Németh Zsolt parlamenti államtitkár beszéde az ungvári Bercsényi-szobor avatásán

Amint arról már beszámoltunk, szombaton felavatták gróf Bercsényi Miklós, kuruc főgenerális mellszobrát az ungvári várban.
Győrfi Lajos szobrászművész alkotását nagyszámú érdeklődő jelenlétében Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára, Brenzovics László, parlamenti képviselőjelölt, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, valamint Vaszil Seba, az ungvári várban működő Kárpátaljai Megyei Helytörténeti Múzeum igazgatója leplezték le.
Az alábbiakban Németh Zsolt államtitkár úr avatáson elhangzott szavait közöljük:
„Bercsényi Miklósnak, történelmünk egyik leghűségesebb magyar emberének állítunk szobrot. Ungvár vármegye örökös főispánjának, egy hadászati szakembernek és politikusnak, aki az elsők közt csatlakozott Rákóczi Ferenchez, oroszlánrészt vállalt a Rákóczi-szabadságharc sikereiben, majd vele tartott a száműzetésbe is. Sőt, még a száműzetésből is többször próbálta meg visszahozni a szabadság lángját az országba, sajnos sikertelenül.

De életműve nemcsak egy ember melletti kitartás: nemcsak kora egyik leglenyűgözőbb vezető személyisége mellett dolgozott és harcolt egy életen át, hanem kitartás egy célkitűzés mellett, egy »program« volt az, amelyből sem ő, sem Rákóczi nem volt hajlandó engedni.

Ez a program pedig nem volt más, mint a magyarság és a magyarlakta régiók számára az őket megillető státus megteremtése. Bercsényi nemzedéke úgy látta, hogy a nemzet fennmaradását csak ennek a célkitűzésnek a követésével, csak az érte való áldozatkészséggel lehetett biztosítani. S bár a korabeli hatalmi viszonyok nem tették lehetővé, hogy céljukat hosszú távra elérjék: a Rákóczi-szabadságharc vívmányait végül nem tudták megvédeni, mégis mindaz, amit időre-órára elértek és az a hűség, amellyel céljaikhoz ragaszkodtak, megvetette az alapját a magyar nemzeti identitás megújulásának, a modern értelemben vett magyar nemzet létrejöttének, s ezáltal a magyarság máig való fennmaradásának.
Bercsényinek szobrot avatva emlékezzünk arra, hogy ma is van státuskérdés, méghozzá ma is ez az egyik legfontosabb kérdés. Fontos számunkra, és fontos Európa számára.

Számunkra azért fontos, mert ma is ez a megmaradásunk biztosítéka: csak a magyar közösségek és az általuk lakott régiók megfelelő státusa – megfelelő hatásköre és nyelvi jogai – képesek biztosítani, hogy az a szín, amelyet a mi közösségeink képviselnek a világ kulturális örökségében, hosszú távon fennmaradjon.
De fontos Európa számára is, mert az európai integráció egész alapgondolata a polgárok szabadságára, jólétére és biztonságára épül, azaz arra, hogy az egységes Európa területén élők minden frusztrációtól mentesen, jól érezzék, otthon érezzék, biztonságban érezzék magukat ott, ahol élnek. Ez Európa érdeke, és ez minden tagállam érdeke. Ez a mai tagállamok érdeke, és ez a leendő tagállamok érdeke is.

Nem véletlenül szólok itt a leendő tagállamokról. Fontos ugyanis, hogy mindnyájan világosan lássuk: Ukrajnát Magyarország az EU jövendő tagállamaként tartja számon. Azokban az időkben is, amikor az EU kategorikusan kizárta Ukrajna tagsági perspektíváját. Ukrajna EU tagsága sosem egy homályos remény volt számunkra, hanem olyan konkrét cél, amelyért az itt élőkkel közösen mindig is készek voltunk tűzbe-vízbe menni.
Sok mindent elértünk: ma már kezd repedezni a jég az EU úgynevezett „keleti partnerei” leendő uniós tagsága kérdésében, de korai lenne elbízni magunkat. Világosan kell ugyanis azt is látni, hogy minden eredmény ellenére Ukrajna uniós tagsági perspektívája egyelőre távolról sem magától értetődő. Ezért még nagyon sokat kell harcolni, nagyon fontos vívmányokra kell szert tenni, és az EU felé vezető úton elért vívmányokat meg kell védeni.

Magyarország eltökélt abban, hogy ezt a küzdelmet Kárpátaljával, a kárpátaljai magyarsággal és egész Ukrajnával együtt hűséges partnerként harcolja végig. Ukrajna uniós tagsága is státuskérdés a számunkra, ez is Bercsényi és Rákóczi szelleme. Sőt, ma kifejezetten ez az ő szellemük. Ukrajna európai státuszának és a kárpátaljai magyarság Ukrajnán belüli státuszának rendezése kölcsönösen előremozdíthatják egymást. Amikor státuskérdésről beszélünk, az nemcsak nyelvi jogokat és autonómiát jelent – azt is –, de EU-tagságot is: egy EU-tagállamon belüli nyelvi jogokat és autonómiát.

Választásokhoz közeledünk! Köszöntöm Brenzovics Lászlót, az egyetlen magyar jelöltet, aki Kárpátalja önkormányzatáért Bercsényi és Rákóczi szellemében lép fel. Mi mást kívánhatnék Kárpátaljának és egész Ukrajnának most, 2012 őszén, mint azt, hogy a választásokon hozzanak bölcs »státus« döntéseket? Erősítsék meg a kárpátaljai magyarságot, teremtsék meg a kárpátaljai magyarság legitimen, saját jogán választott, erős és következetes képviseletét Kijevben, s ezáltal választói akarat útján is erősítsék meg a magyar-ukrán együttműködést, biztosítva Ukrajna európai jövőjét.”

Kárpátalja.ma