Reformkori irodalmi életünk egyik fő szervezője

Szerző: | 2015.06.21., 12:18 | Kulturális hírek

Kisfaludy Károly

A XIX. század első felében kibontakozódó, s az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot előkészítő reformkor a társadalom elkerülhetetlen megújításához szükséges reformokért vívott küzdelmekről kapta a nevét.

De tulajdonképpen minden megújult ezekben az évtizedekben: az építészet, a közlekedés, a színjátszás, a festészet, a gazdaság. Költőink, íróink, drámaszerzőink pedig ugyancsak új utakat kerestek. Ekkor robbant be irodalmunkba a romantikus stílus, melynek első nagy képviselője volt a kalandos életű, katonaként a napóleoni háborúkban vitézkedő, majd leszerelése után festőként, költőként, drámaszerzőként és irodalomszervezőként tevékenykedő Kisfaludy Károly.
Hősünk 1788. február 5-én, a Győr vármegyei Téten jött világra, Kisfaludy Mihály vármegyei főbíró és a tekintélyes zalai földbirtokos családból származó Sándorfy Anna nyolcadik gyermekeként. Édesanyja viszont a szülés utáni komplikációk miatt már másnap életét vesztette, s emiatt édesapja mindig is felesége halálának okozójaként tekintett legkisebb gyermekére, akivel egész életében szigorúan, keményen bánt. Az apai szigor pedig nemegyszer dacos ellenkezést váltott ki a lassan felcseperedő Károlyból, aki a Győri Bencés Gimnáziumban kezdte meg középfokú tanulmányait, majd apja átíratta a dunántúli városban frissen megalakult katonai nevelőintézetbe, s 1804. október 1-jén, Pesten, kadétként katonának állt. A következő évben már huszár zászlótartóként harcolt Észak-Itáliában a franciák ellen, s részt vett a Caldierónál vívott, Habsburg-vereséggel végződött csatában. 1809 februárjában alhadnaggyá léptették elő, így az év májusában már tisztként harcolt Leoben környékén, ahol hadifogságba esett, ám sikerült megszöknie, s hamarosan főhadnagyi rangot kapott. Beleszeretett viszont egy elszegényedett özvegyasszony lányába, Heppler Katalinba, s hogy feleségül vehesse, 1811-ben kilépett a hadseregből. Az önkéntes leszerelés miatt azonban végzetesen megromlott apjával való kapcsolata, ráadásul a lány is kikosarazta, így a kétszeresen is csalódott Kisfaludy Károly egy időre asszony-nénjénél, Teréznél húzta meg magát, majd Bécsbe utazott, hogy festészeti tanulmányokat folytasson a császárváros művészeti akadémiáján. Bohém életmódja miatt állandó pénzzavarral küszködött, de emellett sokat festett a megélhetéséért, elsősorban portrékat, majd egy neves bécsi rézmetsző műhelyben a rézmetszést is elsajátította. Zömmel gyalogszerrel bejárta Ausztriát, Svájcot és Olaszországot, ahol helyben készült festményeinek az eladásából tartotta el magát.
1817-ben szíve visszahúzta Magyarországra, ahol Pest-Budán, egy csizmadiamesternél kapott szállást, s akvarellek festésével próbálta eltartani magát. A képek eladásáért időnként szép pénz ütötte a markát, többnyire viszont nyomorgott. Pedig jó színvonalon festett, csak éppen nem volt még olyan fejlett, gazdag polgári réteg, mely jelentősebb mértékben vásárolt volna képzőművészeti alkotásokat, idővel pedig belátta, hogy bár jól kezeli az ecsetet, hiányzik belőle az a plusz, ami igazán nagy festővé tehetné, ezért búcsút intett a képzőművészi pályának, és figyelme a drámairodalom, valamint a költészet felé fordult. Hírül vette, hogy apja még készülő végrendeletéből is ki akarja hagyni őt, a legkisebb gyereket, s bár Győrbe utazott, hogy kibéküljön Kisfaludy Mihállyal, de az apa még csak látni sem akarta…
1818. április 18-án azonban Eder György színtársulata – Székesfehérvárott – nagy sikerrel bemutatta Kisfaludy Károly első drámáját, A tatárok Magyarországont, s miután Brunszvik Ferenc gróf, a Pesti Városi Színház haszonbérlője meghívta a fővárosba a színtársulatot, az ott is elemi erejű hatást kiváltva játszotta el a darabot, mely felkeltette a szenvedélyes hazaszeretet érzését az elnémetesedett Pesten. A színművel Kisfaludy Károly berobbant az irodalmi életbe, a siker szárnyakat adott neki, négy nap alatt új romantikus drámát írt, melyet a közönség ismét lelkesen fogadott, s jelentős mértékben javult is az irodalmár anyagi helyzete. Amihez az is hozzájárult, hogy bár édesnek nem nagyon nevezhető, neki soha meg nem bocsátó apja is – a festőből lett drámaíró-költő testvéreinek nyomására – évenként küldött pénzsegélyt legfiatalabb gyermekének.
Kisfaludy felismerte, hogy hazája hatalmas társadalmi-gazdasági megújulás előtt áll, kimondta, hogy „a magyar kultúra aranykora hatalmas lépésekkel közeledik”. A színműíró-költő történelmi színműveivel akarta lelkesíteni a magyarságot, s ezt a célját el is érte. A jelenhez szólva írt a múltról, ahogy Mohács c. elégiájában megfogalmazta: „Él magyar, áll Buda még! A múlt csak példa legyen most./ S égve honért bizton nézzen előre szemünk.” Stibor vajda c. drámája már érettebb drámaszerzőre utal, az úr-jobbágy ellentétet is feszegeti, s magyar színpadon először ebből a darabból csendültek ki demokratikus gondolatok. (Katona József korábban írt Bánk bánja, benne Tiborc panaszaival, Gertrudis királyné megölése miatt, a cenzúra által feketelistára helyeztetett, még jó ideig nem adhatták elő, csak könyv formájában terjeszthették.) Az Iréne c. tragédiájában pedig az elnyomott görögök és az elnyomó törökök között feszülő ellentét kapcsán ír az elnyomott nemzetek szabadságvágyáról.
Lényéből fakadó humora, cselekménybonyolító képessége, anekdotázó kedve és kiváló színpadismerete révén pedig kiváló vígjátékíróvá vált. Olyan remek, a közönség számára könnyed szórakozásul szolgáló komédiák kerültek ki tolla alól, mint A kérők, A pártütők vagy éppen a Csalódások. A császári-királyi cenzúrával, persze, neki is meggyűlt a baja, például a Záchok, illetve a Salamon király c. drámája akkor még színpadra sem kerülhetett.
Kisfaludy irodalomszervezői munkásságával is nagyot alkotott. Megindította az Aurora c. szépirodalmi évkönyvet, s ez fogta össze az ún. Aurora-körben a formálódó, új, romantikus magyar irodalom megannyi képviselőjét. A lapszerkesztő válláról léptek tova az elkövetkező évek magyar irodalmának képviselői: Toldy Ferenc leendő irodalomtörténész, Bajza József majdani irodalomkritikus, költő, lapszerkesztő, vagy éppen a magyar irodalmi romantika egyik legkiválóbb lépviselője, a költő-drámaszerző Vörösmarty
Mihály. Kisfaludy Károly a magyar irodalom elismert vezéregyéniségévé vált. Közben – életében utoljára – a szerelemmel is megismerkedett, egy zsidó orvos lánya, Löffler Nina személyében, aki fogadta is a drámaíró közeledését, de mivel sem a lány, sem a keresztény irodalmár nem akarta feladni a hitét, így kapcsolatukat nem törvényesítették.
A korábbi nélkülözések azonban legyengítették a drámaíró-lapszerkesztő szervezetét. Kiújult nyomorgása éveiben kialakult tüdőbaja, mely 1830. november 21-én, Pesten, kioltotta életét. Az Aurora-körben egyesült fiatal irodalmárok azonban továbbvitték a magyar irodalmi romantika lobogóját. (Források: Fekete Sándor: Haza és haladás, Wikipédia)
Lajos Mihály

Pin It on Pinterest

Share This