Finta Éva: Fényáradás

A Nap megáradt fényében vagyunk
homályosak mint ósdi ablakok
elpárolog a föld élő vize
szemünk miként a kiapadt kutak
a szív felől buzogna még a forrás
az elme inti: lassan csendesen
mert felneszeznek éhes vámpírok
a szív verése legyen lassúdad
mert átszippantják vérét a sötétbe.

A kertemet már rég gyomok uralják
gyümölcsfáim terméketlen jelek
bogárrajok százfélesége tűnt
a semmibe és velük sok virág
már nem terem magot a folytatásra
az égő sárga sorra megvakul
és visszaszáll a Napba küzdeni
ki óriásként ott hevül fölöttünk
lángrózsa arca egünkre folyik
míg ereinkbe hélium szivárog.

Naprobbanásban tűnik el nyarunk
szilánkosan szurkálja át a szikra
a vegetáció még küzdve küzd
még hárítgatja a sivatagot
s ha mindhiába ezt is jobban tudja
mint itt az ember aki csak figyel
csak méreget és kalkulál hiába
mert mindent az enyészet pusztít el
míg felkészít egy új feltámadásra.

Forrás: Együtt 2022/5

(Nyitókép: Pinterest)