Kálmán, a csalafinta – „Kisemberek”

Szélhámosnak is mondhatnám, de nem visz rá a lélek. Maradjunk a csalafintánál. Életkorban negyven és ötven között jár. Van rendes munkahelye is. Kis túlzással: gondnok a város mentőszolgálatánál. Vagyis sepreget, takarít, kukába rakja, amit már csak odaszántak. Ezért kap némi pénzt, ami viszont sosem elég. Horgászik és gombázik. Dohányzik és iszik. Ezért alakult ki nála és sok más, nála sokkal tehetősebb embernél is ez a sosem elég szindróma.

Szidhatnám, megvethetném. Elítélhetném. Mondván, én magasabb erkölcsi szinten állok. Pedig dehogyis.

Kálmán furcsa, nem éppen eredeti, de általában hatásos és beváló módszert fejlesztett ki a kisebb pénz megfejelésére. Ehhez némi beruházást is végre és égre kellett hajtania, amiért elég mélyen kényszerült belenyúlni farmernadrágjának ujjalyukasztotta zsebébe. Szerzett ugyanis egy fiktív, vagyis jogilag érvénytelen igazolást arról, hogy agyilag eléretlenedett, vagyis némileg beszámíthatatlan. A dokumentum el van látva pecséttel, aláírásokkal, számozással és más elengedhetetlen kellékkel.

Kálmán a pótpénz érdekében az egyházakra épít. Pontosabban azok felkent szolgáira: a papokra. Tiszteletesekre, tisztelendőkre és pópákra. Egyszerűbben szólva: kihasználva a szegények megsegítésére vonatkozó parancsolatot, naponta két-három templomot felkeres és testi-lelki fogyatékosságaira, elesettségére alapozva anyagi segítséget, azaz könyöradományt kér. Mivel egyformán jól beszél oroszul, magyarul, ukránul, szlovákul, s ehhez még könnyes és alázatos tekintetét is társítja, no meg beszélőkéje és meggyőző képessége sem mindennapi, tíz-húsz hrivnyát mindig be tud zsebelni. Ez pedig eljutóképességet biztosít számára a következő kocsmáig, majd utána a következő szentegyházig.

Szidhatnám, megvethetném. Mondván, én magasabb erkölcsi szinten állok. Pedig…

Kálmán az olvasás „rabja”. Mindig nála van egy Biblia (pénzkunyerálásnál hasznos és hatékony – szívlágyító eszköz). De mindig nála van egy másik, éppen aktuálisan olvasott könyv is – akár Móricz Zsigmond, akár Tarasz Sevcsenko, akár József Attila, akár… Szóval csaknem mindenki… Mind eredetiben. Az alkotók anyanyelvén. És véleménye is van róluk. Szerzőkről és alkotókról egyaránt.

…Csalafinta Kálmánnal a napokban találkoztam. Kétkerekűn közlekedett. Rozogán, de menőképesen. „Nem kell neked ez a bicikli? Félszázért viheted!”

Mint kiderült, a szomszédos járásban próbálta ki az istenfélő, megnyomorított ember szerepét. Hazajutásra kért némi manit. A gondnok megsajnálta, s felajánlotta neki kicsit rozsdamarta kétkerekűjét, mondván, pénzt nem tud adni, de kerekezzen ezen a járgányon haza, majd, alkalomadtán, hozza vissza.

Amikor szemére hánytam, hogy ez azért, mármint a kerékpár áruba bocsátása, az előzmények ismeretében nem éppen tisztességes eljárás, német tudását fitogtatva csupán annyit mondott: „Stehlen und stehlen lassen”.

Lopni és lopni hagyni…

Szidhatnám, megvethetném. De alsó és felső szinten az vesse rá az első követ…

Ungvári Ádám

Kárpátalja