Az olmékok: Közép-Amerika első tanítómesterei Civilizáció – kérdőjelekkel

A Mexikói-öböl déli partvidékén, a kigördülő hullámok által nyaldosott parti fövenytől, illetve a szárazföld és a tenger határán burjánzó mangrove erdőktől a Kordillerák hegyvonulataiig nyújtózkodik a forró, párás partmenti síkság, liánokkal átszőtt, sűrű, trópusi erdőségeivel.

Az örökzöld rengetegekben pedig még ma is zsákmányra les az Újvilág legnagyobb macskaféléje, a pompás bundával ékes, erőteljes jaguár, mely szent állata lett az első közép-amerikai civilizációt létrehozó ősi indián népnek, az olmékoknak.

Önmegnevezésüket nem ismerjük. A Mexikói-fennsík későbbi lakosai, a nahuák viszont ollinak nevezték az öbölparti erdőkben tenyésző gumifák értékes termékét, a kaucsukot, Olmecannak, vagyis a kaucsuk hazájának a partvidéket, s olmékoknak annak lakóit. Így amikor a XIX. században felfedezték a Kr. e. 1150 körül itt felvirágzott, majd Kr. e. 400 táján lehanyatlott ókori civilizációt, jobb híján olmék kultúrának nevezték azt el. A régészeti lelőhelyek pedig, ahol feltárták szertartási központjaikat, a közeli települések spanyol neveit viselik: La Venta, Tres Zapotes, San Lorenzo stb. A történelem színpadán később feltűnő majákéhoz hasonló jelentős városaik nem voltak, falvaik szétszórtan helyezkedtek el az őserdőben, szertartási központjaikban pár száz, maximum ezer személy lakott: a politikai és vallási vezetők, valamint a szolgáik. Mivel a síkságon roppant kevés kő található, földből, fából, agyagtéglákból emelték építményeiket, ám mindegyik központjuk gondosan megtervezett épületegyüttes, melyek a semmiből bukkantak fel. Civilizációjuk kialakulásáról semmit sem tudunk, a kezdetek idejéből egyetlen emlék sem maradt fenn.

San Lorenzóban egy hat méter magas, hatalmas mesterséges dombon sorakoznak a templomokat, illetve a vezetők lakóházait hordozó teraszok, a köztük terpeszkedő nagyméretű udvarok (talán ezek fogadták be a szertartásokra egybesereglett tömegeket), valamint a köznép házai (pontosabban azok maradványai). Emellett a régészek kőszobrokra, sztélékre (feliratos emlékkövekre), oltárokra, mesterséges lagúnákra és kikövezett szennyvízcsatornákra (!) is bukkantak itt. A mocsári szigeten álló La Venta településmagjában pedig egy központi tengelyre felfűzve sorakoztak – szimmetrikus elrendezésben – a különböző építmények. Itt tárták fel a később egész Közép-Amerikában elterjedt labdajátékterek ősét, ahol már 3000 évvel ezelőtt rugalmas kaucsuklabdákkal játszottak, feltalálva a kosárlabda ősét. A központ déli végében állt Közép-Amerika első piramisa, egy több mint 310 méter magas, egyedülálló kialakítású, tagolt kúp alakú piramis, amilyet sehol másutt nem találtak. (A területen azonban a jelenkorban gazdag kőolajlelőhelyre bukkantak, s meg is kezdték a kitermelést, a mozdítható régészeti leleteket pedig – szobrokat, sztéléket stb. – pedig átmenekítették Villahermosa városába, egy szabadtéri múzeumba.)

Különös leleteket is találtak a szertartási központokban. Ma sem tudni, miért, de hatalmas gödröket ástak, melyeket kőlapokkal béleltek ki, majd azonnal betemették őket. Az egyik, hét méter mély gödör több mint ezer tonna szerpentinkőlapot tartalmaz. S máig ismeretlen okból, ugyancsak földdel takarták be a stilizált jaguárfejeket formázó mozaikpadlókat is. A legrejtélyesebbek azonban a hatalmas, 20-30 tonnás, 2-3 méter magas, bazaltból faragott kőfejek, melyek merőben eltérnek a kisebb, egyértelműen mongoloid arcvonású olmék szobrocskáktól. A roppant kőfejek erőt sugárzó arcvonású, vastag, felvetett ajkú, széles, lapos orrú, egyértelműen negroid embereket ábrázolnak, akik az óegyiptomi Tanisz városban feltárt faragványokon ábrázolt núbiai, néger harcosokéhoz nagyon hasonlító sisakokat viselnek. A Tres Zapotesben talált második számú fejen jellegzetesen afrikai hajviseletet faragtak ki. A Mexikói-fennsíkon, Talatilco temetőjében pedig negroid csontvázakra bukkantak, az olmék civilizáció korszakából származó csontvázak 13,5 %-a negroid, a későbbi korban azonban ez az arány fokozatosan 4,4 %-ra esett vissza, ami az afrikaiak lassú beolvadására utal. De hogyan kerülhettek negridek a prekolumbiánus (Kolumbusz előtti) Amerikába? Az adott korban Fekete-Afrika területén csak Núbiában, Óegyiptomtól délre alakult ki civilizáció, s elméletileg elképzelhető, hogy e területről származó negridek is átkeltek az Atlanti-óceánon. Kr. e. 746 és Kr. e. 664 között ugyanis a Núbiában létrejött Napata Királyság uralkodói kiterjesztették uralmukat Egyiptomra, s mintegy 80 évig negrid fáraók ültek az ősi ország trónján, mely ország hajósai eljuthattak Amerikába, legalábbis erre utalnak az egyiptomi múmiák kis részében fellelt nikotin- és kokainnyomok. S bár a núbiaiak nem voltak tengerjárók, talán egyiptomi tengerészeknek parancsoló núbiaiak, vagy núbiai telepesek is érkezhettek Amerika földjére. Ugyanakkor egyetlen egyiptomi szövegben sem olvashatunk távoli, óceánon túli földek felfedezéséről, sem egyiptomiak és núbiaiak óceánt átszelő hajóútjairól. S ki tudja, mikor derül ki – kiderül-e valaha –, miként kerültek negridek az olmékok földjére…

Az sem kevésbé különös, hogy a kőfejek alapanyagait, a roppant bazalttömböket legközelebb 400 km távolságból kellett az olmék szertartási központokba szállítani – miközben a hegyvidék kőbányái és a célállomások között ott terpeszkedett a sok helyütt süppedős, ingoványos talajú, sűrű őserdő. Miként oldották meg ezt a feladatot? Talán tutajokat róttak egybe, s folyók, illetve a tenger hullámain juttatták el a kőtömböket a központokba… S érdekes, hogy Közép-Amerikában egy olyan területen találták fel a kőszobrászatot, ahol alig található kő. Azok a féldrágakövek, illetve drágakövek pedig – melyekből ékszereket és több szobrocskát faragtak – egyáltalán nem találhatók az egykor olmékok lakta vidéken. Az általuk igen kedvelt díszkő, a zöldes színű szerpentin legközelebbi lelőhelyei is 180 km-re találhatók, ha pedig tengeri úton szállították, 650 km-t kellett hajózniuk a bányákig, s onnan ugyanennyit hazáig. Hogy juthatott eszébe egy kövekben roppant szegény síkságon élő népnek, hogy kőszobrokat, sztéléket, oszlopokat, ékszereket készítsenek? Talán kövekben gazdag hegyekből ereszkedtek alá az alföldre, s őshazájukból hozták magukkal a kőfaragás ismeretét? A kérdésekre egyelőre nincs válasz…

Közép-Amerikában az olmékokhoz köthető a csillagászat, a matematika, a naptár és az írás megszületése, s mindezen vívmányok az ő földjükről terjedtek szét a régió többi indián népcsoportja által lakott vidékekre. Kultúrájukat kereskedők, hittérítők, vagy hadjáratok óriási területeken terjesztették el, Mexikó és Guatemala csendes-óceáni partjaitól Costa Rica nyugati részéig.

Az imént már említettük írásukat. De mikor találták fel azt? Eddig úgy hitték, hogy mintegy 2600 évvel ezelőtt jelent meg az írásbeliségük. A Veracruz kikötőváros közelében fellelt, 36 cm hosszú és 21 cm széles ún. Cascajal-kőtömbön viszont felfedeztek 62, szabályos rendben sorakozó képírásszerű ábrát (halakat, szemeket, bogarakat, dárdákat stb.), melyeket Kr. e, 1100 körül vésték fel, mintegy 400 évvel korábban, mint eddigi legkorábbi írásos emlékeik írásjelei. Érdekes viszont, hogy míg a későbbi közép-amerikai írásrendszerek ábrái függőlegesen, fentről lefelé követik egymást, addig a Cascajal-kőtömb írásjegyei vízszintesen sorakoznak. Stephen D. Houston, az amerikai, Rhode Island-i Browne Egyetem professzora megállapította, hogy több írásjegy megegyezik az olmék civilizáció későbbi időszakából származó több faszobrocskára vésett jelekkel. A Cascajal-kőtömb szövegét egészében még nem sikerült megfejteni, ám több írásjegyet már igen, mivel azok megegyeznek későbbi, már megfejtett olmék írásos emlékek írásjeleivel, például a 19-es és a 20-as számmal jelölt ábrák együttesen uralkodást jelentenek. Az ősi civilizáció feltárása sok munkát ad a jelen és a jövő kutatóinak…