„Elsősorban nagy akaratra van szükség” – Interjú a HALraBOR együttes tagjaival

Ismerjük meg közelebbről a Moskola Gabriella, Bakó Viktor, Holub István, Kepics János és Tóth Ferenc alkotta kárpátaljai HALraBOR együttest!

Több évtizednyi zenéléssel a hátuk mögött van miről mesélniük. Az együttes megalakulásáról, fellépéseikről Gabriellával, Viktorral és Ferenccel beszélgettünk.

– Úgy tudom, az egész életük a zenéről szól. Honnan jött ez a szerelem?

Viktor: Ahhoz, hogy az ember elkezdjen zenélni, elsősorban nagy akaratra van szükség. Nyilvánvalóan az sem árt, ha tehetség is párosul hozzá. Zeneiskolába nem jártam. A 70-es évek elején kezdtem zenélni: magántanárhoz jártam három évig, aki megtanított dobolni. Abban az időben még fiatalok voltunk. Tizenöt-húsz évet játszottunk egyhuzamban. Majd tizenöt éves szünet következett. A nagyon hosszú kihagyás után most újra zenélek a HALraBOR együttes tagjaként.

Ferenc: Én hatéves koromtól hegedültem. Később a Beatles, az Illés hatására én is beleszerettem a gitárba, akkoriban viszont nem létezett nálunk gitároktatás, nem voltak gitáriskolák. Inkább egymástól tanulgattunk, mivel, népszerű hangszer lévén, akkor már rajtam kívül többen is „pötyögtettek” a városban. Az első akkordokat magam állítottam össze annak alapján, amit a zeneiskolában tanultam szolfézsból. Csak a 60-as évek végén kezdtek megjelenni az első gitároktató füzetek. Ez akkoriban nagy szerelem volt: nagy hévvel csináltuk, néha éjjelente is kottáztam. Az ungvári egyetemen folytattam tanulmányaimat,ahol volt szerencsém bekerülni az akkor igen népszerű Juventus együttesbe, amely kétszer is első díjas lett az országos egyetemi fesztiválon. A mostani billentyűsünkkel, Kepics Jánossal együtt, zenekarral beutaztuk a fél Szovjetuniót. Miután hazajöttünk, éttermekben folytattuk a muzsikálást.

Gabriella: A zene nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Jártam zeneiskolába, közben énekeltem, egyre gyakrabban léptem fel. Nagyon megszerettem. A jövőben, ha sikerül, operaénekes szeretnék lenni.

– Mi a fő foglalkozásuk?

Viktor: Én építész vagyok. 25 éve saját építkezési vállalatom van. A szovjet rendszerben kineveztek a járási szintű építkezési vállalat igazgatójának. Akkor vágtam le a hosszú hajam, és akkor kellett abbahagynom több évre a zenélést. Az akkori párttitkár kért meg, mert úgy gondolta, a zene és a komoly beosztás nem fér meg egymás mellett.

Ferenc: Én fizikus vagyok. Az egyetem,pontosabban a Szovjetunióban tett turnéután Baktán helyezkedtem el, radioaktivitással foglalkoztam, azelőtt egy évet tanítottam. Amikor a fiaim saját lábra álltak, visszamentem tanítani. Máig tanítok, és párhuzamosan a Beregszász című hetilap magyar kiadásának vagyok a felelős szerkesztője. Egyébként az együttes mind a négy férfitagja „főállású” nyugdíjas.

Gabriella: Én Beregszászban tanulok varró és ruhatervező szakon, de amint már mondtam, operaénekes szeretnék lenni, ezért újabb tanulmányokat kezdek majd.

– Hogyan alakult meg a HALraBOR együttes?

Ferenc: Viktor a „bűnös”. Nem hagyott békén. Én a 90-es évek közepétől már nem zenéltem, még otthon sem. De végül is szép csendesen igent mondtam Viktornak, és 2011 óta itt vagyok.

– Viktor, miért szerette volna, ha ez a csapat megalakul?

 Viktor: Szeretünk játszani. Elsődleges célunk az, hogy fenntartsuk az élő zenét. Számunkra fontos, hogy ne gépről, ne felvételről menjen a zene.

– Milyen stílust képviselnek?

– Viktor: Popot vagy könnyebb rockot. Aztán mulatós zenét is kezdtünk játszani, mert láttuk, hogy van rá igény.

– Inkább a közönségnek szeretnének megfelelni, vagy az Önök elképzelése a fontosabb?

Viktor: Is-is. Szeretünk játszani, fellépni. De ha már zenélünk, olyat adunk elő, hogy a közönség is elégedett legyen.

– Honnan ered az együttes neve?

Viktor: Nem csupán arról van szó, hogy halra bort iszunk, hanem Halábor község neve megalakulásával kapcsolatos. Korábban Halrabornak nevezték a települést. Én ott élek. Van egy kávézóm, és annak az egyik termében próbálunk.

 – Hol lépnek fel? Van-e elegendő fellépési lehetőségük?

Viktor: Elég gyakran hívnak városnapokra, fesztiválokra, rendezvényekre. Volt már alkalmunk Magyarországon is fellépni, habár a hangszerek, berendezések határon való átjuttatása nem egyszerű. Nemsokára megyünk a Tisza-partra, Ugornyára (Gergelyiugornya – a szerk.). Van meghívásunk elegendő, de korábban azért gyakrabban koncerteztünk. Haláboron minden vasárnap felléptünk, ha jó volt az idő.

Ferenc: Öt-hat évvel ezelőtt még elég sokat próbáltunk, gyakorta voltak fellépéseink. Majd jött a rendezvénytilalom a sajnálatos ukrajnai eseményekre való tekintettel. Elmaradtak a város- és falunapok, csendesebb időszak köszöntött ránk.

– Milyen dalokat adnak elő?

Ferenc: Inkább régebbi magyar slágereket. Rapet nem játszunk, heavy metalt nagyon ritkán.

– Van-e kedvencük?

Ferenc: Én egy előadót, illetve egy együttest mondanék: Gary Moore és az LGT.

Viktor: Én a popzenét kedvelem, nem tudok kiemelni egy előadót sem.

Gabriella: Nekem sincs kedvencem, de nagyon szeretek zenét hallgatni.

– Nem gondolkodtak azon, hogy saját zenét írjanak?

Ferenc: De igen, terveztük, el is kezdtük. Aztán, amikor jött a már említett rendezvénytilalom, és egy kicsit háttérbe szorult a szórakozás, mi sem folyattuk már olyan lelkesen, és akkor abbamaradt. De még lehet, hogy lesz belőle valami, ha újra gyakrabban próbálunk. Tulajdonképpen van egy saját számunk: Beregszász, a legszebb város. Ez a szám még 1975-ben született.

 – Milyen korosztály megy el a koncertjeikre?

Viktor: A középkorúak és az idősebbek. Az ifjabb generáció inkább a gépzenét kedveli, a rapet, a disco stílust. Az élő zenét nem sok fiatal értékeli.

Ferenc: De voltak koncertjeink, ahol nagyon sok fiatal ült velünk szemben, például a 2012-es beregszászi városnapon az amfiteátrumban.

– Esküvőre hívják Önöket?

Ferenc: Voltunk néhányszor, de az az igazság, hogy nem vagyunk már húszévesek. Nem könnyű az éjszakázás meg a hangszerek, felszerelések cipelése sem.

Viktor: Egyszer szilveszteri buliba hívtak minket játszani. Nagyon fárasztó volt: még reggel fél hétkor is kérték, hogy zenéljünk.

– Milyen visszajelzéseket kapnak az együttessel kapcsolatban?

Viktor: Már Amerikából is jött visszajelzés az interneten. Biztattak, hogy ne hagyjuk abba, zenéljünk tovább, mert jó, amit csinálunk. Pestiek is írták, hogy nagy értéke van az élő zenének, és fontos, hogy továbbra is játsszunk.

– Gabriella, mint a tizenévesek képviselője, biztosan meg tudja mondani, hogy mi a véleménye a fiataloknak az együttesről.

 Gabriella: Sok fiatal nem érti az élő zene jelentőségét. Esetleg azokat érdekli, akik maguk is zenével foglalkoznak. Csak ők kérdezik, hogy mikor lépek fel, mikor láthatnak. Mondtam néhány ismerősömnek, hogy operaénekes szeretnék lenni, de a többségük csak „pulykazenének” nevezi ezt a műfajt.

– Hogyan képzelik el 5-10 év múlva a HALraBOR együttest?

 Viktor: Ezt már talán nem tőlünk kell kérdezni. Nagy terveket nem szövünk.

Ferenc: Mivel vége a labdarúgó-Európa-bajnokságnak, újra előveszem a gitárt.

Viktor: Amíg együtt van a csapat, addig játszunk. Ha bárki kiesik a zenekarból, nehezen tudjuk majd pótolni.

– Ki támogatja a működésüket?

Ferenc: Viktor. Ő volt a kezdeményező, a szponzor és máig a fő mozgatórugó.

 – Ki a kedvenc kárpátaljai zenészük, együttesük?

Ferenc: Nagyon szeretem a Kokas Bandát, többször léptünk fel közösen is.

Gabriella: Nagyon kedvelem Nagy Anikót, a megyei filharmónia operett-énekesnőjét.

 Bundáné Fehér Rita

Kárpátalja.ma