Népművészet napjainkban – élő tájház
A nemzeti kultúra ápolása alapvetően nemzeti feladat és prioritás – sokszor halljuk a megállapítást.
Azonban nem mindig teszünk érte eleget. Pedig a lehetőségek szélesek.
Gyorsan változó világunkban a fiatal generáció már el sem tudja képzelni, hogyan éltek elődeink, hogyan szőttek vagy fontak, hogyan készült a kovásszal kelesztett kenyér stb. Az egykori mindennapok, a paraszti kultúra megismertetéséhez a tankönyv nem elegendő. A fiataloknak ezt látniuk kell a valóságban is, megfogható és érezhető közelségbe kell hozni számukra múltunk értékeit.
Ennek fényében örökségünk megőrzésében és továbbadásában fontos szerep jut a tájházaknak, mint muzeális intézményeknek, melyek a helyi vagy regionális identitást reprezentálják. Még nagyobb hangsúlyt pedig akkor kap, ha a lakáskultúrát és népművészetet bemutató kiállítások mellett táncházak, kézműves foglalkozások és egyéb hagyományőrző rendezvények várják az érdeklődőket.A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által működtetett Nagyberegi Tájház ezen az úton kíván haladni. Ősztől megkezdődik a tájház „élővé tétele”. A tárgyak sokaságát megőrző és bemutató csendes szobák élettel telnek meg. A tájház és a hozzá tartozó gazdasági épületek megfelelő helyszínt biztosítanak a programok lebonyolításához, legyen szó akár táncházról, kézműves foglalkozásról, népi játékról vagy hagyományos kenyérsütésről. A lehetőségek szélesek. A programokról a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet hagyományőrző műhelyének munkatársai gondoskodnak.
Már a tájház berendezésekor figyelembe vették a belső és külső terek hiteles kialakítását, melynek köszönhetően minden helyiség a valóságban is alkalmas a foglalkoztatásra vagy sütés-főzésre. Ennek köszönhetően a programok során hangsúlyt kap a hagyományos ételek elkészítése. Itt elsősorban felnőtt résztvevőkre számítanak a szervezők. Az épület egyik helyiségében hagyományos szövőszék felállításával szövő alkalmakat teremtenek a fiatalok és az idősebb korosztály számára, felelevenítve a környék gazdag szövőkultúráját. A vászonkészítésre és a fonásra szánt estéken a technikák elsajátítása mellett fontos szerep jut majd a közösségépítésnek és a tapasztalatcserének. A fonal illetve cérna felhasználásánál maradva a csipkehorgolás és csipkeverés is helyet kap a programban. A településen egykor nagy hagyománnyal rendelkező csipkeverés mára teljes mértékben eltűnt. A szervezők magyarországi szakember bevonásával és közreműködésével szeretnék újra meghonosítani a kézimunka eme formáját. A belső termeket igénybe vevő elfoglaltságok között szerepel a kézművesség. A csuhé, mint természetes alapanyag felhasználási lehetőségeit bemutatva egykori népi játékokat és díszeket is előállíthatnak a résztvevők. Továbbá papírból, kartonból, gyöngyből, valamint anyagból is készíthetnek játékokat, ékszereket, képeslapokat a gyerekek. A foglalkozások során a fantázia és kreativitás fejlesztése mellett megismerhetik a természetes alapanyagok felhasználásának lehetőségeit, tudatosul bennük a kézzel készített termékek értéke. A nagyobb ünnepek előtti kézműves foglalkozások során ötvöződnek a technikák. A karácsony előtti mézeskalács- és adventi koszorú készítéssel, vagy a húsvét előtti hímes tojás festéssel mindenki ráhangolódhat az ünnepekre. A kültéri foglalkozásokat tekintve a fafaragás és az agyagozás, korongozás, valamint egyéb hagyományos mesterségek technikáit ismerhetik meg a résztvevő fiatalok. A kézműves foglalkozások mindegyike egyúttal egy közösségi alkalom is, ahol a tanulás mellett a már elfeledett népi játékok és szórakozási formák is megelevenednek.
A fent felsorolt programok sorozata október 10-én kezdődik egy szüreti vígadalommal (táncházzal és vetélkedővel). Ezt követően a szervezők heti rendszerességgel várják az érdeklődőket a tájház udvarán. Az összeállított és válogatott programok mindegyike felnőtteknek és gyermekeknek is hasznos időtöltéssel egybekötött közösségi alkalmat teremt. A rendezvények mindenki számára nyitottak. A helyi és környező települések fiataljai és az idősebb korosztály egyaránt megtalálhatja a kedvére való elfoglaltságot. Mindezekkel a tájház új lendületet kap.Az érdeklődők a programokról a Kárpátalja.ma internetes hírportál programajánlójában rendszeresen tájékozódhatnak.
Gál Adél
Kárpátalja.ma
