Akikre büszkék lehetünk… Interjú Dobos Sándorral
Versenyszellem, tudásvágy, elhivatottság – ezekkel a fogalmakkal jellemezhető leginkább jelenlegi beszélgetőpartnerünk, Dobos Sándor, aki saját történetével igazolta nézetét, miszerint a szorgalmas, kitartó munka előbb-utóbb mindig meghozza gyümölcsét.
– Mesélnél magadról, középiskolai tanulmányaidról?
– Dobos Sándornak hívnak, 1986. november 30-án születtem Beregszászban. A Beregszászi 8. sz. Mikes Kelemen Középiskolában kezdtem meg tanulmányaimat, majd az ötödik év után a Beregszászi Magyar Gimnázium (BMG) következett. Itt szereztem érettségit 2005-ben, majd ezután döntöttem úgy, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF) tanulok tovább. A gimnáziumi éveim alatt igyekeztem mindig szorgalmas, jó magaviseletű tanuló lenni és minden tantárgyból megpróbáltam a képességeim szerint a lehető legjobban elsajátítatni a tanáraim által közvetített tudásanyagot.
– Tudatosan döntöttél az intézmény mellett? Milyen szakra jelentkeztél?
– Angol-történelem szakra jelentkeztem – a gimnáziumi fizika tanárom, Pista bácsi „nagy bánatára”, aki mindenképpen azt szerette volna, ha a fizikai tudományok terén folytatom a tanulmányaimat. Korábbi főiskolai hallgatók ajánlották az intézményt és a szakpárosítást számomra, mondván, hogy jó lehetőséget adnak, ha az ember tovább szeretné képezni magát. Csak ide adtam be a papírjaimat. Magyarország is felmerült a gondolataimban, de anyagi okok miatt nem jöhetett szóba, s itt különösen vonzott az, hogy van egy olyan felsőoktatási intézmény Ukrajnában, amelyben anyanyelvemen tanulhatok, s a korábbi végzősök példáján láthattam, hogy színvonalas oktatás folyik itt. Helyben van, tehát nem kellett beutazni, soha nem voltam kollégista. Nagyon örültem a szakpárosításnak. Igaz, angolból sokkal többet tudtam, amikor felvételiztem, nagyobb tudással voltam felvértezve.
– Hogyan teltek a főiskolás évek?
– Gyorsan elszaladt ez az öt évesre tervezett, a bolognai rendszer bevezetése miatt egy évvel kitolódott időszak. A negyedik év után, 2009-ben kaphattam kezembe az első – felsőfokú végzettséget igazoló oklevelet, a BSc (Bachelor of Science – a szerk.) diplomámat angol nyelv és irodalom szakból, majd a következő évben történelemből is, közben párhuzamosan mesterképzésben vettem részt angolból az Ungvári Nemzeti Egyetemen. 2011-ben történelemből megszereztem a specialist szintű diplomát a főiskolán, amelyre a PhD képzésre történő felvételhez volt szükségem. Bár az angol kezdetben közelebb állt hozzám, a főiskolai tanulmányaim során a történelemmel is elkezdtem komolyan foglalkozni. Másodikos koromban, 2007-ben sikeresen felvételt nyertem a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumba. Dr. Soós Kálmán rektor úr volt a témavezetőm, ő ajánlotta témának Beregszász történetét és utcaneveit. Büszke vagyok rá, s végtelenül hálás érte, hogy ő lehetett később a témavezető tanárom történelemből, nála írtam a szakdolgozatomat és a diplomamunkámat, ő indított el az adott tantárgyból a kutatói pályán, azon az úton, amelyen jelenleg is járok. Konferenciákon vettem részt, publikáltam, tehát volt egy bizonyos szakmai tevékenységem, amellyel elindulhattam a doktori képzésen.
A gimnáziumban Váradi Natália volt az osztályfőnököm, aki időközben a főiskolán kezdett dolgozni, többek között a felnőttképzés vezetőjeként, s másodéves koromban néhány diáktársamhoz hasonlóan nekem is felajánlotta, hogy tartsak alapfokú angol tanfolyamokat, amelyet szívesen elvállaltam. Jó érzés volt, hogy nem csak én tanulok, hanem átadhatom a már meglévő tudásomat másoknak is. Először Nagypaládra jártam ki órákat tartani, majd folyamatosan, évente kaptam a további felkéréseket a tanfolyamok vezetésére helyben, a főiskolán.
– Brüsszelben is voltál…
– Igen, volt hozzá szerencsém. Amikor beiratkoztam az utolsó évemre történelemből, dr. Orosz Ildikó Lőrincz Csaba-díjat kapott a kárpátaljai magyar kisebbség fennmaradása érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenységéért. A díj hozadékaként delegálhatott egy diákot az Európai Unió Parlamentjébe képviselő-gyakornoki tevékenységre. Egy történészre volt szükség, aki tud angolul. Orosz Ildikó Soós Kálmán ajánlására engem választott, s így tölthettem el egy hónapot Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő irodájában, amiért ezúton is köszönetet mondok.
– Hogyan telt ez az időszak?
– Jó érzéssel tekintek vissza az itt töltött hónapra. Végtelenül közvetlen, egyszerű emberekkel találkozhattam ott, akik hihetetlen kedvességgel fogadtak, s kivételes egyéniségeket ismerhettem meg Gál Kinga és tanácsadói személyében. A gyakorlat során különféle szakmai feladatok elvégzésében segédkezhettem: bizottsági üléseken vettem részt, amelyekről jegyzeteket, összefoglalókat készítettem, sajtóhíreket írtam-fordítottam, stb. Betekintést nyerhettem abba, hogy milyen lehetőségei vannak egy európai uniós képviselőnek, hogy képviselje az EU, a saját tagországa állampolgárait, valamint a nemzeti kisebbségek jogait.
– Mi történt ezután?
– Már az első diplomám után szerettem volna munkába állni, a beregszászi rádiógyárban volt is egy lehetőség, idegen nyelven beszélő koordinátort kerestek, azonban különféle okoknál fogva nem vettek fel. A negatív döntésben valószínűleg az is közre játszhatott, hogy az állásinterjú során becsülettel megvallottam, hogy én szeretném a közel jövőben történelemből is továbbképezni magam, amit „nem néztek jó szemmel”. Ez némileg letört, de ezután mehettem el Brüsszelbe, ami önbizalmat, bátorságot adott. Továbbá mindig is volt bennem egy alapvető harci kedv, minden feladatomat igyekeztem a tőlem telhető legtökéletesebben elvégezni, megmutatni, hogy mit tudok, mire vagyok képes. 2011 nyarán sikeresen felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájába. Ugyanakkor már 2011 tavaszán kaptam egy felkérést a főiskola vezetőségétől, hogy felvennének fiatal kutatóként a Lehoczky Tivadar Intézetbe, amelyet természetesen örömmel elfogadtam. A munkám egybevág a tanulással, hiszen a doktori képzés is a kutatásról szól. Még van egy évem doktoranduszként, s a képzés gyakorlati részeként szemináriumi órákat kell vállalnom egy felsőoktatási intézményben. Már jelentkeztem is a főiskolánk történelem tanszékén, remélhetőleg a tanács elfogadja a kérelmemet, s szeptembertől lehetőségem nyílik megismerkedni a történelem tanítás fortélyaival a gyakorlatban is.
– Úgy érzed, hogy megtaláltad a helyed az intézményben?
– Igen, úgy érzem, hogy megtaláltam, ugyanakkor azt nem mondanám, hogy révbe értem. Én úgy tekintek az emberi életpályára, mint egy „ranglistára”, amelyen belül különböző fokozatok találhatóak. Úgy gondolom, hogy jelenleg az első lépcsőfokon vagyok. Munkába álltam, de ahogy a tudásomat is folyamatosan bővíteni kívánom, úgy erről a lépcsőfokról is szeretnék feljebb lépni, előre haladni, hogy a kibővített tudásom révén a társadalom, a közösség értékes, tevékeny tagja lehessek.
– Mit adott neked a főiskola?
– Elsősorban, amire a leginkább büszke vagyok az, hogy tudást kaptam itt és anyanyelvemen szerezhettem meg ezt az ismeretanyagot. A Rákóczi-főiskola kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy már a diákéveim alatt kipróbáljam magam, hogy mennyit érek, milyen szinten van a tudásom. Tanfolyamokat vezethettem, a szakkollégium révén megismerhettem a kutatás alapvető lépéseit, ismerősöket, barátokat szerezhettem az intézményben. Ráadásul miután munkába álltam, lehetőségem nyílt rá, hogy egykori tanáraimat immár kollégaként ismerjem meg. A diplomát a tudásommal szereztem meg, nem kellett más formában kiharcolni azt. A főiskola számomra bebizonyította, hogyha szorgalmasak, kitartóak vagyunk, akkor a szülőföldünkön is találhatunk olyan lehetőségeket, amelyekkel hasonlóakat vihetünk végbe, mint azok, akik esetleg a „Nyugat fényében” élnek.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma