„Lekörözték” az indiánokat?

Amikor 1492-ben Kolumbusz és hajósai, ötszáz évvel előttük pedig a vikingek kikötöttek az Újvilág partjain, ott a mongoloid rasszhoz tartozó indián bennszülöttekkel találkoztak, és hosszú-hosszú ideig fel sem merült a kérdés, hogy ezek elődein kívül éltek-e más népcsoportok is az őskori Amerikában.

Ahogy az sem képezte vita tárgyát, hogy csakugyan az indiánok ősei voltak-e az Újvilág első lakói. Ám több lelet alapján mára megkérdőjeleződött, hogy kizárólag paleoindiánok (ősindiánok) laktak-e a kőkorszaki Amerikában, sőt az sem biztos, hogy ők tették első emberekként lábaikat a két kontinens földjére.

Az eddig elfogadott tudományos elmélet szerint az Újvilág legkorábbi lakói mintegy 13 ezer évvel ezelőtt – Északkelet-Ázsiából elindulva – a Bering-szoroson keresztül vándoroltak be Észak-Amerikába. Az utolsó eljegesedés idején ugyanis Eurázsia és Észak-Amerika jelentős területein hatalmas jégmezők alakultak ki, s olyan irdatlan mennyiségű víz fagyott jéggé, hogy a Világóceán szintje jelentősen lecsökkent, 130 méterrel volt alacsonyabb, mint ma, így több, jelenleg a tengerek hullámai alatti fekvő terület, köztük a Bering-szoros és környéke is szárazfölddé vált. Ez pedig lehetővé tette, hogy az ősindiánok száraz lábbal kelhessenek át az Óvilágból az Újvilágba.

Sokáig a 13 – 11 ezer évvel ezelőtt létezett észak-amerikai Clovis-kultúra képviselőit tartották az Újvilág első lakóinak. Jellegzetes, a kókuszpálma leveleihez hasonló alakú, hornyolt hegyű kő lándzsahegyeikre leghamarabb az USA Colorado államában, a North Platte River folyó mentén bukkantak rá, még 1932-ben, a kultúrát pedig az Új-Mexikóban fekvő Clovis város melletti ősrégészeti lelőhelyről nevezték el. Ám Dél-Chilében, a Chinchiuapi patak partján 1976-ban felfedezték egy település maradványait, kőszerszámokkal, illetve faszenet tartalmazó tűzhelyekkel, a kormeghatározási vizsgálatokkal pedig kimutatták, hogy a telephely 12.500 – 13.000 éves, egyidős a messze északon fekvő Clovis-kultúra telephelyeivel, tehát lakói őseinek még a clovisok előtt át kellett jutniuk az Újvilágba. Majd – ugyancsak Chilében – 15 ezer éves leleteket találtak, 2011-ben pedig a Texasi A and M Egyetem régészei Texasban, Austin várostól 60 km-rel északnyugatra olyan, kovakőből készített kaparókra, vésőkre, húsvágó bárdokra, illetve a szerszámok megmunkálása során lepattintott kődarabkákra bukkantak, melyekről megállapították, hogy 13.200 – 15.500 évesek. Tehát minden jel szerint nem a clovisok voltak az első amerikaiak.

Emellett zavarba ejtő emberi maradványok is előkerültek az amerikai földből. 1996-ban az Egyesült Államok északnyugati részén, Kennewick város közelében, a Columbia folyó partján egy koponyát, majd további csontokat, csonttöredékeket tártak fel, melyekből szinte a teljes, 9300 éves csontvázat össze lehetett állítani. A hosszúkás, keskeny koponya teljesen eltér az indián koponyák alakjától, egyáltalán nem mongoloid, hanem ainuid jellegű. Az ainukról tudnunk kell, hogy a Japán-szigetek őslakói, akik a japán térfoglalás következtében már csak a szigetcsoport legészakabbi földdarabján, Hokkaido szigetén élnek nagyobb számban, s egy olyan ősi rassz maradványai, melynek további leszármazottai közé tartoznak az ausztrál bennszülöttek, az Óceánia délnyugati szigetein élő melanézek és más, ősi népcsoportok. Tehát nemcsak paleoindiánok, hanem ainuk vagy velük közeli rokonságban lévő emberek is éltek a kőkorszaki Amerikában. Kérdés viszont, hogy miként jutottak el oda…

Emellett a kőkorszakból származó europoid koponyát is találtak az USA északnyugati részén, illetve Mexikóban. Az Egyesült Államok északkeleti területein pedig olyan, 19 – 26 ezer éves kőszerszámokra bukkantak, melyek nagyban hasonlítanak az ugyanabban az időben Dél-Franciaországban és Észak-Spanyolországban élő solutrean kultúra eszközeire. Sőt mi több, a Clovis-dárdahegyek és a solutrean lándzsahegyek között is nagyfokú hasonlóság mutatható ki, miközben a clovisok fegyverei teljesen eltérnek a velük egy időben élt északkelet-ázsiai őslakók vadászfegyvereitől. Vajon a Clovis-kultúra képviselői európai bevándorlóktól vették át lándzsahegyeik formáját?

De miként juthattak el a nyugat-európai solutreanok az Újvilágba? Dennis Stanford, a washingtoni Smithsonian Intézet munkatársa és Bruce Bradley, az Exeteri Egyetem professzora szerint az atlanti-óceáni jégpáncélon tették meg az utat, lévén, hogy az eljegesedés idején az óceán tekintélyes része is befagyott. Útközben pedig a jégmező déli peremén vándorló európaiak fókákra vadászva élelmezhették magukat. S más lehetőség is adódhat. Őskori nyugat-európai sziklarajzokon látható mélytengeri halak képmásai arra utalnak, hogy már jó 20 ezer éve is tudtak kisebb hajókat építeni s azokkal kihajózni halászatok végett. Így az atlanti-óceáni jégmező pereménél hajózva s időnként a jégen letáborozva, halászva, illetve fókákra vadászva is megtehették az utat Európából Észak-Amerikába. Kérdés viszont, hogy ha csakugyan eljutottak solutrean telepesek az Újvilágba, mi lett ott a sorsuk…