Magyar mitológia – Hoppál Mihály előadása a Rákóczi-főiskolán

A magyar nép mitológiája, vagy nevezhetnénk ősvallásnak is, összefoglalja a magyarság eredetéről vallott nézeteket, így évezredekre tekint vissza.

Nem maradtak fent ugyan egységes, mítosznak tekinthető történeteink, de a mondáink, a népmeséink vagy egyes népművészeti szimbólumaink megőrizték a morzsákat, melyekből újra összerakható az ősvallás rendszere. Amikor például a népmesék kis bojtára felmászik a „tetejetlen” fára, tulajdonképpen a felső világba tesz utazást, pontosan úgy, ahogyan azt a sámánok teszik.

A magyar ősvallásról, a sámánhitről beszélt március 28-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán előadásában Hoppál Mihály néprajzkutató, aki a szibériai sámánizmus kutatása által vált világhírűvé.

Az előadásban elhangzott, hogy minden népnek van mitológiája, csak össze kell rakni az elemeket. Ehhez szükség van a segédtudományokra, így a történelemre, a nyelvészetre, a régészetre, a szövegelemzésre. A mitológiai rendszereknek általában van egy közös tulajdonsága, mégpedig az, hogy mindegyikben van egy isten, aki valahol fölül helyezkedik el. Ennek a szónak a legjobb etimológiáját eddig Munkácsi Bernát adta, aki a perzsa isdan-nal állította párhuzamba, amely szintén főisten jelentésben használatos. Az istenséggel a keresztyénség szerint is mindig szemben áll valami vagy valaki, vagyis az ördög. Ennek párhuzamát a török népeknél is megtaláljuk, mert ezeknél a népeknél az alvilág urának a neve. Ezután szó esett a Boldogasszonyról, aki összetett alakja a magyar mitológiának. Nevének utótagja, az asszony az ahszin szóból ered, amely királynőt jelent.

Ugyancsak a magyar mitológiához, a középső világ lényeihez tartoznak a tündérek, a víz alatti palotákban élő lények. A szó eredete ismeretlen; elvétve megjelenik a népmeséinkben. Valószínűleg török eredetű, akárcsak a táltos szavunk, amely szó vagy gyök tizenkét török nyelvben megtalálható talt formában, melynek jelentése: megváltozott tudatállapot, extázis. Ugyanez vonatkozik a boszorkány szavunkra, mely a török nyelvek azonos jelentésű baszargan, baszirgan szavából származik, jelentése (a bossz tőből) nyomni. Ismeretes a lidérc alakja is, amelytől megszabadulni csak teljesíthetetlen feladat által lehet (pl.: „Eredj a Tiszára, hozzál vizet a szitába!”). Ennek a motívumnak, vagyis a föld víz alóli felhozatalának a párhuzamait több helyen megtaláljuk egészen az észak-amerikai indiánokig, ami annak a bizonyítéka, hogy igen régi motívum. Régi, akárcsak a sámánok levegőben történő temetése.

A nép emlékezete, mindannyiunk emlékezete hosszú távú, évezredeket ölel fel. Az előadáson említett és a tudatunkban is jelen lévő elemek azonban csak morzsák, melyeket egésszé kell gyúrni mitológiánk teljes rekonstruálásához – fogalmazott az előadó.

Befejezésképpen egy kirgiz sámánról láthattak rövidfilmet az egybegyűltek. Az alkotás alapgondolata a sámánokra jellemző elv volt, miszerint ha kérünk valamit a földtől, akkor vissza is kell azt adnunk, újjá kell teremtenünk. Ez a momentum hiányzik a mai ember gondolkodásából, amely csak elvenni, kizsákmányolni akar.

A hallgatóság, a népes diáksereg kellő motivációt kaphatott ahhoz, hogy valaki közülük elinduljon a magyar mitológia kutatásának és rekonstruálásának útján, amely területen akad tennivalónk bőven.

Az előadást megtisztelte jelenlétével többek között Gyurin Miklós, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, valamint Farkasné Bőcs Judit, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzul asszonya.

A rendezvény szervezője a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet volt. Az előadást a Bethlen Gábor Alap támogatta.