Egy magyar, aki háromszor zarándokolt el Mekkába – Híres magyarok
„A tudás az ember legnagyobb ékessége” – tartja egy ősi arab mondás, s ennek szellemében a muzulmán világban ma is megbecsülik a tanult, tudós embereket. Ezen megbecsült személyek egyike Germanus Gyula, aki Kelet-kutatóként dolgozva bejárta az iszlám világ országait Marokkótól Indiáig, s előadásaival öregbítette a magyar nemzet hírnevét. Az első európaiak közé tartozott, akiknek – nem kis életveszély árán – sikerült elzarándokolniuk az iszlám szent városába, Mekkába. A muzulmán egyetemeken ma is tisztelettel ejtik ki Germanus Gyula nevét, nemcsak komoly tudósként ismerve el őt, hanem olyan európaiként, aki a Korán elveit magáévá téve át is tért „az igaz hitre” – noha szívében mindvégig magyar maradt.
Gyermekkora és korai tanulmányai
1884. november 6-án, Budapesten született. Apja, Germanus Sándor bőrkereskedő és cipőfelsőrész-készítő volt. Anyja, Zobel Rozália szepesi német származású.
Sokrétű tehetsége korán megmutatkozott: igen jó volt történelemből és irodalomból, folyékonyan olvasott francia és német nyelven, hegedült, tanulmányozta a zenetörténetet.
A történelem iránti érdeklődése lassan a keleti tanulmányok felé irányult. Maga kezdett el törökül tanulni Erődy-Harrach nyelvkönyvéből, a „keleti lelket kereste”. Később arabul és perzsául kezdett tanulni. Tanulmányaihoz először a nagy Ázsia-kutatótól és nyelvésztől, Vámbéry Ármintól kért segítséget, első perzsa nyelvű könyveit is tőle kapta. Leérettségizve elsőként a legközelebbi iszlám területre, Boszniába látogatott. Bár szülei mérnöknek szánták, hazatérve beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem (1950-től ELTE) Bölcsészettudományi Karára, történelem–latin szakra.
Tanulmányútjai
Töröktudásának gyarapítására – a Keleti Akadémia révén – 1903-ban elutazott Konstantinápolyba. A főváros egyetemén jogot tanult, szállást egy örmény család biztosított számára. Törökországban belekeveredett az ifjútörök mozgalomba, amely reformok elérését tűzte ki célul, és Abdul Hamid szultán önkényuralmát próbálta megdönteni. Kémkedés vádjával börtönbe került, halálra ítélték, de az osztrák konzul segítségével az utolsó pillanatban kiszabadult. A kellemetlen élmények ellenére beutazta Törökország városait, számos hűséges barátra is szert tett.
1905-ben jelent meg első tudományos dolgozata Kúnos Ignác török nyelvkönyvében A török nyelv arab és perzsa elemei fejezetcímmel.
Lipcsében és Bécsben balkanológiát, régészetet, valamint német irodalmat tanult. 1906-ban Bécsben kiadták Az oszmán költészet története c. tanulmányát. A következő évben a török nyelv és irodalom, az arab nyelv és irodalom, valamint az ókori világtörténelem bölcsészdoktorává avatták. Evlija Cselebi a XVIII. századi törökországi céhekről című munkájával ösztöndíjat nyert, ezáltal három évet tölthetett a londoni British Museum keleti osztályán.
A török fordulat évei
Nagy-Britanniából hazatérve 1912-ben a Magyar Királyi Keleti Akadémia nyelvtanítójaként, 1915-től pedig a török és arab nyelv tanáraként dolgozott. Az I. világháború alatt a miniszterelnökség a külföldi sajtó ellenőrzésével bízta meg.
A háború alatt többször járt a szövetséges Törökországban, nyelvtudása révén különleges, titkos küldetésekben segédkezett. 1915 júliusában a Vörös Félhold (a Vöröskereszt muszlim testvérszervezete) magyarországi alakulatának megbízásából Törökországba utazott. Itt ifjúkori emlékeit elhalványító új viszonyokkal találkozott. Az egykori szultánt ugyan letaszították trónjáról, azonban a belső hatalmi viszálykodások, az örmény, görög, arab, kurd és más kisebbségek lázadásai, az egyre erősebb gazdasági csőd, a felgyülemlett államadósság, a háborús veszteségek és a mérhetetlen szegénység miatt egy káosztól szenvedő ország látványa tárult elé. A miniszteri székekbe számos olyan egykori „ifjútörök” került, akiket Germanus személyesen is ismert. Mindegyiküket sorra látogatta, sőt fogadta őt a szultán is, a már idősödő VI. Mohamed, aki Germanust Medsidié-rendjellel tüntette ki az ifjútörök mozgalomban való korábbi tevékenységéért.
A Vörös Félhold képviseletében megfordult a törökországi hadszíntér egyik legvéresebb frontszakaszán, a Dardanelláknál, megsebesült, majd brit fogságba került, de szabadon engedték. Ekkor ismerkedett meg a török hadsereg egyik tábornokával, a később legendássá váló Musztafa Kemál pasával, aki 1928-ban felszámolja a szultánságot és az új állam, a Török Köztársaság első elnöke lesz Atatürk (a Törökök Atyja) néven.
1918 kora tavaszán megszervezte a Fricsay Richárd vezette honvédzenekar útját Bulgáriába és Törökországba. Találkozott Abdul Medsid trónörökössel és gr. Széchenyi István fiával, Széchenyi Ödönnel. A szultán ez alkalommal Oszmanie-rendjelet adományozott neki. Ott-tartózkodása alatt elkapta a maláriát, melyből csak két év elteltével gyógyult fel teljesen.
1918-ban megnősült: a lőcsei származású Hajnóczy Rózsát vezette oltár elé.
A felszámolt Keleti Akadémiáról 1921-ben a budapesti egyetemből kivált, önállósult Közgazdaságtudományi Egyetem Keleti Intézetébe került. 1925-ben megjelent török nyelvtankönyve, melyet azonnal elkapkodtak.
1926-ban a magyar PEN Club titkárának választották, majd 1928-ban ő szervezte meg a bolgár és 1934-ben az egyiptomi Pen Clubot is.
A török kulturális átalakulás késztette két francia nyelvű tanulmány megírására: A modern török civilizáció és a Gondolatok a török forradalomról, amelyek a törökországi átalakulásokat és Kemál Atatürk török történelembeli szerepét ismertetik. Írásainak elismeréseként 1928-ban az új török kormány meghívta Törökországba.
India földjén
1928-ban az indiai Kalkuttába hívta Rabindranath Tagore Nobel-díjas hindu költő, író és felkérte, hogy az elnöksége alatt álló santiniketani egyetemen szervezze meg az iszlámtörténeti tanszéket és legyen annak első professzora.
Feleségével, Hajnóczy Rózsával három évet töltött Bengáliában. Indiai tartózkodása alatt Teleki Pál miniszterelnök felkérésére kutatta a munda és a maori nyelvek eredetét, fejlődését, esetleges magyar, illetve más európai népekkel való rokonságukat. 1930 decemberétől a delhi muszlim egyetem falai között folytatta munkáját.
Germanus ekkor már a Korán tanai szerint élt, így részt vehetett a delhi Dzsáma Maszdzsid (Nagy Mecset) pénteki imáin. Egy alkalommal a szertartás végéhez közeledve a szószékhez vezették. Az iszlám újrafelvirágoztatásáról szóló beszéde magával ragadta a mecset közel 5000 fős imádkozó hívőseregét; olyannyira, hogy sietve kellett távoznia, nehogy a hívők szeretetük jeléül ölelésükkel megfojtsák vagy elsodorják és agyontapossák.
Megérett benne az elhatározás, hogy felveszi az iszlám hitet és eljut Mekkába. Nevét ő maga választotta: Abdul-Karim (Kerim), a „Kegyes Isten szolgája”.
Feleségével elzarándokoltak Darzsilingbe Kőrösi Csoma Sándor sírjához is. Indiai tartózkodása alatt tanítványainak köszönhetően találkozott a hindu állam vezéregyéniségével, Mahátma Gandhival is. Indiai éveinek könyvtermése A mai India és az India világossága (Mahátma Gandhi).
Utazások az iszlám világában
1934-ben hosszabb utazást tett a Közép-Keleten; Egyiptomban, Szaúd-Arábiában. Egyiptomban író ismerősei segítségével pár hónapot tölthetett Kairóban a világszerte híres, 972-ben alapított Azhar-mecsetiskolában. 1935-ben a legelső európaiak között jutott el a muszlimok szent városába, Mekkába és végezte el a zarándoklatot (hadzs). Titokban gyufaskatulya méretű gépével fényképeket, részletes leírásokat készített falfeliratokról, nyugaton sosem látott dokumentumokról a nagyvilág, a nyugati orientalistatársai számára. Még a szent követ is módjában volt közelebbről szemügyre venni és középiskolai ásványtani ismeretei alapján kőzettani eredetére következtetni.
Fehér, az egész testet elfedő ruhája alatt minden keleti útja alkalmával ott hordta azt a magyar nemzeti lobogót, melyet még indiai évei alatt függesztett ki szobája falára, hogy így csillapítsa honvágyát. Germanus Gyula életét az iszlám tudománykörének szentelte, de egy percre sem felejtett el magyarnak lenni, mindig is büszke volt magyarságára.
A zarándoklatot teljesítve Medinába látogatott, a Próféta sírjához, de a kétheti sivatagi karavánút, a 60 fok feletti hőség annyira megviselte akkorra már amúgy is kimerült szervezetét, hogy magas lázzal ágynak esett és több napra eszméletét vesztette. Meg kellett szakítania tudományos munkáit. Fáradalmait Athénban pihente ki. A viszontagságok ellenére elérte célját, hadzsi (zarándoklatot elvégzett muzulmán) lett. Kalandokban gazdag utazását az Allah akbár! c. könyvében tárta az olvasóközönség elé. Ez először 1936-ban jelent meg és nagy sikert aratott; legismertebb munkáinak egyike.
1939-ben újra visszatért a Közel-Keletre: matrózként jutott le a Boszporuszon át Alexandriába, megjárta Libanont, Szaúd-Arábiát, majd Mekkában, Medinában, Badr városában elvégezte kutatómunkáját és második zarándoklatát.
Megpróbáltatások
1941-ben gróf Teleki Pál halálát követően a Keleti Intézet igazgatójává Germanus Gyulát nevezték ki.
A háború borzalmait Budapesten élte át. Lakását bombatalálat érte, de neki magának nem esett baja. Több tucatnyi emberen segített. Felesége, Hajnóczy Rózsa a bombázásoktól rettegve nehezen viselte az izgalmakat. Germanus vidékre utazott, hogy nyugalmat biztosító nyári lakást szerezzen zaklatott hitvesének. Ám Budapestre visszatérve eszméletlenül találta feleségét. Kórházba került, ahol kiderült: olyan mennyiségű altatót vett be, melyet nem élhet túl.
Ezekben a fájdalommal teli, reményvesztett hónapokban lett támasza Kajári Kató. A súlyos beteg kisfiát korán elvesztett, férj nélkül maradt asszonnyal még a 1938-as könyvnapon találkozott, s benne szorgalmas tanítványra, segítőkész munkatársra, majd később odaadó feleségre talált.
Az otthon és Kelet között
A háborút követően 1946-tól a Keleti Intézet egyetemi tanára. 1949 novemberében a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től ELTE) Bölcsészettudományi Karának Török Filológiai Tanszékére került. 1954-ben kezdte írni a nagy arab költő, Ibn Rumi élettörténetét.
71 éves korában a Kairói Tudományos Akadémia, az alexandriai, a kairói, a damaszkuszi és nyolc indiai egyetem meghívását elfogadva feleségével, Kajári Katóval elindult, hogy angol és arab nyelven előadásokat tarthasson az iszlám művelődéstörténetéről. Elfogadta Dzsavaharlal Nehru, India akkori miniszterelnökének, Indira Ghandi apjának meghívását is. 1961-ben Marokkóban, 1962-ben Irakban tart előadásokat. Meghívták az iraki főváros alapításának 1200. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású ünnepségsorozatra is. 1965. március 15-én pedig a szaúdi Fejszál király meghívását elfogadva tett harmadszor zarándoklatot a Kába kőhöz, melyre elkísérte immár iszlám hitre tért felesége is.
Bár sosem volt párttag, 1958–1966 között országgyűlési képviselőnek választották az egyetem jelöltjeként; ekkor került át a megalakuló Arab Irodalmi és Művelődéstörténeti Tanszékre, melynek vezetőjévé választották és posztjából nyolcvan éves korában, 1964 augusztusában mentették fel. Összesen ötvenhat évig tanította a török, perzsa, arab népek irodalmát és az iszlám művelődéstörténetét. 1962-ben megjelent Az arab irodalom története c. könyve, melyben végigveszi az arab irodalom korszakait az ókortól napjainkig, és amelyben fény derül nagy kortárs költőkkel, írókkal való szoros, baráti kapcsolataira.
Az utolsó napok
Egészen 1979-ben bekövetkezett haláláig dolgozott, bár betegségek gyötörték. Halála előtt két nappal, éjjel hirtelen megszólalt a régi hangján: „Üzenni akarok! Üzenni akarok!” Kórházi ágyán felesége jegyezte fel utolsó szavait: „Hitem, hogy a világegyetemet erkölcsi erő hozta létre, és az önzetlen szeretet tartja fenn. Szépség és jóság az emberi élet célja. (…) A szeretet az élet célja, nem a gyűlölet és a kapzsiság. (…)” Utána fáradtan elhallgatott. November 6-án, születésnapján ellepték a táviratok, levelek, és személyesen köszöntötték a Külügyminisztérium és az Oktatásügyi Minisztérium képviselői. November 7-én hajnalban hunyt el.
Fischer Zsolt