Makacsul kitartani az elveink mellett – beszélgetés Gerendely Bélával

– A hír, miszerint én is a díjazottak között vagyok, hidegzuhanyként ért. Nem számítottam rá, de tudomásul vettem. Az ungvári főkonzulátuson a díj átvételekor egy pár másodperc alatt futott végig gondolataimban eddigi tevékenységem, mindaz, amit a közügyért, a kárpátaljai magyarságért tettem. Eszembe jutottak Tolnai Lajos szavai, miszerint mindig az ár ellen úszva kellett partot érnem. Ha megfáradva is, de akkor is kiúsztam és elértem a partot. Ugyanakkor rájöttem, hogy nem volt hiábavaló az eddigi tevékenységem. A díj megerősít ebben. Mindaz, amit otthon, a családi házban magamba szívtam, és magammal vittem az életbe, az egyetemen csak kamatoztattam, és ezáltal méginkább felvértezem magam. Már gyermekkoromban rengeteg „súlyos” történetet hallottam a háborúról, illetve a fogságról a felnőttektől. A hallottaknak utánaolvasva gyarapítottam tudásomat és alakítottam ki nézetemet. A közösségért, a magyarságért mindig tenni kell. Vallom, hogy nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet. Mindezt pedig a KMKSZ-ben végzett tevékenységemmel próbáltam megvalósítani és érvényesíteni.

– Kárpátaljai magyarként élni nem mindig könnyű, de ha lelkiismeretesen tesszük a dolgunkat, sok mindent elérhetünk. Ezt már gyermekkoromban is így gondoltam, s felnőttként is eszerint cselekedtem. Makacsul kitartottam érveim mellett, még akkor is, ha voltak, akik ellenezték. Mindezt azért, mert láttam, hogy amit teszek, az jó.

– 1989 februárjában ott lehettem a KMKSZ alakuló ülésén. Azóta is a szervezet oszlopos tagja és a tiszakeresztúri alapszervezetének elnöke vagyok. Ez a poszt megadta azt a hátteret, azt a küzdőteret, ahol elveimet, eszméimet kipróbálhattam és megvalósíthattam a gyakorlatban is. Csak a választásokat említem, és az ott elért eredményeket: a településen a KMKSZ mindig jól szerepelt. Ez nekem nagy pozitívum. Büszke vagyok arra, hogy ezt a szervezetet képviselem, hiszen minden itt domborodott ki.

– Évek, sőt évtizedek óta tanárként tevékenykedem, így nekem az ott elért eredményeim is számítanak. A diákjaim, akik tudással felvértezve továbbmennek és öregbítik az iskola hírnevét, mindig pozitív visszajelzések és valahol kitüntetések is számomra. Az augusztus 20-án kapott Magyar Arany Érdemkereszten kívül a tanárként elért eredményeimért kaptam kitüntetést a járási és területi tanügyi osztálytól. A díjak azon diákok érdemei is, akik jól szerepeltek és kimagasló eredményeket értek el különböző vetélkedőkön. Illetve még egy visszajelzést szeretnék kiemelni és megosztani az olvasókkal: egy számomra igen sokatmondó és fontos levélről van szó, amelyet 2001-ben kaptam Pécsről. Egy könyvtáros (nevét nem említjük) háláját fejezte ki benne annak – a számára ismeretlen tanárnak –, akinek a tanítványai messze kimagasló eredményeket mutattak egy ottani megmérettetés alkalmával. S áldását kérte az iskola tanárainak munkájára. Ha azt mondjuk, hogy szép az, ami érdek nélkül tetszik, akkor erre is mondhatjuk, hogy ez a levél is az őszinte és érdek nélküli tisztelet kinyilvánítása az ismeretlen tanárok felé. Számomra ez is egy kitüntetésnek számít.

– Minden kitüntetés további munkára ösztönzi az embert. Úgy ez a díj is engem arra késztet, hogy többet és többet kell tennem. S nálam ez a cselekvés már azt jelenti, hogy továbbadom tapasztalataimat a következő nemzedéknek, s szeretném, ha ők is követnék a példát, és még a legnehezebb helyzetben is kiállnának a magyarság mellett. Azt szeretném, hogy egyszer beérjen az, ami 1989-ben elkezdődött.

– Az idő egyre halad előre. Sokat tettem már. Azt hiszem, mindenki életében egyszer eljön az az időszak, amikor már „elfárad”. Hiszen ha az ember becsülettel és tisztességgel végez valamit, idővel belefárad. De úgy hiszem, ekkor sem kell megállni. A megszerzett tudást és tapasztalatokat, a kitaposott ösvény veszélyeit és előnyeit – ahogy azt már említettem – meg kell osztani az utókorral, a fiatal nemzedékkel. Át kell adni a stafétát. Én a gyermekeimben látom azt a szellemet és lelkületet, mely engem is hajtott és hajt. Őket mindig így neveltem és nevelem. A saját belátásom szerint tanítom és adom át tapasztalataimat nekik úgy, hogy saját életemet állítom példaként eléjük.