Meghallják-e a hangomat?
Megfáztam. Napokig nem lehetett hallani a hangomat, ha megszólaltam, inkább motyogtam, mint beszéltem. (Na, meg persze, köhögtem, de azt bezzeg jó hangosan.) És közben tanultam az egészből. Hogyan alakítottam át a szezonális betegséget leckévé?
Orrfolyás, gethelés, levertség. Ezt a részt – gondolom – senkinek sem kell bemutatni. Kellemetlen, az ember alig várja, hogy túlessen rajta. Azért, hogy kevésbe bosszankodjak, újabb tapasztalatszerzésként tekintettem a betegségre. Megpróbáltam átkeretezni, lehetőséget keresni a gyengeségemben. Engem, akit általában hamarabb hallani, mint látni, most gyakorlatilag némaság fogott el. És ez elgondolkodtatott. Hogy meghallanak-e majd, figyelnek-e rám akkor, ha nem vagyok hangos.
Mivel alig lehetett hallani engem, kénytelen voltam túl közel merészkedni az emberekhez. Nem egyszer már nekem volt kellemetlen, hogy súrolom embertársam auráját. Először furcsán néztek rám, azután meglepően empatikusan viselkedtek velem. Volt, aki próbálta humorral oldani a látható frusztráltságomat, de praktikus tanácsokat is kaptam (például, hogy torokfájásra jó az ecetes víz, amiről eddig nem is hallottam, pedig nem egy kő alatt éltem).
Arra jutottam a meghűlésem ideje alatt, hogy igen, meghallanak, már ha az érdek úgy kívánja. Mert a fontos dolgokra akkor is odafigyelünk, ha néma. Csak nagyon nehéz koncentrálni egy olyan világban, ahol ordít a hülyeség, sokszor a szó szoros értelmében.
Azt is észrevettem, mennyi minden indokolatlanul hangos. Talán pont a hangerővel próbálják helyettesíteni a hiányzó tartalmat. Elég csak megnézni a nagy reklámokat: azon kívül, hogy színesek és hangzatosak, van mögöttük bármi is? (Azon kívül, hogy valaki nagyon ránk akarja sózni a kínálatát.) Ahogyan egy újragondolt mondás tartja: nem minden Arany, ami János.
Meg kell tanulni szelektálni. Nemcsak a fizikai szemetet, a szellemit is. És néha tényleg jó csendben maradni. Most már nem bosszant az a pár nap gyengeség. A meghűlés is jó lecke tudott lenni, de csak kellő odafigyeléssel. Megtanultam, hogy ha kell, meghallják a hangomat, ha nem is harsogok. Talán nem tömegek, de azok biztosan, akiknek meg kell hallaniuk. Legyen az száz vagy egy ember.
Sz. Kárpáthy Kata
Nyitókép: AI