Kataklizmatikus irodalmi utóhatások

Idén másodszor adták ki a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának folyóiratát, a kéthavonta megjelenő Együttet.

Ezúttal is verssel indít a lap, Németi Anett három lírai műve olvasható az első oldalakon. A három költeményből kettőben – Egy rándulás…, A víz – a Bibliából jól ismert történetek sajátos értelmezésével találkozhatunk. A szerző jó döntést hoz, amikor olyan hívószavakat használ, mint „bevégeztetett”, „bárka”, „olajág”, hiszen e bibliai kifejezések által olyan örökérvényű témákhoz nyúl, amelyeket könnyű magunkénak érezni. Illó anyag c. verse talán nem ennyire kidolgozott, egy-két közhelyszerű megoldást, illetve idejétmúlt kifejezést is használ az ütemhangsúlyos költeményben.

Zselicki József, a Forrás Stúdió egykori elnöke hosszabb hallgatás után ezúttal négy lírai alkotással van jelen a lapban. Műveit most is a rá jellemző tömörséggel, a központozást mellőző, kisbetűs írásmóddal, illetve gyakori sortöréssel bocsátja közre. Amikor… c. szabadversében ráismerhetünk a költő nyers, szókimondó stílusára, melyben valami megfoghatatlan igazságot közöl teljesen hétköznapi, köznyelvi módon: „ha a jó szó virít / rettegnek a csöndek / dideregnek / csillagok az égen / ha a költő hallgat / abba beledöglenek / büdös nagy birodalmak”. A szó c. versében a költő mintha az ukrán-orosz konfliktuson rágódna, s a végén csak a kérdések maradnak: hol a tiszta szó erejébe vetett hit?

A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság több tagjának írásai is helyet kaptak a folyóiratban.

Csornyij Dáviddal a Szárnypróba rovatban ismerkedhetünk meg. Verseiben kissé idilli képeket használ („a döntések gyümölcsét / hintaszékből nézni / egy kis faház teraszán”), de a humort sem nélkülözi („mint egy választ váró / kérdés, / dőlök el”).

Ámorth Angelikától három kisprózát olvashatunk. Írásai eléggé kidolgozatlanok, gyakori a szóismétlés és szószaporítás, a pontatlan szóhasználat. Ugyanakkor fontos témákat boncolgat, megrendítő sorsú főszereplői által korunk önellentmondásos társadalmát mutatja be, más írásaiban sajátos társadalomkritikát gyakorol – noha ezekhez a nehéz témákhoz még nem találta meg a megfelelő eszközöket.

Kovács Eleonóra Z. és a kataklizma c. prózájában a már jól ismert Z. nevű főszereplő életének újabb izgalmas epizódjában találjuk magunkat, a mostani történet már-már sci-fi jelleget ölt. Az író ez alkalommal is kettős nézőpontból mutatja be a címszereplő élethelyzetét: egyrészt Z. szemszögéből látjuk egy különös világ leképzését, másrészt külső szemlélőként látjuk Z.-t mint valamilyen pszichotikus állapotban lévő személyt. Ez a kettős láttatás – a valóság és a képzelt realitás kontrasztja – egy megfejtésre váró feladatot ad, kérdéseket ébreszt és elgondolkodtat, illetve felkelti az olvasó kíváncsiságát az elbeszélés további folytatását illetően.

A folyóirat második felében több recenzió és tanulmány is helyet kapott. Bertha Zoltán Nagy Zoltán Mihály regénytrilógiáit boncolgatja, Csordás László pedig Dragomán György legújabb, Máglya c. regényét ismerteti meg az olvasókkal.

Vári Fábián László költő Megkésett vallomás c. verse mellett egy esszét is közöl. Az Együtt szerkesztőbizottságának elnöke Szigetünk békéje c. írásában elkalauzol minket gyerekkorába, az ötvenes évek Kárpátaljájára, majd egy Bonkáló Sándor által rögzített ruszin–magyar egymásrautaltságot elbeszélő eredetmondát tár az olvasók elé, így mutatva be az ősöktől megtanult alapigazságot: emberek vagyunk. Esszéjében felhívja a figyelmet arra, hogy magyarként, ukránként egy hazán kell osztozzunk, Kárpátalján, méghozzá úgy, hogy szülőföldünk – Fodó Sándor szavaival élve – továbbra is a „béke szigete” maradjon.

A folyóirat a Kárpátaljai kultúrkrónika rovattal zárul. Sajnos a rovatban, de a lap más helyein is több pontatlansággal és elütéssel találkozunk. Hogy csak néhányat említsek: Németi Anett neve egy plusz h betűvel gazdagodott, Zselicki József verseiben q betűkkel találkozunk az ű betűk helyén. A díjak felsorolásánál Berta Eleonórát is úgy találjuk meg, mint Bertha Nóra.

A 2015/2. szám második fele igazán gazdag, változatos tanulmányok, esszék tekintetében. Talán a szépirodalmi rész kissé gyengébb volt, a fiatalok tollából is kevés kiemelkedő alkotást olvashattunk, ellentétben az ismert kárpátaljai és anyaországi irodalmárokkal, akik magas színvonalú értékezéseikkel gazdagították a folyóiratot.

(Az Együtt 2015/2. száma ide kattintva érhető el.)