A magyar kultúra napja Ungváron

Az Ungvári járás magyarsága a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében január 21-én színházi előadással méltatta a magyar kultúra napját. Ahogy az utóbbi években mindig, az ünnepségnek most is a Kárpátaljai Megyei Drámai-zenei Színház adott otthont.
Az előadást megelőzően Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében hangsúlyozta: „Magyarnak lenni vállalás kérdése. Különösen igaz ez a határon túli magyarságra, hiszen magyarnak lenni nemcsak előnyökkel, de hátrányokkal is jár, ám mindenképpen kötelességvállalást is jelent. Az egyik ilyen kötelességünk nekünk, magyaroknak a kultúránk megőrzése, hiszen nyelvünk, kultúránk nélkül, mi, magyarok nem maradhatunk fenn. Nyelvünket és kultúránkat meg kell őrizni a legnehezebb körülmények között is. ”
A KMKSZ elnöke beszélt arról is, mennyire fontos művelni, ápolni kultúránkat ebben a barbárság felé hanyatló világban. A XXI. században azt gondolnánk, hogy túljutottunk már a háborúkon, ám újra fegyverek dörögnek, újra bizonytalan a holnap. Sajnos, nem jutottunk túl ezen. Ilyenkor mindenki számára fogódzót jelent a magyar nyelv, a magyar kultúra, az összetartozás érzése. Reményét fejezte ki az iránt, hogy egyszer ezek a nehéz idők is véget érnek majd, s a magyar kultúra ereje megtartó erőként segít átvészelni mindezeket.
Az elnök úr szimbolikusnak nevezte az előadást, amelyet Zelei Miklós budapesti író műve alapján Vidnyánszky Attila rendezett. Méltatta az írónak a kárpátaljai magyarságért folytatott tevékenységét, aki sokat tett írásaival a két falu, Nagyszelmenc és Kisszelmenc közötti határ megnyitásáért. A darabban a kárpátaljai magyarság XX. századi történetének szinte valamennyi nyomorúsága megmutatkozik. Szimbolikusnak nevezte azt is, hogy ezt a darabot pont a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház játssza. Ahogy Brenzovics fogalmazott: „Ez a mi színházunk, mi hoztuk létre, mi támogatjuk, mi alkotjuk a közönségét.”
Az ünnepség nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével folytatódott, majd a Zoltán újratemetve című színművet tekinthette meg a nagyérdemű.
A mű alapja igaz történet, a második világháború és a rendszerváltás közötti időszakban játszódik. A darabban a kettészelt falu, valamint egy beteljesületlen, tragikus szerelem groteszk történetét ismerhetjük meg. A drámában a kárpátaljai magyarság tragédiája sejlik fel, valamint a kisebbségi lét állandó problematikájának kérdése: hova is tartozunk? Az előadásban elhangzó: „Azért vagyunk a világon, hogy otthon is idegenben legyünk benne”– a humanizmust ébreszti föl bennünk. Ennek köszönhetően a darab a sajátosan magyar problémát az emberi egyetemesség világába emeli.
Az előadás végén Ferenci Attilát, a színtársulat tagját kérdeztem:
– Hogyan élted meg a darabot?
– Amikor találkoztunk vele, már mindenki számára egyértelmű volt, hogy ezt mi szeretni fogjuk, mert rólunk szól valahol. S az is nyilvánvaló volt, hogy Kárpátalján a közönség is fogja értékelni. Azt gondolom, különösen aktuális a darab itt, hiszen az ungvári járásban mindenki ismeri a kettészelt falu történetét.
– Hogyan érezted, a közönség mennyire volt befogadó?
– A tapsból ítélve tetszett nekik az, amit mutattunk, lehet, hogy az ünnep is hozzátesz most egy kicsit, mégiscsak a magyar kultúra napjának az előestéjén vagyunk. Függetlenül attól, hogy Ukrajnában élünk, olyan helyzetben, amilyenben, méltatjuk ezt az ünnepet itt, Kárpátalján is. Én úgy éreztem, hogy a közönség érezte és értette azt, amit kellett az előadás közben. Budapesten is játszottunk már kétszer, ott is sikere volt.
– A magyar kultúra napja alkalmából minden évben itt játszotok. Miért fontos ez nektek?
– Ungvárra nem sokat járunk, de a magyar kultúra napját az utóbbi években rendszerint itt méltatjuk. Maga az ünnep a magyar Himnusz megszületéséhez kapcsolódik. A napokban a rádióban Törőcsik Maritól kérdezték ugyanezt. Ő azt válaszolta, mindig büszke rá, amikor felhangzik a Himnusz egy-egy olimpián, egy-egy világversenyen. Az ember büszke arra, hogy ott lehet, mágpedig magyarként. Én is ezt tudom mondani: mindig büszkeséggel tölt el, ha bárhol hallom a magyar Himnuszt felcsendülni. A magyar kultúra napja pedig megerősíti az emberben ezt az érzést.
– Hogyan látod, ez az előadás mennyire erősítheti a kárpátaljaiak identitását?
– Mindenképp erősítheti. A történet maga szomorú, a magyarság alárendeltsége mutatkozik meg, amely évtizedekig irányított minket, kárpátaljai magyarokat is. Mert itt egy katonatiszt egy egész falut tart rettegésben, félelemben. De ott van a végén, hogy ez a szerelmi történet, ha másképp nem is, de a halál után beteljesül. Szerintem minden előadás, amely a magyar kultúrával kapcsolatos, erősíti a magyarságot.
A magyar kultúra napja és az előadás kapcsán megkérdeztük a közönség néhány tagját is:
Kulin Judit, az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola igazgatóhelyettese: – A magyar kultúra napja nagyon fontos ünnep számomra, ezért ezen a napon a családommal minden évben eljövünk a színházba, hogy megünnepeljük. Ezt az előadást nem most láttam először, mégis újra nagy hatást gyakorolt rám. Annyira megrázó, szinte hihetetlen, hogyan lehet másfél órába belesűríteni a kárpátaljai magyarok elmúlt igencsak viszontagságos hetven évét!
Vass Tamás, operatőr, ungvári Tisza–1 televízió: – Ez a kettészelt település engem már nagyon régóta foglalkoztat, pontosan azóta, amióta először sikerült ott forgatnom 2002-ben. Ahogy így most láttam ezt a darabot, felsejlett bennem az egész kárpátaljai magyarság tragédiája. Aki magyarnak vallja magát itt, Kárpátalján, az tudja igazán értékelni ennek a darabnak a súlyát.
Marcsák Gergely, az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola szervezőpedagógusa: – A magyar kultúra napja számomra egy olyan eseményt jelent, amely arra ad lehetőséget, hogy a kultúrát továbbadhassuk, és minél intenzívebben magunkba szívjuk. Ezen a napon általában ismerkedünk az irodalommal, a néphagyományokkal, viszont a színházzal, a drámával valahogy kevesebb alkalom adódik. Magyar színházzal, magyar színtársulattal ritkábban találkozhatunk a színpadon. Ezért mindenképp nagyon felemelő érzés, hogy minden január 22-én vagy előestéjén a beregszászi színház eljön ide, Ungvárra. Amit ma a színpadon láttunk, azt gondolom, egy kárpátaljai számára mindenképp maradandó élményt jelent.

Váradi Enikő