Fegyveres rablás Kárpátalján

Fegyveres támadók álarcban hatoltak be egy 79 nyugdíjas nő otthonába a rahói járási Barnabás (Kosztilivka) településen – közölte a kárpátaljai rendőrség sajtószolgálata pénteken.

Az áldozat kezét és lábát megkötözték, majd fegyverrel megfenyegették. A bűncselekmény hajnali 4 óra körül történt.

A támadók a nő megtakarítását és iratait, valamint a néhai fia tulajdonában lévő külföldi cég hivatalos dokumentumait követelték.

Mivel az áldozattól nem kapták meg a szükséges információkat, az elkövetők átkutatták a házat. A fegyveresek végül csaknem 8,5 ezer dollárt, mobiltelefont, ékszereket vittek el, majd a nyugdíjast megkötözve a házban hagyták. Az áldozatnak csak 8 órával az őt ért támadás után sikerült kiszabadítania magát és segítséget hívnia.

A rablótámadásban részt vevő személyeket néhány órával később őrizetbe vettékEgy 33 éves rahói járási gyanúsítottat Munkácson fogtak el, egy 49 éves sóháti férfit az Ungvári járásban, egy ungvári férfit pedig a Rahói járásban tartóztattak le.

Az elkövetők közül ketten bementek a házba, a harmadik társuk pedig a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges eszközöket biztosította, és azt a járművet, amellyel az elkövetők megérkeztek, valamint elmenekültek a helyszínről.

A fogvatartottaknál megtalálták az áldozattól eltulajdonított tárgyak egy részét. Ezenkívül, egy pisztolyt és több mint 40 ezer dollárt foglaltak le a tettesektől.

Az elkövetőket letartóztatták. Eljárás indult ellenük.

Az áldozatot megkötözték, megfenyegették, majd kirabolták.

Kárpátalja.ma

Nyitókép forrása: kárpátaljai rendőrség