Közönségtalálkozóval egybekötött színházi előadás Beregszászban
A Hubertusz szereplőivel találkozhat a közönség a beregszászi színházban.
Zelei Miklós Hubertusz című drámáját mutatja be a beregszászi színház társulata jövő kedden, november 15-én közép-európai idő szerint 17.00 órai kezdettel. Jegyek elővételben a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban (Beregszász, Munkácsi út 1.) vagy a +380-95-92-60-062-es telefonszámon Erdei Erikánál igényelhetők.
Az előadás után közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket, melyen a nézők feltehetik kérdéseiket a színészeknek, tudakozódhatnak az alkotói és próbafolyamat sajátosságairól, megoszthatják véleményüket, észrévételeiket a színpadon látottakról. A kötetlen beszélgetésre minden érdeklődőt szeretettel várnak!
A budapesti Gózon Gyula Kamaraszínház és a beregszászi társulat közös produkcióját Berettyán Nándor rendezte, a díszlet Sebők Júlia munkája, az előadás producere Szabó Ágnes. A főbb szerepekben Balogh Marianna, Ferenczi Attila, Kacsur András és Szabó Imre látható. A darab nagy sikerű ősbemutatóját november 3-án tartották Beregszászban.
A konszolidációs móka 1957-ben és 1989-ben játszódik Budapesten. Temetéssel kezdődik a váratlan fordulatokban gazdag dráma: temetik a forradalmi harcok tevékeny résztvevőjét, a meggyilkolt csepeli martinász Montág Ernőt (1932–1957. Élt 25 évet.). Koporsója mellett szerelmese, Kapás Juli, az újpesti Törekvés kenyérbolt tizenhét éves eladója olvassa föl az elbúcsúztató imát.
A temetés után az 56-os forradalom vérbefojtását követő idők embervadászai lelkileg kerítik kézre Kapás Julit, azzal a céllal, hogy vezesse el őket a még szabadon lévő, fiatal forradalmárokhoz.
Hamarosan kiderül azonban, hogy nem Montág Ernőt, hanem helyette egy felismerhetetlen halottat temettek el, Montág Ernő pedig disszidált és Nyugaton él.
Ezzel módosul a Julihoz kapcsolódó cél: vele akarják kinyíratni a szerelmesét; manipulálják abból a célból, hogy csalja haza Montágot, akivel mindenképpen le akarnak számolni a megtorlók, mert a fiatal csepeli munkás irányítóként – az elsőtől az utolsó percig – bátor és szellemes akciókkal vett részt a harcokban.
Juli manipulációjának folyamata bemutatja a megtorló gépezet finommechanikájának működését, a visszaélés-technikát, a „hazugságtudományt”, az emlékezet, az emlékek átalakítását: a konszolidáció megnyomorító mókáját. A manipuláció azonban így is csak részben „sikeres”.
A Hubertusz című egész estés dráma forradalom és szerelem, hűség és csalás örök témájának forgatagában tárja elénk a huszadik század második felének magyar történelmét. Utolsó szava az „igen”. Kitartásra és küzdelemre buzdít, miként Az ember tragédiájának utolsó szava is.
Kárpátalja.ma