Kopriva Nikolett: Mínusz

Elcsúszott napokon fekszem egy rikító zöld 
szobában, hogy tágabb legyen a tér, és még 
kevesebb a „van”. A szoba falaiba éket vert 
a szánalom, most együtt kell élnünk,
mondogatnunk és elhinnünk,
hogy van jövőnk.
Fogyóban a cigaretta, hiába dúdolok, 
egy indiánszellem sem tér be. 
A szemem kivájtam és a helyébe
homokot öntöttem; szemgödreimre
vékony üveglemezt varrok,
hogy a homok befelé szivárogjon,
várost építsen, túl nagyra nõjön
és a végén ne legyek más,
csak egy kupac a szoba közepén. 
Elhanyagolt matematikai ismereteimet 
igyekszem bepótolni, 
semmiből a semmit vonom ki.

Forrás: Együtt 2017/4