„Az élményeim, a hitem ihletik a dalaimat”
Vannak emberek, akik az édesapát nélkülözve, a vallás- és szólásszabadságot nem tisztelő rendszerek által durván akadályoztatva sem adják fel, s valami maradandót, értékeset alkotnak az utókornak. Olyan hagyatékot, melyet a fiatalok büszkén vihetnek tovább.
Nos, Sillye Jenő zeneszerző, könnyűzenész is ilyen ember: a 60-as évek beatzenéjén elindulva egyike volt a keresztény gitáros zene elindítóinak. Sillye Jenő a közelmúltban Kárpátalján járva többek között részt vett a Munkácsi Szent István Líceum javára rendezett jótékonysági koncerten, ahol az eseményt követően sikerült elbeszélgetnünk vele.
–Gratulálunk a sikeres koncerthez! A dalaiból ítélve Ön mélyen vallásos ember…
–Ez így igaz. A vallás, az istenhit már nagyon fiatalon életem részévé vált. 1947-ben Budapesten, Angyalföldön születtem. Édesapám nagyon korán elhagyott bennünket, vallásos édesanyám és nagymamám nevelt. Nekik – különösen nagymamámnak – köszönhető, hogy a körülmények és a szocialista rendszer légköre ellenére is elfogadtam Isten létét, megtanultam Őt szeretni, tisztelni, és hozzá bármilyen körülmények között bizalommal fordulni.
–Hogyan került kapcsolatba a zenével?
–A 60-as években Magyarországon is hódító beatzene hatására. Gitárt vásároltam, elkezdtem zenét tanulni, közben templomi kórusban is énekeltem. A gitár, a zene, valamint az ének együttesen fogalmazta meg bennem a célt: Isten dicsőségét akarom szolgálni. A későbbiekben kialakult egy viszonylag még amatőr, ám elhivatott és a zenét kedvelő kis csapat. 1969-ben írtam első dalomat Hol van a szeretet? címmel, majd egy papi lelkigyakorlaton zenés tanúságtételt is tettem.
–Mindezt a Kádár-rendszer köztudottan vallásellenes légkörében…
–Az MSZMP uralta ország alkotmányában ugyan a vallásszabadság rögzítve volt, ám ennek ellenére az egyházat és a papokat kegyetlenül elnyomták. A hívő fiatalok különböző retorziókra számíthattak az állam részéről: én pl. eredetileg magyar történelem tanárnak készültem, ám vallásosságom miatt a felvételi bizottság eltanácsolt. Mégsem tántoríthattak el sem a hittől, sem a zenétől.
Talán meglepő, de az első időkben, az 1970-80-as években mi szinte kizárólag templomokban léptünk fel. Bár a kezdetekkor még csupán egy-egy hangszerünk volt, magának a templomi közegnek az akusztikája csodálatosan megnövelte a hangzást. Fokozatosan sikerült életre hívnunk egy jellegzetes keresztény gitáros zenét. A rendszer figyelő szemei előtt, a titkos meghívásoknak eleget téve, sokszor szinte „surranva” mentünk egyik városból a másikba, hogy szolgáljunk. Aztán eljött a rendszerváltás, s végre szabadon nyilvánosság elé léphettünk. Ekkor már olyan helyekre is hívtak, ahová a szocializmus alatt még nem mertek. Átszerveztük magunkat a korabeli rockzenekarok mintájára, s szabadtéren, nagyobb színpadokon adva koncerteket kezdtük el járni az országot. Mivel én voltam a zenekar vezetője, a tagok pedig egytől egyig a barátaim voltak, a Sillye Jenő és barátai nevet adtuk a zenekarnak. Jelenleg közel tízen vagyunk az együttesben, de a létszám nem állandó, mert bizonyos időközönként felkeresnek bennünket a zenéléshez értő keresztény fiatalok, akiket örömmel fogadunk. Így megoldott az utánpótlás: többek között a két fiam, Gábor és Benedek is játszik a zenekarban. Ha rájuk nézek, tudom, hogy jó kezekben van az 1969-ben megkezdett örökségem.
–Mióta és hogyan, milyen „sugallatra” komponál? Hány dalt írt eddig?
–1969-től napjainkig kb. 350-re tehető a megírt dalok száma. Bár ez az évek tükrében kevésnek tűnhet, hozzátenném, hogy én nem igyekszem „futószalagon” gyártani a dalokat: csupán akkor írok, ha valami hatalmas belső élményem van, ha valami megragad. Az élményeim, a hitem ihletik a dalaimat.
–Mi a véleménye általánosságban a jelenkor zenéjéről?
–Ez nehéz és bonyolult kérdés, de én azt látom, hogy a világ zenészeinek legtöbbjét egy beprogramozott cél vezérli: „Érj el sikert, kerül, amibe kerül.” Üzletággá, iparággá alakult ez a műfaj, és a zenészeket támogató menedzserek sorban gyártják a sztárokat, noha az általuk közvetített zene mögött – tisztelet a kivételnek – nincsen a társadalmat vagy az egyházat szolgáló hasznos tartalom. Ez a „biznisz-stílus” idegen tőlem és a csapattól: mi egyedül Istent és egyházát, valamint keresztény testvéreinket akarjuk szolgálni.
–Önöket Munkácson nagy lelkesedéssel fogadta a közönség. Ezek szerint gyakorta jönnek?
–Kárpátaljára első alkalommal 1999-ben nyílt módom eljutni. Nagyon pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam, számos érdekes emberrel találkoztam. A tapasztalatok révén egy Kárpátaljáról szóló dalom is született. Azt az utat még követte néhány ide Önökhöz. Számos meghívást kapunk szerte a Kárpát-medencéből, márciustól kezdődően rengeteg programra hívnak bennünket. A legtöbbet talán a Felvidékre járunk, de amennyiben meghívnak bennünket, igyekszünk a többi magyarlakta területre is eljutni. Mi ezt is küldetésnek tartjuk, s ha hívnak bennünket, szívesen megyünk.