Csuprik Etelka: „Isten először megteremtette a zenét, azután a zongorát és végül engem”

Csuprik Etelkát már gyerekkorában is csodagyereknek nevezték. Ez a jelző ma már háttérbe szorult, viszont mások kerültek előtérbe: „a zongora istennője”, „zongoravirtuóz” szavakkal illetik. Nem ásta el, hanem megsokszorozta az Istentől kapott talentumát, hiszen egész életében tökéletesítette önmagát. Ungvárra látogatása idején Csuprik Etelka az Urjadovij Kurjer olvasóinak mesélt életéről.

– Ön találta meg magát a zenében, vagy a zene találta meg Önt?

– Röviden válaszolok: az Isten először megteremtette a zenét, azután a zongorát és végül engem. Úgy gondolom, nem kell semmit sem hozzátenni. Én azért élek, hogy zongorázzam.

– Emlékszik első találkozására a zongorával?

– Kicsi koromban megnyomtam egy basszusbillentyűt, és nagyon megijedtem. Olyannyira, hogy elszaladtam onnan. De mindig vonzottak engem azok a kis fehér-fekete részecskék.

– Mikor kezdett el játszani?

– Két és fél évesen. Az első szólókoncertemet 5 éves koromban adtam. Otthonunkban hat zongora és négy pianínó volt…. A testvéreim is mind zongoráztak…

– Ki fedezte fel tehetségét?

– Először kotta nélkül tanított játszani Bacsó Gyuszi és Varga Mihály, akik tehetséges gyerekek felkutatásával foglalkoztak. Képesek voltak megtanítani egy gyereket kotta nélkül eljátszani Chopin keringőit! Ezután a zeneiskola egyik tanára, Gergely Judit foglalkozott velem. Ő a Prágai Konzervatóriumot végezte, nagyon intelligens volt, osztrák-magyar-zsidó ember, valóságos két lábon járó enciklopédia… Hogy hogyan ismerkedtünk meg? Édesapámmal mentünk az utcán, és soha nem hallott csodálatos hangokra lettem figyelmes. Apukám bekopogott az ablakon, mert nem hagytam nyugton. Átnyújtott engem az ablakon, és 18 évig ottmaradtam. Úgy beleolvadtam abba a családba, mintha csak a sajátom lett volna.

– Hol tanult ezután?
– Az Ungvári Állami Zeneművészeti Szakközépiskolába Marjana Valkovszkaja által kerültem be, aki az intézmény tanára volt. Ő gyakran jött Nagyszőlősre, mert az én tanárnőm közeli barátnője volt. Egyszer több hetet töltött városunkban… Következő ősszel pedig már Ungváron tanulhattam, mégpedig második évfolyamon.

– Köztudott, hogy Moszkvában is tanult.

– A Moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumot látogattam, ahol Jevhen Malinin professzor tanítványa voltam. Ingyen tanulhattam, ha nem számítom a két üveg cseresznyepálinkát és a doboz cigarettát… Vira Hornosztajevajánál is tanultam, aki ugyanennek a konzervatóriumnak volt híres professzora.

– Lembergben kinél tanult?

– Maria Krich professzornál, aki fantasztikus zenész és kiváló ember. Ő a legjobb. Személye egész életemben elkísért. Valamikor Olekszandr Eidelmann professzor tanítványa volt, aki az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Ma Marija 78 éves, most is vele egyeztetem a zenei életben tett lépéseimet. Ő hallgatja meg legelőször a koncertjeimet.

– Ma már Önnek is vannak tanítványai.

– Az elmúlt 18 évben a zongora tanszék docenseként is tevékenykedtem. Évente 10 végzősöm van.

– Családjában voltak még zenészek?

– Édesanyám ősei között voltak zenészek: nagyapám hegedűn játszott.
Édesanyám egyébként szülésznőként dolgozott, édesapám pedig ezermester volt: vasból és fából mindent el tudott készíteni. A tíz gyerek közül hetedikként születtem. Nehéz volt egy ilyen nagy családot eltartani, de édesapámnak sikerült.

– Mikor lett saját családja?

– Lemberg romantikus város. Több olyan fiú volt ott, aki nem volt közömbös irántam, bár sokszor nem is vettem észre őket. Egyszer aztán megismerkedtem Rosztikkal. Ő játszott a legjobban, és ő volt a leghelyesebb. Félévi ismeretség után összeházasodtunk. Édesanyja egy görög-katolikus pap lánya. Ebben a nagyra becsült családban életre szóló tapasztalatokat szereztem.

– A családjából követte Önt valaki a zongorista pályán?

– Férjemet, aki bár sikeresen elvégezte tanulmányait, és jó zongorista lett, nagyon érdekelte a fényképészet, ezért saját fotószalont nyitott. Nagyobb fiam, aki jelenleg 22 éves, zeneakadémián tanul, az én pályámat választotta. Már részt vett a Budapesten megrendezett Liszt Ferenc Nemzetközi Versenyen is. Feleségével együtt az én osztályomban tanulnak. Mindketten zenetanárok, van egy kislányuk. A második fiam 10 évvel fiatalabb: breakel és gördeszkázik, görög mitológiát olvas – nem hiszem, hogy zenész lesz belőle, de nem is baj, csak legyen életrevaló.

– Mivel foglalkozik, amikor nem zenél?

– Jól főzök, és szeretem is csinálni. Egyébként mindent egyszerre csinálok: felteszem a tűzre a lábast, és újra zongorához ülök.
Az autók közül a terepjárókat szeretem leginkább. Sajátom nincsen, mert közel lakom a munkahelyemhez. A lakásom 123 négyzetméteres, Lemberg központi részén helyezkedik el. Ezt Kucsmától, Ukrajna volt köztársasági elnökétől kaptam ajándékba. Hét évig játszottam zongorán az ő csapatában, ukrajnai és külföldi kulturális rendezvényeken vettünk részt.

– Milyen hangszerei vannak otthon?

– Van egy Förster pianínóm és egy Bechstein zongorám. A zongorát még maga a mester készítette.

– Ön számos nemzetközi verseny győztese. Sokan arra vágynak, hogy életük során legalább egy ilyen elismerést szerezzenek. Ön pedig egyik versenyt nyeri a másik után.

– A tanáraimnak sok kellemes pillanatot szereztem. Minden 1988-ban kezdődött, amikor a kijevi Mikola Liszenko Nemzetközi Zongoraversenyen első lettem. Lembergből ismeretlenként indultam, és elismert hírességként jöttem haza. Két év múlva jelentkeztem a moszkvai Szerhij Rahmaninov Nemzetközi Zongoraversenyre, ahol a 120 résztvevő közül én lettem a harmadik. 1991 szeptemberében a budapesti Liszt Ferenc emlékére rendezett nemzetközi zongoraversenyen szintén a harmadik helyezést értem el. 1994-ben Kijevben aranyérmet szereztem a Volodimir és Regina Horovic Fesztivál-versenyen. Akkor kaptam Leonyid Kucsmától az Ukrajna érdemes művésze címet.

– Nagy szólókoncertjeit úgy játssza végig, hogy nincs Ön előtt kotta. Nemrégiben Lembergben elkápráztatta a közönséget, amikor kívülről lejátszotta zongorán a világ egyik legnehezebb darabját, Beethoven 29. szonátáját (Hammerklavier), továbbá Schumann Karneválját és Chopin 24 prelűdjét. Hogyan lehetséges ez?

– Hála Istennek, sose gondoltam erre.
A szó nem helyettesítheti a dallamot. A hang adja át legjobban az érzéseket, az információkat.

– Koncertjeivel beutazta a fél világot…

– Már négyszer cseréltem útlevelet. A koncertek végeztével minden alkalommal sétálok egy kicsit a városokban, megnézem az épületeket, és sietek is haza. Soha nem maradok hosszabb ideig. Sose költöznék külföldre! Itthon érzem magam a legjobban.

– Utazásai alatt megtanult valamilyen idegen nyelven?

– Az ukrán nyelven kívül jól beszélem a magyart, az oroszt és a lengyelt. Viszonylag jól beszélek csehül és szlovákul, értem az angolt, a franciát és a németet. Nincs különösebb vágyam arra, hogy tudatosan tanuljam ezeket, egyszerűen belém ivódnak, miközben sétálok az utcákon.

– A zenén kívül mi az, ami felüdíti a lelkét?

– Öt éve ikonokat festek. Senki sem tanított, saját szemléletem szerint alkotok.

– Kiállítást is tervez esetleg?

– Szeretném meglátni, hogy mire vagyok képes, kiállítást bármikor szervezhetek. Akkor élek közel az Istenhez, amikor festek, zongorázok neki, tehát ki tudom fejezni vásznon és hangok által a hozzá való viszonyomat. Ez az én imádságom.

Vaszil Bedzir, Urjadovij kurjer alapján

Csuprik Etelka 1964-ben született Nagyszőlősön. 1986-ban fejezte be az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolát, 1992-ben pedig a Lembergi Liszenko Konzervatóriumot. Számos nemzetközi verseny győztese, a Bayreuth-i Wagner Zenei Egyesület ösztöndíjasa. Repertoárjához 370 szóló darab és több mint 20 zenekarral kísért mű tartozik.
1994-től a Lembergi Liszenko Zeneakadémia docense, Ukrajna érdemes művésze.
1996-ban az Ukrán Zongoristák Egyesületének elnökévé választották.
2011 decemberétől a Kárpátaljai Megyei Filharmónia szólistája.

A zakarpattya.net.ua nyomán