Mozgósíthatók-e a nagycsaládos apukák?

Hogy kik kaphatnak felmentést a mobilizáció alól – még hadiállapot idején is – törvényileg szabályozott – írja a Fakty.

Sokakban megfogalmazódhat a kérdés, hogy mi a helyzet a nagycsaládos férfiakkal. Először is tisztázni kell, hogy mit is jelent a nagycsalád fogalma Ukrajnában. Violeta Monasztirszka, az АО Legal Strategy ügyvédje elmondta:

a nagycsalád az, ahol a szülők házassága törvényesen be van jegyezve, a család együtt él és három vagy több gyermeket nevelnek. Ezen kívül az is nagycsaládnak minősül, ahol az egyik házastárs (anya vagy apa) egyedül neveli három vagy több gyermekét. Az ilyen családba tartoznak azok a gyermekek is, akik nappali vagy duális képzésben vesznek részt középfokú, szakképző, szakgimnáziumi vagy felsőfokú oktatási intézményben tanulmányai elvégzéséig, de legfeljebb 23 éves korukig (ezt Ukrajna Gyermekvédelmi törvényének első cikkelye írja elő).

Arról, hogy mobilizálhatók-e a nagycsaládos apukák, Violeta Monasztirszka elmondta: a mozgósítási képzésről és mozgósításról szóló törvény 23. cikkelye értelmében azok a személyek, akik jogosultak a mobilizáció halasztására, törvényesen nem hívhatók be katonai szolgálatra.

„A mozgósítás halasztására jogosultak azok a férfiak és nők, akik három vagy több kiskorú gyermeket nevelnek, ugyanakkor saját akaratukból és a katonaorvosi bizottság engedélyével végezhetnek katonai szolgálatot”

– jelentette ki az ügyvéd.

Ezt megerősítette Szerhij Kaluhin ezredes, a kijevi Pecserszki Járási Területi Beszerzési Központ vezetője is. A Military Media Center sajtótájékoztatóján elmondta: azok a személyek, akik jogosultak a halasztásra, törvényileg nem mozgósíthatók.

Kaluhin szavai szerint a nagycsaládosoknak joguk van a halasztás kérésére, így őket nem lehet mozgósítani.

Az ügyvéd elmondta, a nagycsaládos apák mozgósításával kapcsolatban semmilyen változás nem lépett életbe 2023-ban a mozgósítási képzésről és mozgósításról szóló törvényben.

A nagycsalád meglétét, az oda való tartozást az erre szolgáló dokumentummal igazolhatjuk.

Nyitókép forrása: 24tv.ua

Kárpátalja.ma