Nem kell a háború, nem kell a világnak! Azok harcoltatnak, akik többre vágynak! Kik életek árán, kincseket szereznek, ám nem tagjai a harcoló seregnek.
Mást küldenek hadba, ki a csatatérre, mindegy sárga bőrű, néger, vagy fehér-e, Nem számít családja, értelme, vagy kora, az sem, hogy szegény-e, vagy jól megy a sora?
Csupán annyi számít, hogy „védje hazáját”! Engedelmeskedjen, s fogja be a száját! Lényeg, hogy a drága lőszert elhasználja, s a golyót felfogja? Ezt várja „hazája”?
Nem kell a háború, hidd el nekem, nem kell! Naponta háborút visel minden ember. Van ki a létért küzd, van, ki többre vágyna, ezért mások hátán a csúcsokra hágna!
Ám a háborúban aki részt vesz sérül, nehezen mond le az EGO köntöséről, mert a siker némi örömet is okoz, ha ízére rákapsz, új vágyakat fokoz.
Harcolsz mások ellen, még többre vágysz ennél, átalakul lényed, mintha nem te lennél. Hiányzik az élet mozgató rugója, amiért egykoron elhozott a gólya.
Nem egymás ellen kell megharcolva élni! Ezt a gondolatot le kéne cserélni! Mert hát boldogulni született az ember, megtöltve életét hittel, szeretettel.
Azért születtünk, hogy egymást támogassuk, s mások tiszta lelkét meg-meglátogassuk. Örömöt szerezzünk, sok-sok vidámságot, – szeretettel élni – nincsen erre más ok!
Ne végy hát kezedbe fegyvert, ami ölhet, ne legyen lakásod laktanya, vagy körlet, vedd az embereket végre ember számba, hozzuk el a békét kies kis hazámba!
Nem kell a háború! Nagyon kell a béke! Harcnak, küzdelemnek legyen végre vége! Tanuljunk meg szépen csak egymásért élni, ne is kelljen többé senkinek se félni!