Zelk Zoltán: Elkésett vers

Kórházi ágyamhoz lihegve
(félek, mégis elkésve már)
szalad a hír: Nagy László-számot
készít-szerkeszt a Tiszatáj.

Hát így igen, így az igazság,
mert őneki ez már dukál,
s milyen jó nékem, az öregnek,
hogy tudja ezt a Tiszatáj.

Hogy tudja: elindult Iszkázról,
s anyjának szótfogadva jár,
míg szófogadó anyja s apja
nem lesz a Duna- s Tisza-táj.

Ismertem őt fickó korában,
mikor haja még volt sötét,
mikor rútságos köznapokban
írta vasárnap gyönyörét.

S láttam csikót faragni fából,
csak játszva, mert játszani jó,
és jött a perc és égre szállt a
táltossá varázsolt csikó.

És jött az év, mely nyári arcát
téli hajjal földíszíté,
és lett az ő szép téli-nyári
arca is a költészeté.

Ady ostoros unokája,
József Attila hű fia,
ki dühét mellkasába gyűrte,
ha volt is miért sírnia.

Barátja sok! És ellensége?
ha van, az se csodálkozik:
mert oly nagy kópé! ha akarja,
holnap bátyánkká változik!

Forrás: PIM

Nyitókép: Fortepan/Kádas Tibor