Pák Diána: Apám

Apámba beleroskadtak az évek,
Homlokán a gondok feketék,
fehérek. Belőlük könnyű semmiséget
farag, s rám hullnak forgácsai, mik
estére összegyűlnek.
Apám a világnak
Vígság-vesztett senki.
Pedig hajdanán
resti-vitéz katona, s férj is tudott lenni.
Csöndes utak komor,
őszülő árnyéka már ma, s úgy jár-kel a kertben,
mintha csak tavaszt várna. Apám homlokán
búzamezők lengenek, fölöttük
ágyat vet Isten pár fellegeknek.
S már álmodik ő is: szebbet,
mint az élet. Szebbet és jobbat, mint
amilyet bárkitől kérhet.