Homoki Gábor kiállítása az Európa-Magyar Házban

Homoki Gábor kárpátaljai festő képeiből rendeztek kiállítást január 18-án az Európa-Magyar Házban a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetnek (KMMI) és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK) a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvénysorozatának keretén belül.

A festő munkásságát Zubánics László, a KMMI elnöke méltatta. Zubánics László elmondta, hogy Homoki Gábor a kárpátaljai festőiskola 5. generációjának tagja, akinek művészetére úgy a kárpátaljai festőhagyományok, mint a lembergi képzőművészeti iskola is hatással volt. Kiemelte: Homoki eredetileg keramikusnak készült. Jelenleg a festés mellett tanítással foglalkozik. Kiállított Budapesten a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnél, valamint Kijevben a Pecserszka lavrában.

Homoki Gábor festő a megnyitón felidézte az első kiállítását az Európa-Magyar Házban 2011-ben. Isten kegyelmi ajándékának nevezte azt, hogy a háború ellenére kiállítása lehet Beregszászban, és ugyancsak Isten ajándékának nevezte azt, hogy „a vonal, a folt, a színek, a formák segítségével visszaadhatom azt a látványt, amit a legnagyobb művész, az Úristen hoz elém”.

A kiállításon közel kéttucatnyi képét láthatták a látogatók, amelyeken – Zubánics szavai szerint – „csendéletektől az életképeken keresztül a tájképekig mindenen visszaköszön Homoki stílusa”. Mint mondta, festészetében fellelhető expresszív és impresszív, valamint absztrakt vonások is.

Homoki Gábor festő Tiszapéterfalván született 1977. május 10-én. Tanulmányait helyben kezdte meg, majd 1994-ben az Erdélyi Béla Képzőművészeti Szakközépiskolában folytatta kerámia szakon. 2001-ben a Lembergi Művészeti Akadémián tanult, szintén kerámia szakon, ahol 2006-ban végzett. A Tiszapéterfalvai Művészeti Iskolában helyezkedett el tanárként, amelynek 2004 és 2017 között igazgatója is volt. Festeni 1997-ben kezdett. Tagja a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének és a Révész Imre Társaságnak.

Szabó Kata

Kárpátalja.ma

Fotók: Kárpátalja.ma