A nagy Kroton unokahúga

Fircak Irén ismert festőművész. Jelenleg Budapesten él. 1946-ban az ilosvai járási Bilkén született. Mérnök-topográfus édesapját még kisgyerekként elveszítette.

Nagybátyja, a híres Ivan Fircak–Kroton – aki megfordult a világ 60 országában, volt csehszlovák súlyemelő és birkózó bajnok, testépítő Európa-bajnok, s az amerikai lapok a XX. század legerősebb emberének nevezték – igyekezett pótolni az apai gondoskodást. A kislány nagy szeretettel fordult felé, s ragaszkodott hozzá. Ő pedig nagyra értékelte a gyereknek azt az adottságát, hogy képes észrevenni az élet szépségeit és elvetni a rosszat. Jómaga is ilyen volt, s világéletében az emberi test szépségét és az emberek közötti kapcsolat fontosságát hirdette.

Fircak Irén , miután visszavette iratait a Nagyszőlősi Egészségügyi Szakiskolából, az Ungvári Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába felvételizett. Kroton a megyeszékhelyen sem hagyta magára. A lány mindig ott volt a nagybátyja versenyein, melyek az egykori Tisztek Házával szemben lévő sportteremben zajlottak, ahol vidám birkózók, súly- és erőemelők vetélkedtek egymással. A nagybácsi megtanította a súlyzókat emelgetni, majd rávette, hogy a többiekkel ő is gyakorolja a súlyemelést. Ezek a gyakorlatok jelentették az alapot a későbbi sokéves kerékpározáshoz, futáshoz, röp- és kosárlabdázáshoz.

A szakiskolában és a későbbiekben is, például az egykori Komszomol filmszínház dekoratőreként sikeresen teljesített. Mindebben persze annak is szerepe volt, hogy édesanyja, Johanna már gyerekkorában papírt és ceruzát adott a kezébe. Akkor születtek meg az első színes virágocskák, később pedig a rajztanára bontakoztatta ki szárnyaló fantáziáját. A pedagógus gyakran ismételgette: Irénkének az iskola befejezése után folytatnia kell a rajzolást. Bár a szakiskolában a lány tanúbizonyságot tett kivételes tehetségéről, mégis kerámia szakon tanult. A diplomamunka finisében Szumiban a helyi vállalat számára készített kávéskészleteket. A Lemberg megyei Boriszlav kerámiaüzemében kapott munkát, ahol nagyra értékelték tudását.

Közben az évek gyorsan elrepültek. Számos hozzátartozója, köztük Kroton bácsikája már nem él, ám a veszteségek sem tudták apátiába kergetni, a fájdalmat inkább művészi katarzisként élte meg.

– A mottóm: utolsó leheletemig szeretni és dolgozni fogok! – mondja.

– Hogyan?

– Nem mondok le a természet, a művészet sokszínűsége, a földünket csodássá varázsoló virágok iránt érzett szeretetemről.

Ezt a határozott, életerős alkotói hozzáállást még a szakiskolában oltották belé a tanárai. Olyan kiválóságok, mint rajztanára Balla Pál festő, Kosztyantin Lozovij keramikus. Tanácsaikat, útmutatásaikat Magyarországon sem felejtette el, ahol immár több mint tíz éve él. Jókat beszélgetnek egykori diáktársával, Illár Erzsébet keramikussal. Új barátokra is szert tett. Említhetnénk Kovalenko Emília orvosnőt, aki vallásos lelkületével nagy hatást gyakorol rá, de az Ukrajnában élő Emma Levadszkával, Katerina Sze­mannal stb. sem szakította meg a kapcsolatot.

A művésznő napjainkban is a virágoknak szenteli minden idejét, a növények pedig meghálálják a gondoskodást és a figyelmet. A megmintázott személyekhez is úgy viszonyul, mintha valamennyi egy-egy virágszál lenne.

Fircak Irén munkáival rövidesen Ungváron a honismereti múzeum kiállítótermében találkozhatunk.

Vaszil Zubacs

Forrás: Kárpáti Igaz Szó