IV. BercsényiFeszt és Honeybeast-koncert Ungváron

Múltfogyatkozás: palánk

Szerző: | 2021.05.30., 16:00 | Múltfogyatkozás

Fotó: Deskó Tamás

Pattan a labda, és futok utána. Semmi sem fontos a pályán, csak a labda és a pont. El kell kapnom a labdát, és pontot kell szereznem. Hány pontot is? Nem tudom. Nincs limit. Mindig eggyel többet kell szereznem. Ezt tanította az edzőm, aki a maximumot akarta kihozni belőlem. Azt mondta, a többiek sem fontosak, a csapat sem, az ellenség sem, a szurkolók sem, ő sem és én sem, csak a pont. És én, ha elég jó leszek, mindet megszerezhetem.

Az edző szerint nagy karrier áll előttem. Azt mondta, világ legjobbja is lehetek, csak sokat kell edzenem. Ő tanította meg, hogy semmi sem fontos, csak a pont. Ha nem szerzek eleget belőle, nem leszek elég jó. És ő is csak akkor fog velem törődni, ha én leszek a legjobb. Nem adhatom lejjebb a tökéletesnél. Sőt, azon is túl kell mutatnom.

Későn vettem észre, hogy hazudott. Nem a pont a fontos, hanem az, hogy szeressek játszani. Kiabáltak a nézőtérről, hogy hagyjam abba, mert ártani fogok magamnak, de azt hittem, hogy csupán azért mondják mindezt, hogy ne én nyerjek. Már hiába tudom, hogy mi a helyes, nem tudok kilépni. Utálok futni, irtózom a labdától, mégsem hagyom abba. Folytatom a mérkőzést a kilencvenedik kilencven perc után is.

Vigyél ki. Régen véget ért már a meccs. Nem tudom, hogy ki nyert. Már nem is ez a fontos. Rég nincsenek csapattársaim, sem ellenfeleim. Edzőm sincs. Maradtam én, a palánk és a labda a széteső teremben. Nem tudom megállítani magamat, folyamatosan futok és dobom a labdát, majd elkapom, futok és újból pontot szerzek. Pedig már nincs is gyűrű a palánkon. És senki nem számolja a pontokat. Egy ideje már én sem.

Vigyél el. Gyűlölöm ezt a helyet. Fogytán itt a tér és a levegő. Az erdőben akarok kosarazni, a tölgyfák lombjához dobni fel a labdát. Ott nem kell a pontokat hajszolnom. Senki sem fog éljenezni vagy tapsolni, helyette körülölelnek a fák és a bokrok. Fel akarok lélegezni.

Vigyél innen. Rám dőlnek a falak, a padló deszkái mind felém ágaskodnak. A palánk gyűrűje már nincs a helyén, a nyakam köré fonódott. A nézőtér egyik felén én szurkolok magamnak, a másikon pedig én drukkolok a palánknak.

Vigyél már. Nem tudok lelépni a pályáról, hiába hullott le egy fal. Vedd már észre, hogy rab vagyok. Rajtam kívül nincs már semmi, ami gátolna a szabadságomban. Nem számít hová, csak vigyél. Minél messzebb erről a helyről. Vedd el a labdát, szúrd ki vagy rejtsd el. Szabadíts fel, aztán hagyj magamra. Csak most segíts, még egyszer, utoljára. Ha itt ragadok, a palánk fog magával rántani és megfojtani.

Sz. Kárpáthy Kata

*Reflexió egy fotóra. Múltfogyatkozás című sorozatunk folytatódik.

Pin It on Pinterest

Share This