Németi Anett: Porból ködbe
Hasztalan piskoló fáklya a szélben,
tüll-puha kézzel takargat az álom.
Emberi szó-töredék: feketében
vágtat az éj, – hideg arca – halálom.
Bölcs szeme tűz, melegít, csupa szépség,
ám messze a térben nagy máglya lobog;
ember a vágy, a mosoly, a fehér ég,
de vérében őrzi a kárhozatot.
Átfon a tűnt korok vérengző ökle,
e bizarr vidéken nincs maradásom,
ember a tűz fölött, porból a ködbe,
hallgat az éj, hideg arca – halálom.