Együtt a gyerekekért!
Idén a Bethlen Gábor Alap egy olyan pályázati lehetőséget írt ki, melyben egy óvoda és egy iskola működhet együtt olyan programok szervezésében, amelyeken az óvodás gyerekek és az iskolás tanulók közösen vehetnek részt.
Ezt a pályázatot nyerte meg a Beregszászi 4. sz. Óvoda a 6. sz. Iskolával karöltve, négy olyan programmal, ahol a fent említett két közoktatási intézmény együttesen vesz részt. Továbbá a pályázatnak az volt a célja, hogy akik magyar óvodát végeznek, magyar iskolába kerüljenek, s ehhez biztosítsák az áttekintést az intézmények között, hogy az óvodások is láthassák azt, hogy milyen egy magyar iskola. Betekintést nyerjenek a magyar iskolák körülményeibe, környezetébe és nem utolsó sorban megismerhessék a felsőbb éveseket, akikkel a következő tanévben már egy iskolába fognak járni. Ebben a nem mindennapi megmozdulásban az óvoda felkérésére a Bagolyvár bábcsoport is részt vett, mint megnyitója az eseménysorozatnak.
Már több oldalról is bemutattuk a Bagolyvár bábcsoport munkásságát, amely önkéntes alapon működik, és fő célja, hogy minél több magyar intézménybe vagy alkalomra eljusson. A pályázat révén a bábcsoport újra ellátogatott a 6. számú iskolába, ahol a Varázsdallam című mesét mutatták be az érdeklődő és izgatott gyerekseregnek, akik több mint hetvenen voltak. A bábcsoport tagjainak szokványos, ám számunkra különleges folytatása volt a műsornak a nézők okító jellegű visszakérdezése azzal a céllal, hogy megpróbálják átadni a gyerekeknek a mese tanulságos részét. A mesében elhangzott dalokat, mondókákat pedig a hozzá társuló mozdulatsorral tanították meg a gyerekeknek. Majd ezt követően a bábcsoport tagjaival, illetve a tanító- és óvónőkkel együtt csoportokra bontva és vegyítve az óvodásokat és iskolásokat, fakanálbábokat készítettek. Ezzel, és ilyen módon segített a Bagolyvár bábcsoport a pályázat megvalósulásában.
A bábcsoport tagjaként és összefogó erejeként Híres-László Kornélia a következőket mondta a bábcsoport létrejöttének hatásáról: „Pozitív élmény volt, mikor a játszótéren az egyik anyuka azt mesélte, hogy az óvodájukban magyar mese volt, a gyereke hazament és elmesélte a történetet. A másik pozitív töltet, hogy amikor a falvakban voltunk nyáron, több helyen is, főként egyházi rendezvényeken, onnan is kaptunk kedvező visszajelzéseket a szervezőktől és a szülőktől egyaránt, hogy milyen örömmel fogadták azt, hogy van egy magyar bábcsoport, és hogy mekkora élményt jelent ez a gyerekek számára. Elérünk olyan gyerekeket is ezeken az egyházi alkalmakon, akik nem magyar tannyelvű iskolába járnak, és kevésbé tudnak gyermekdalokat, mondókákat megtanulni. A mi meséinken keresztül talán elsajátítják azokat a mondókákat, gyerekdalokat, amelyeket mi tanítunk számukra. Nagyszőlősön is voltunk, ahol – a korábban Mezőváriban tapasztalt aktív közönség után – egy igen passzív közösséggel találkoztunk. Lehet, hogy a passzivitás abban rejlett, hogy magát a magyar nyelvet kevésbé használják már a családban, mivel a gyerekek főként ukrán iskolába járnak, s nem nagyon tudják a mondókákat sem. Olyan, általában közismert népdalokat sem ismertek a tinédzser lányok – akik ott voltak szervezőkként –, mint például az Által mennék én a Tiszán kezdetű ének, mivel nem járnak magyar közoktatási intézménybe, és így nem tanulnak magyar népdalokat. Idegen volt számukra, viszont általunk megtanulták.”
Már több oldalról is bemutattuk a Bagolyvár bábcsoport munkásságát, amely önkéntes alapon működik, és fő célja, hogy minél több magyar intézménybe vagy alkalomra eljusson. A pályázat révén a bábcsoport újra ellátogatott a 6. számú iskolába, ahol a Varázsdallam című mesét mutatták be az érdeklődő és izgatott gyerekseregnek, akik több mint hetvenen voltak. A bábcsoport tagjainak szokványos, ám számunkra különleges folytatása volt a műsornak a nézők okító jellegű visszakérdezése azzal a céllal, hogy megpróbálják átadni a gyerekeknek a mese tanulságos részét. A mesében elhangzott dalokat, mondókákat pedig a hozzá társuló mozdulatsorral tanították meg a gyerekeknek. Majd ezt követően a bábcsoport tagjaival, illetve a tanító- és óvónőkkel együtt csoportokra bontva és vegyítve az óvodásokat és iskolásokat, fakanálbábokat készítettek. Ezzel, és ilyen módon segített a Bagolyvár bábcsoport a pályázat megvalósulásában.
A bábcsoport tagjaként és összefogó erejeként Híres-László Kornélia a következőket mondta a bábcsoport létrejöttének hatásáról: „Pozitív élmény volt, mikor a játszótéren az egyik anyuka azt mesélte, hogy az óvodájukban magyar mese volt, a gyereke hazament és elmesélte a történetet. A másik pozitív töltet, hogy amikor a falvakban voltunk nyáron, több helyen is, főként egyházi rendezvényeken, onnan is kaptunk kedvező visszajelzéseket a szervezőktől és a szülőktől egyaránt, hogy milyen örömmel fogadták azt, hogy van egy magyar bábcsoport, és hogy mekkora élményt jelent ez a gyerekek számára. Elérünk olyan gyerekeket is ezeken az egyházi alkalmakon, akik nem magyar tannyelvű iskolába járnak, és kevésbé tudnak gyermekdalokat, mondókákat megtanulni. A mi meséinken keresztül talán elsajátítják azokat a mondókákat, gyerekdalokat, amelyeket mi tanítunk számukra. Nagyszőlősön is voltunk, ahol – a korábban Mezőváriban tapasztalt aktív közönség után – egy igen passzív közösséggel találkoztunk. Lehet, hogy a passzivitás abban rejlett, hogy magát a magyar nyelvet kevésbé használják már a családban, mivel a gyerekek főként ukrán iskolába járnak, s nem nagyon tudják a mondókákat sem. Olyan, általában közismert népdalokat sem ismertek a tinédzser lányok – akik ott voltak szervezőkként –, mint például az Által mennék én a Tiszán kezdetű ének, mivel nem járnak magyar közoktatási intézménybe, és így nem tanulnak magyar népdalokat. Idegen volt számukra, viszont általunk megtanulták.”
A programsorozat következő lépéseként tájékoztatót tartanak a tanárnők, óvónők illetve szülők, hogy milyen előnyei lehetnek annak, ha valaki magyar tannyelvű iskolába adja gyermekét. A fent említett pályázat programjaiból az első már megvalósult, ezután lesz még egy szüreti bál, egy mikulásozás és egy farsangi bál.
Géci Nóra
Kárpátalja.ma