklőnek pont az a feladata, hogy értelmezze a költeményt és tegye a közönség számára picit könnyebben befogadhatóvá.

– A koncert alatt említették, hogy tíz évvel ezelőtt is jártak már Kárpátalján. Volt idejük megnézni Dsida Jenő egykori lakhelyét, a beregszászi vasútállomást vagy a gimnázium épületét, ahol tanulmányait kezdte?

Tóbisz Tinelli Tamás – Harmadszor vagyunk itt, tíz éve jöttünk először, majd 2007-ben és most. Sajnos, ma nem volt időnk körülnézni a városban. Korábban már megmutatták nekünk a főiskola épületét, a művelődési házat, ahol akkor játszottunk, és persze gyönyörködtünk a beregszászi leányokban is. Dsida Jenőről azt tudom, hogy az édesapja katonatiszt volt, a nagyapja pedig vasutas, állomásfőnök Beregszászban. Arról viszont nem hallottunk, hogy a vasútállomás épületében lakott. Legközelebb az lesz az első, hogy elmegyünk a vasútállomásra.

Heinczinger Miklós – Egy Dsida-versekre épülő állomáskoncertet is el tudnék képzelni.

Török Máté – Dsida Jenőt nagyon megszerettük, hihetetlenül színes költészete van. Azt tanultuk és hallottuk róla korábban, hogy alapvetően mélabús költészet jellemző rá, de ismerkedve a verseivel rájöttünk, hogy ez nem igaz.

– Előszeretettel nyúlnak régen élt költőink verseihez is, van egy Balassi Bálint- és Janus Pannonius-lemezük is, de több kortárs költő verseit is megzenésítették.

Török Máté – Igen, mert feladatunknak érezzük, hogy a régizenészek és a verséneklők álláspontja közeledjen egymáshoz. Énekelt költészet mind a kettő! Balassi dallamokra írt verseket, melyek kutathatók, énekelhetők. Legalábbis egy részük. Janus Pannonius nem dallamokra írt költeményeket, ezáltal mind a régizenészeknek, mind a verséneklőknek egy új kihívást jelent. Ezen a Janus-lemezen 10 különböző előadó, együttes szerepel, s nagyon örülünk, hogy ennek a munkának a koordinációját megtehettük, mert hisszük, hogy ez segít megérteni egy elfeledett magyar költő életművét.

– Most a magyar kultúra napja lévén csak magyar verseket énekeltek, de más népek magyarra fordított verseit is gyakran megzenésítik…

Heinczinger Miklós – Most már csak elvétve, a Misztrál első időszakában még több fordítás volt, de hála a jóistennek, a magyar költészet egy feneketlen kút. Mindig talál az ember valami újat.

Tóbisz Tinelli Tamás – Állítólag a világon a magyarok közül olvasnak a legtöbben verset. Ami nagyon furcsa, mert ugyanakkor azt is mondják, hogy nálunk hanyatlik a kultúra, de ezek szerint külföldön még jobban. Olyan költő haverunk mondta ezt, aki Németországban élt, hogy ott nagyon kevés az olyan ember, aki irodalommal foglalkozik, legyen akár alkotó, akár olvasó. A költészet például kezd megszűnni külföldön. Nálunk pedig szinte divat újra, vagy még mindig, és élő kultúra kezd lenni. Például Dél-Amerikában és a latin országokban ma is élő hagyomány, hogy verseket zenésítenek meg, és elképesztő módon összefonódott náluk a vers a népzenével. Tehát ott élő kultúra még ez, úgy látom, lassan nálunk is az lesz.

– Miért volt az első megzenésített versek egyike Thándor Márk Kárpátalja című verse? Van valamilyen személyes kötődésük ehhez a vidékhez?

Török Máté – Ez az én egyik élményemmel magyarázható. Katolikus vezetőképzőbe jártam, és az egyik tábor 1995-ben itt volt, Kárpátalján. Alapvetően az engem ott ért benyomások miatt született ebből a versből a dal. Abban az időben úgy állt össze a Misztrál, hogy mindenki hozta a saját dalait, és az első egy órányi repertoár ezekből jött össze, közöttük volt a Kárpátalja is.

– Jó lenne, ha ezentúl gyakrabban láthatná önöket a kárpátaljai közönség.

Heinczinger Miklós – Örömmel jöttünk most is Kárpátaljára. Ha hívnak, nagyon-nagyon szívesen jövünk megint.

Badó Zsolt

Kárpátalja

{igallery id=9335|cid=6|pid=3|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}