Devecseri Gábor: Láttam hamuszín arcotok

Mint falusi utcák sorát
a hullott akáclevelek,
úgy borítják a Körútat
az apró üvegcserepek.

Ifjú elvérzett, nő elhullt,
és füstbe fult a kisgyerek,
hogy harminc órával tovább
lehessetek miniszterek.

Kórház kigyulladt, ház omolt,
gaz ágyú robbantott lakást,
hogy három órával tovább
éltessétek a csalást.

Láttam hamuszín arcotok,
s mikor már ifjak vére folyt,
halogató ajkatokon
a szinte kedélyes mosolyt.

Őrizve méltóságotok,
mely akkor már sehol se volt,
mit bántátok a pusztítást,
hogy gyermek égett, ház omolt?

Vagy tudtátok előre már?
Én a leginkább ezt hiszem:
készültetek rá hidegen
s így nem lepett meg semmisem.

De mégis. Így van! Az a hős,
semmiből-nőtt ifjú sereg,
amely titeket elsöpört,
tán titeket is meglepett.

És tán egy csöpp csodálkozás
szállta meg lárva-arcotok,
hüllőszemű, brosura-szívű,
tomboló hivatalnokok!

Mindegy! Lefordult sorsotok.
Három óráért vertetek!
Kenetes szókkal szólnotok
ne legyen három percetek!

Mint falusi utcák sorát
a hullott akáclevelek,
úgy borítják a Körútat
az apró üvegcserepek.

Csikorog léptünk. De szívünk
a tetszhalálból fellobog.
Vérzik a város, a haza,
de élni tud, de élni fog.

Mert el nem veszhet semmisem:
megrázkódott a temető,
és tisztító leszámolásra
legyilkoltak léptek elő.

Velük erősebb a haza,
mely megvívta a szent tusát
s még ég és vérzik száz sebe:
ne rakjatok rá brosurát!

Nem ólmos szólam kell a sebre,
a kín lángjait felszitó,
de tiszta kézből és ajakról
puha tépés, emberi szó.

1956. október 30.

Nyitókép: Fortepan/Horváth József