Az operett megújítója

Szerző: | 2015.07.26., 11:31 | Kulturális hírek

Lehár Ferenc

Az operától könnyedebb hangvételű, s tőle eltérően – az áriák mellett – prózai részleteket is tartalmazó daljáték, az operett a boldog békeidők legjellemzőbb és legsikeresebb zenés színpadi műfaja volt.

Egyik fellegvárának számított Bécs, a „kétfejű birodalom”, az Osztrák – Magyar Monarchia császárvárosa, ahol megannyi zeneszerző élt és alkotott. A bécsi operett fénykorának egyik meghatározó személyisége pedig – az osztrák Leo Fall és a magyar Kálmán Imre komponisták mellett – az ugyancsak magyar Lehár Ferenc zeneszerző volt, aki megújította a XX. század elején már sablonossá vált műfajt.
A majdani zeneművész 1870. április 30-án, Komáromban jött világra. Apja, Franz Lehar észak-morvaországi német volt, aki az osztrák–magyar közös hadsereg 50. sz. gyalogezredének katonakarmestereként dirigálta egysége zenekarát, míg anyja, a komáromi születésű Neubrandt Krisztina egy elmagyarosodott német kereskedőcsaládból származott. Elsőszülött gyermekük, az ifjabb Ferenc anyanyelve pedig a magyar volt, s csak később sajátította el a német, majd – prágai tanulmányai során – a cseh nyelvet. 1880-ban a magyar fővárosba költöztek, ahol Lehár Ferenc a Budapesti Piarista Gimnázium diákjaként szívogatta magába a tudományok alapjait, miközben édesapja otthon zongorázni is megtanította. Zenei tehetségét látva, már 12 évesen konzervatóriumba akarta íratni a kisdiákot, akit azonban – zsenge kora miatt – sem a budapesti, sem a bécsi zenei tanintézménybe nem vettek fel, így kénytelen volt beiratkozni a Prágai Konzervatóriumba, ezért pedig meg kellett tanulnia csehül. Jó nyelvérzékének köszönhetően azonban sikerrel vette az akadályt.
A cseh főváros zenei tanintézményében a hegedűt választotta fő tantárgyául, ám a konzervatóriumi tanulmányok mellett zeneszerzői magánleckéket is vett Zdenek Fibich cseh komponistától. Ekkor szerezte első műveit: néhány dalt, valamint a Sonate a l’Antique c. szonátát. Az utóbbit édesapja megmutatta Johann Brahmsnak, a kiváló osztrák zeneszerzőnek, aki elismerte és felismerte a fiatal Lehár zeneszerzői képességeit. 1882. július 12-én pedig megrendezésre került prágai vizsgahangversenye, mellyel nagy sikert aratott. Hegedűművészi diplomával a zsebében, előbb az Eberfeldi Városi Színházban dolgozott, majd – bevonulva a hadseregbe – különböző katonazenekarokban kapott állásokat Bécsben, a felvidéki Losoncon, később pedig a ma Horvátországhoz tartozó Isztriai-félszigeten fekvő Pólában. A XIX. század utolsó előtti évében azután visszakerült Bécsbe, ahol a 26. gyalogezred karmestere lett, s akkor még nem sejthette, hogy élete nagy részét a császárvárosban fogja leélni.
Az 1901-es báli szezon idején katonazenekarával fergeteges hangversenyeket adott, a felső tízezer is felfigyelt rá, s az előkelő szalonokban fellépve szórakoztatta a társadalmi elit képviselőit. Majd Karczag Vilmosnak, a Theater an der Wien igazgatójának a kérésére elvállalta a színház zenekarának vezetését, s leszerelve visszatért a polgári életbe. A teátrum karmestereként kezdett operettszerzéssel foglalkozni, korai próbálkozásai azonban kevés sikert hoztak számára. Ez idő tájt az operett átmeneti válságban volt, kezdett ellaposodni, mivel a librettisták (szövegkönyvírók) és a komponisták nem mertek szakítani a Strauss zeneszerzői dinasztia operettjeiben szereplő mintákkal, melyek egyre sablonosabbakká váltak. 1905-ben azonban Lehár megkomponálta az operettszerzés hagyományaival szakító A víg özvegyet, melynek szövegkönyve is újszerű volt, többek között az addigi dalműveknél merészebb humorával. Sikerében a színház vezetői sem bíztak, s csak azzal a feltétellel voltak hajlandók műsorra tűzni, ha Lehár és a librettisták kifizetik a próbák költségeit. A zeneszerzőnek és szövegkönyvíróinak mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, de a mű átütő sikert hozott, s valóságos diadalutat tett Nyugat-Európában, valamint az Egyesült Államokban, s a siker jóleső érzése mellett anyagi biztonságot is hozott Lehárnak.
A zeneszerző tisztában volt vele: A víg özvegy után most már nagyok a vele szembeni elvárások, melyeknek néhány következő darabjában nem is tudott megfelelni. 1908-ban azután egyszerre két szövegkönyvet (librettót) kapott: a Luxemburg grófját és a Cigányszerelmet. Mindkét operettet a szerződésben vállalt időpont előtt leszállította, az előbbi sikere felől viszont maga Lehár sem volt túlságosan meggyőződve, mivel a híres alpesi üdülőben, Bad Ischlben töltött pár hét alatt csapta össze a darabot minden különösebb műgond nélkül, ám ennek ellenére kedvező fogadtatásban részesült, s a Cigányszerelem is belopta magát a közönség szívébe. Befutott zeneszerzőként – városi lakása fenntartása mellett – villát bérelt, majd vásárolt Bad Ischl-ben, mely üdülő abban az időben a bécsi zenei élet képviselőinek híres találkozóhelye volt. Az I. világháború kitörése után azonban több színház is bezárt, az operettek iránt is megcsappant az érdeklődés, s Lehár is kevesebbet komponált. A háborús évek legjobb alkotása az 1918 elején előbb Budapesten, magyar nyelven, majd németre fordítva, Bécsben is előadott A pacsirta volt.
A háború után Ausztriában is elszabadult az infláció, mely Lehárt is szinte teljes anyagi csődbe juttatta, s csak újabb, mérsékelt sikereket hozó operettek megírása révén szabadult meg a nyomasztó pénzügyi gondoktól. 1923-ban azután egy részben Kínában játszódó darab, A sárga kabát hozott számára sikert, mely egy bécsi hölgy és egy kínai diplomata szerelméről szól. Apropóját pedig az adta, hogy akkoriban a bécsi társasági körökben tényleg nagy divat volt az egzotikus Távol-Keletről az osztrák fővárosba kirendelt diplomatákkal érintkezni. A kritika dicsérte Lehárt a mű sajátos dallamvilágáért, illetve ritmikájáért, melyek révén remekül ötvözte a bécsi keringőt és a jellegzetes kínai zenét. A zeneszerző később – A mosoly országa címmel – átdolgozta a daljátékot, s ez a változat még jobbra sikeredett. 1927-ben újabb jelentős alkotással növelte hírnevét, A cárevicscsel, mely II. Miklósról, az utolsó orosz uralkodóról szólt, s melybe a komponista orosz népzenei motívumokat is beleszőtt. A mű híres Volga daláról több hanglemez is készült, s a rádióban is gyakran felcsendült.
1930-ban, hatvanadik születésnapja alkalmából Berlinben színre vitték Lehár műveinek egy egész ciklusát, az osztrák fővárosban a magyar zeneszerző vezényelte a Bécsi Filharmonikusokat, akik az operettszerző tiszteletére akkor kizárólag az ő zenei betétjeit adták elő, míg Budapesten a Király Színházban – a nagyszerű magyar énekesnő, Honthy Hanna főszereplésével – bemutatták Friderika c. operáját. A következő évben pedig az Osztrák Rádió összeurópai hangversenyműsort szervezett a komponista műveiből, melybe 113 adó- és közvetítőállomás kapcsolódott be. 1934-ben pedig a Bécsi Operaházban színre vitték utolsó dalművét, a Giudittát.
A nácik előző esztendei németországi hatalomra kerülése után nehézzé vált operettjei németországi műsorra tűzése, mivel azok librettistáit nem találták eléggé árjáknak. Majd miután öccse, Lehár Antal bírálni „merészelte” a Harmadik Birodalom politikáját, Hitler feketelistára helyeztette a zeneszerző műveit. Ausztria Németországhoz való csatolását (az 1938-as anschlusst) követően pedig a hírhedt náci állambiztonsági rendőrség, a Gestapo megfigyelés alá helyeztette a Lehár családot. A II. világháború végét még megélte, de az elhatalmasodott gyomorrák 1948. október 27-én, Bad Ischl-i villájában véget vetett földi életének. Alkotásai azonban – sokak örömére – ma is újra és újra felcsendülnek. (Forrás: Wikipédia)

Lajos Mihály

Pin It on Pinterest

Share This