Kazinczy Ferenc: Tusakodás

Reményem eltűnt – mint mikor a’ torony

Lámpája, az éjnek vad zivatarja közt

Ellobban, és a’ csüggedőket

A’ habok újra veszélyes örvény

’S egekbe nyúló fergeteges sziklák

Közzé ragadják. Oh, ti Hatalmasok,

’S te, te! nagy és jó Jupiter, ki

Teljesedésbe hozod tilalmat

Nem-szenvedő végzéseiket! tehát

Hijába bízánk bennetek? hasztalan

Nyújtánk fel újobban könyörgő

Öszveredőlt kezeket felétek? – –

Méltatlanoknak még soha nem leve

Az égiektől támogató segéd.

Tűrd a’ mit illik tűrnöd. Itt lesz

A’ gonoszokra kemény Fenyítő.

Bizonnyal itt lesz! néha sietve jön,

Sántítva, többszer; ’s hozza kezében az

Élesre-fent pallost, ’s az ingó

Csésze sülyed, ’s bukik a’ hitetlen. – –

Villogj te nékünk, mennyei jó Tanács!

’S vezérlj az éjnek kétes homálya köztt.

Im lobban a’ láng! a’ homály fut!

„Lelkem örülj! közelít az óra!”