Újabb három egészségügyi dolgozó részesült Linner-díjban

Dr. Linner Bertalanról, Beregszász egykori legendás orvosáról emlékeztek meg október 14-én a Pásztor Ferenc Közösségi Házban. A rendezvényt a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezi meg évente már 2017 óta, amikor meg is alapította a Linner-díjat.

A résztvevők idén is izgatottan érkeztek a megemlékezésre, hiszen a díjazottak neve csak a rendezvényen derül ki. A közönség soraiban több orvos, egészségügyi dolgozó is volt szép számmal, ami valóban megható, hiszen Linner doktor legfőképpen az ő példaképük, az ő tanítómesterük volt. És Linner Bertalan munkássága akkor éri el célját, ha vannak követői, akik nap mint nap hűségesen és odaadóan végzik hivatásukat.

Jakab Eleonóra, a Beregszászi KÉSZ elnöke köszöntő beszédében kiemelte, hogy Linner doktor két világháborút is átélt, így hát az ő élete sem volt sokkal könnyebb, mint a mienk. Harctéri sebészként több kitüntetést is kapott.  De élete végéig kitartott Isten, hivatása és szülővárosa mellett. „Merítsünk erőt élete példájából” – mondta végezetül.

Dr. Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivő konzulja is szólt az egybegyűltekhez. Köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvény megszervezéséért, gratulált a díjazottaknak, valamint hozzátette, hogy a konzulátus és Magyarország továbbra is mindent megtesz – a háborús időben is – a Kárpátalján maradt közösségekért.

A köszöntők után a közönség egy részletet láthatott a 2017-ben készült Linner doktor – egy nem mindennapi orvos története című filmből.

A rendezvényen jelen volt Fábián István, aki a filmben Linner doktor szerepét játszotta. Alakításáért elismerő oklevelet vehetett át a KÉSZ-től.

Ezt követően Reményik Sándor Az orvos című költeménye hangzott el Ferku Szilveszter, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia tanszékének munkatársa előadásában.

Végre eljött a várva várt pillanat: az idei Linner-díjasok nevének kihirdetése. Emberségéért, szakmai hozzáértéséért, áldozatos munkájáért 2023-ban dr. Csík Adalbert-Ferenc, a Kárpátaljai Magyar Egyészségügyi dolgozók társaságának elnöke, fül-orr-gégész, a Técsői Járási Kórház, majd az Aknaszlatinai Allergológiai Kórház egykori vezetője részesült a díjban. A rendezvény második díjazottja az idén elhunyt dr. Kertész Árpád, beregszászi belgyógyász, gyermekgyógyász lett. Harmadikként Nagy Zsuzsannát, a Beregszászi Linner-kórház gyermekosztályának ápolóját tüntették ki.

Dr. Linner Bertalan rokonai, a Lovas család már kezdetek óta anyagilag is támogatja a Linner-díjat.

A rendezvényen Lovas András és Lovas Lili képviselte a családot.

A laudációk felolvasása és a díjak átadása után zenei műsor következett, mely során fellépett a Krajnik Irén által vezetett harmonikaegyüttes, valamint Ferku Szilveszter a Hallelluja című dallal.

Az ünnepség állófogadással ért véget.

Fehér Rita

Kárpátalja.ma